Book of Common Prayer
Imádság nyomorúság idején
102 A nyomorult imádsága, amikor elcsügged, és kiönti panaszát az ÚR előtt.
2 Hallgasd meg, URam, imádságomat, jusson hozzád kiáltásom!
3 Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem!
4 Mert elmúlnak napjaim, mint a füst, izzanak csontjaim, mint a parázs.
5 Szívem olyan, mint a levágott és elszáradt fű, még az evésről is elfelejtkezem.
6 Hangos jajgatásom közben húsom a csontomra száradt.
7 A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt.
8 Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.
9 Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem.
10 Hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem
11 háborgó haragod miatt, mert fölemeltél, és eldobtál engem.
12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, én pedig elszáradok, mint a fű.
13 De te, URam, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.
14 Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje!
15 Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak.
16 Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet,
17 amikor felépíti Siont az ÚR, és megjelenik dicsőségesen.
18 Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat.
19 Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az URat az újjáteremtett nép.
20 Mert letekintett az ÚR a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre,
21 hogy meghallja a foglyok sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket.
22 Hirdessék az ÚR nevét a Sionon, és dicséretét Jeruzsálemben,
23 amikor összegyűlnek a népek és országok, hogy az URat tiszteljék.
24 Erőm megtört az úton, megrövidültek napjaim.
25 De ezt kérem: Istenem, ne vedd el életemet annak delén, te, kinek évei nemzedékről nemzedékre tartanak!
26 Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.
27 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak,
28 de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége.
29 Szolgáid fiai színed előtt lakhatnak, utódaik is megmaradnak.
ÖTÖDIK KÖNYV
Hálaadó ének nagy ünnepen
107 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!
2 Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből,
3 és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.
4 Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost.
5 Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük.
6 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből.
7 A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak.
8 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
9 mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket.
10 Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve,
11 mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.
12 Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük.
13 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
14 Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.
15 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
16 mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.
17 Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt.
18 Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak.
19 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
20 Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.
21 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
22 mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit!
23 Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték.
24 Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes tengeren.
25 Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok.
26 Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben.
27 Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett.
28 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből.
29 Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.
30 Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.
31 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért!
32 Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében!
20 Sámson felesége pedig hozzáment ahhoz a vőfélyhez, aki Sámson barátja volt.
Sámson felgyújtja a filiszteusok gabonáját
15 Történt egy idő múlva, búzaaratás idején, hogy meglátogatta Sámson a feleségét, egy kecskegidát hozva magával. Ezt mondta: Be akarok menni a feleségemhez, a szobájába. De az asszony apja nem engedte bemenni.
2 Ezt mondta az apja: Én már azt gondoltam, hogy végképp meggyűlölted őt, ezért hozzáadtam a vőfélyedhez. De a húga még nála is szebb. Legyen ő a tied helyette!
3 Sámson azonban ezt mondta nekik: Ez egyszer nem én leszek a hibás, ha rosszat teszek is a filiszteusokkal.
4 Azzal elment Sámson, fogott háromszáz rókát; csóvákat készített, és farkaikat egymásnak fordítva csóvát tett minden két róka farka közé.
5 Majd meggyújtotta a csóvákat, és ráhajtotta a rókákat a filiszteusok lábon álló gabonájára. Így gyújtotta fel a kévéket és a lábon álló gabonát, sőt a szőlőket és az olajfás kerteket is.
6 Ekkor azt kérdezték a filiszteusok: Ki tette ezt? És mondták: Sámson, a timnai ember veje, mivel elvette tőle a feleségét, és a vőfélyhez adta. Felvonultak azért a filiszteusok, és megégették az asszonyt és az apját.
7 De Sámson azt mondta nekik: Ha ti így tettetek, én meg bosszút állok rajtatok, és csak azután nyugszom meg!
8 És hatalmas csapásokkal agyba-főbe verte őket. Azután elment, és az étámi sziklahasadékban lakott.
Sámson hőstette Lehiben
9 A filiszteusok felvonultak, tábort ütöttek Júdában, és ellepték Lehit.
10 A júdabeliek megkérdezték: Miért vonultatok föl ellenünk? Azok így feleltek: Azért vonultunk föl, hogy megkötözzük Sámsont, és úgy bánjunk vele, ahogyan ő bánt mivelünk.
11 Ekkor odament háromezer júdabeli ember az étámi sziklahasadékhoz, és ezt mondták Sámsonnak: Nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért tetted ezt velünk? De ő így felelt nekik: Ahogyan ők bántak velem, én is úgy bántam velük.
12 Majd azt mondták neki: Azért jöttünk ide, hogy megkötözzünk, és a filiszteusok kezébe adjunk. Sámson ezt mondta nekik: Esküdjetek meg, hogy nem vertek agyon!
13 Azok így feleltek neki: Nem! Csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de semmi esetre sem ölünk meg. Azzal megkötözték két új kötéllel, és elvitték a szikláról.
14 Amikor Lehibe ért, a filiszteusok ujjongva mentek eléje. De megszállta az Úr lelke, és olyanná lettek karján a kötelek, mint a tűz égette lenfonál, úgyhogy a béklyók lemállottak a kezéről.
15 Talált egy még ki sem száradt szamár-állcsontot, utánanyúlt, felkapta és agyonvert vele ezer embert.
16 Ezt mondta Sámson: Szamár állcsontjával rakásra vertem őket, szamár állcsontjával agyonvertem ezret!
17 Amikor ezt elmondta, eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak.
18 De nagyon megszomjazott, és így kiáltott az Úrhoz: Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom, vagy a körülmetéletlenek kezébe kell esnem!
19 Akkor Isten kettéhasította azt a mélyedést, amely Lehiben van, és víz fakadt belőle. Ő pedig ivott, életereje visszatért, és feléledt. Ezért nevezik azt Kiáltó-forrásnak. Ott van Lehiben még ma is.
20 Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében.
17 Amint közeledett az ígéret teljesülésének ideje, amelyet Isten kijelentett Ábrahámnak, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban.
18 De akkor más lett a király Egyiptomban, és ő nem tudott Józsefről.
19 Ez a király álnokul bánt népünkkel, és azzal nyomorította meg atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben.
20 Ebben az időben született Mózes, aki kedves volt az Istennek. Három hónapig nevelték az apja házában,
21 amikor pedig kitették, a fáraó leánya felvette, és saját fiaként neveltette.
22 Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.
23 Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolat támadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait.
24 Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit.
25 Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg.
26 Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, békességre intette őket, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?
27 De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?
28 Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit?
29 Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.
Jézus újra Galileában
43 Két nap múlva pedig elment onnan Galileába,
44 bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában.
45 Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak.
Jézus meggyógyítja a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekét(A)
46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia.
47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.
48 Erre Jézus ezt mondta neki: "Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek."
49 A királyi tisztviselő újra kérte őt: "Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem."
50 Jézus erre így válaszolt: "Menj el, a te fiad él." Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.
51 Még útban volt hazafelé, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.
52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Azt mondták neki, hogy tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.
53 Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben ezt mondta neki Jézus: "A te fiad él." És hitt ő, valamint egész háza népe.
54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society