Book of Common Prayer
Könyörgés megújulásért
80 A karmesternek: A "Liliomok" kezdetű ének dallamára. Intelem, Ászáf zsoltára.
2 Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva
3 Efraimnak, Benjáminnak és Manassénak! Mutasd meg hatalmadat, jöjj segítségünkre!
4 Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!
5 URam, Seregek Istene, meddig füstölög haragod néped imádsága ellenére?
6 Kenyér helyett könnyel etetted őket, bőségesen adtál inni könnyeket.
7 Te okoztad, hogy civakodnak velünk szomszédaink, ellenségeink pedig gúnyolnak minket.
8 Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!
9 Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból. Népeket űztél el, ezt meg elültetted.
10 Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet.
11 Árnyéka hegyeket borított be, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal.
12 Indáit a tengerig növesztette, hajtásait a Folyamig.
13 Miért romboltad le kerítéseit, hogy szedhessen róla, aki csak arra jár?!
14 Lerágja az erdei vadkan, és lelegeli a mezei vad.
15 Seregek Istene, fordulj hozzánk! Tekints le az égből, lásd meg, és gondozd ezt a szőlőt!
16 Oltalmazd, amit jobboddal ültettél, és a fiút, akit magadnak neveltél!
17 Pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták!
18 Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél!
19 És mi nem pártolunk el tőled. Tarts életben bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet.
20 URam, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!
A csüggedéstől a hálaadásig
77 A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
2 Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
3 Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
4 Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
5 Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
6 Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
7 Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
8 Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata?
9 Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
10 Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
11 Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
12 Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
13 Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
14 Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15 Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.
16 Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)
17 Láttak téged a vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.
18 A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.
19 Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.
20 Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.
21 Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.
Izráel panasza Jeruzsálem pusztulása miatt
79 Ászáf zsoltára. Ó Isten! Pogányok törtek örökségedre, meggyalázták szent templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet.
2 Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, híveid testét a föld vadjainak.
3 Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem temette el őket senki.
4 Csúffá lettünk szomszédaink előtt, környezetünk gúnyol és kinevet.
5 URam, meddig tart még haragod? Meddig lobog tűzként indulatod?
6 Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged, az országokon, ahol nevedet nem hívják segítségül!
7 Mert megemésztették Jákóbot, és lakóhelyét elpusztították.
8 Ne ródd fel nekünk az elődök bűneit, siess felénk irgalmasan, mert igen elesettek vagyunk!
9 Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért! Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket!
10 Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!
11 Jusson eléd a foglyok sóhajtása, tartsd meg a halálraítélteket, mert hatalmas a te karod!
12 Hétszeresen fizesd vissza szomszédainknak a gyalázatot, mellyel téged illettek, Uram!
13 Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged. Nemzedékről nemzedékre mondunk dicséretet neked.
Gedeon lerombolja a Baal oltárát
25 Ugyanazon az éjszakán ezt mondta neki az Úr: Végy egy bikát apád barmai közül, egy kifejlett hétéves bikát. Rombold le apád Baal-oltárát, a mellette levő szent fát pedig vágd ki!
26 Azután építs oltárt Istenednek, az Úrnak, ennek az erődnek a tetején, a kőrakásból. Vedd a bikát és áldozd fel égőáldozatul a kivágott szent fa hasábjain!
27 Gedeon tíz embert vett maga mellé a szolgái közül, és úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. De nem merte nappal megtenni, mert félt apja háza népétől és a városbeli emberektől; ezért éjjel tette meg.
28 Amikor másnap korán reggel fölkeltek a városbeli emberek, látták, hogy a Baal oltárát lerombolták, a mellette levő szent fát kivágták, a bikát pedig feláldozták az imént épített oltáron.
29 Ekkor azt mondták egymásnak: Vajon ki tette ezt? Addig kérdezősködtek és kutattak, míg megmondták: Gedeon, Jóás fia tette ezt.
30 Ekkor azt mondták a városbeli férfiak Jóásnak: Hozd ki a fiad! Meg kell halnia, mert lerombolta a Baal oltárát, és kivágta mellőle a szent fát!
31 Jóás azonban ezt mondta mindazoknak, akik szembeszálltak vele: Ti akartok perelni a Baalért? Ti akarjátok megmenteni őt? Aki perbe száll érte, az meg fog halni reggelig! Ha isten ő, akkor pereljen ő magáért, amiért lerombolták az oltárát!
32 El is nevezték Gedeont azon a napon Jerubbaalnak, mivel azt mondták: Pereljen vele a Baal azért, amiért lerombolta az oltárát!
Gedeon sereget gyűjt Midján ellen
33 Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek a Jezréel síkságán.
34 Ekkor az Úr felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét.
35 Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben.
36 Ekkor Gedeon azt mondta az Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogyan megígérted,
37 akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, az egész föld pedig száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogyan megígérted.
38 Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy tele csésze vizet.
39 Gedeon azonban ezt mondta az Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, az egész föld pedig legyen harmatos!
40 És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, az egész föld pedig harmatos lett.
Az első gyülekezet
37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"
38 Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
39 Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk."
40 Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: "Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!"
41 Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
42 Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
43 Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.
44 Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.
45 Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.
46 Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;
47 dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
Az Ige testté lett
1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
2 Ő kezdetben az Istennél volt.
3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.
4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.
7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.
8 Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.
9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.
10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:
11 saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,
13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
15 János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: "Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én."
16 Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.
17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.
18 Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society