Book of Common Prayer
A babiloni foglyok panasza
137 Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk.
2 Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.
3 Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
4 Hogyan énekelhetnénk éneket az ÚRról idegen földön?
5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!
6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!
7 Emlékezz, URam, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!
8 Babilon pusztulásra méltó népe! Boldog lesz, aki megfizet neked azért, amit velünk elkövettél.
9 Boldog lesz, aki megragadja, és a sziklához csapja csecsemőidet!
Imádság háborús időben
144 Dávidé. Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.
2 Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.
3 Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?
4 Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.
5 Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6 Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!
7 Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,
8 akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
9 Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.
10 Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.
11 Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
12 Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.
13 Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!
14 Marháink legyenek kövérek; ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!
15 Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!
A teremtő és megtartó Isten
104 Áldjad, lelkem, az URat! URam, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél,
2 világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget,
3 palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár.
4 A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.
5 Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon.
6 Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz.
7 Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek.
8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik.
9 Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.
10 Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között.
11 Megitatnak minden mezei vadat, a vadszamarak csillapíthatják szomjukat.
12 Fölöttük laknak az égi madarak, sűrű lombok között énekelnek.
13 Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet.
14 Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből,
15 és bort, ami felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét.
16 Jóllaknak az ÚR fái is, a Libánon cédrusai, melyeket ő ültetett,
17 ahol fészket raknak a madarak, és a ciprusfákon gólya lakik.
18 A magas hegyeken a zergék, a sziklákon a mormoták találnak búvóhelyet.
19 Te alkottad a holdat, hogy jelezze az ünnepeket, és a napot, amely ismeri pályáját.
20 Ha sötétséget támasztasz, éjszaka lesz, amikor nyüzsög az erdő mindenféle vadja,
21 az oroszlánok zsákmányért ordítanak, sürgetve Istentől eledelüket.
22 Ha felragyog a nap, visszahúzódnak, és tanyáikon heverésznek.
23 Az ember munkába indul, és dolgozik egészen estig.
24 Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.
25 Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok.
26 Ott járnak a hajók, és a cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele.
27 Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt.
28 Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal.
29 Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek.
30 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.
31 Dicsőség legyen az ÚRnak örökké! Örüljön alkotásainak az ÚR!
32 Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek.
33 Éneklek az ÚRnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
34 Legyen kedves előtte fohászkodásom! Én örvendezem az ÚR előtt.
35 Vesszenek ki a földről a vétkesek, ne legyenek többé bűnösök! Áldjad, én lelkem, az URat! Dicsérjétek az URat!
11 Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.
12 Azon a napon jönnek majd hozzád Asszíriából és Egyiptom városaiból, Egyiptomból és az Eufrátesz mellől, a tengereken át, a hegyeken át,
13 bár puszta volt az ország, lakói miatt, tetteik gyümölcseképpen.
14 Pásztorold botoddal népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva élt az erdőben, termékeny földön! Hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben!
15 Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból.
16 Látják majd ezt a népek és szégyenkeznek, elvesztik minden erejüket, kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek,
17 port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az Úrhoz, és félnek majd tőled is.
18 Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.
19 Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!
20 Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.
Isten kegyelmének jó sáfárai
7 Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.
8 Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.
9 Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.
10 Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai:
11 ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.
Boldogság Krisztusért szenvedni
12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.
13 Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.
14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.
15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.
16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.
17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
18 És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?
19 Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.
A két jerikói vak meggyógyítása(A)
29 Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt.
30 És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: "Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!"
31 A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltották: "Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!"
32 Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: "Mit akartok, mit tegyek veletek?"
33 Ők így feleltek: "Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk."
34 Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society