Book of Common Prayer
Panasz a hűtlen barátok miatt
55 A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye.
2 Istenem, figyelj imádságomra, ne zárkózz el könyörgésem elől!
3 Figyelj rám, hallgass meg engem! Bánatomban bolyongok, és sóhajtozom
4 az ellenség hangoskodása, a bűnösök nyomorgatása miatt. Mert bajt zúdítanak rám, és haraggal támadnak rám.
5 Szívem vergődik keblemben, halálos rémület fogott el.
6 Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át.
7 Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék?
8 Messzire bujdosnék, a pusztában laknék. (Szela.)
9 Sietve keresnék menedéket a szélvész és a vihar elől.
10 Oszlasd szét őket, Uram, zavard össze nyelvüket! Csak erőszakot és viszályt látok a városban;
11 ez megy éjjel-nappal falai közt, vész és nyomor van benne.
12 Romlás uralkodik benne, nem távozik tereiről a zsarnokság és a csalás.
13 Nem az ellenség gyaláz engem, azt elszenvedném. Nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, előle elrejtőzném.
14 Hanem te, magamfajta ember, bizalmas jóbarátom,
15 akivel meghitt barátságban voltam; az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében.
16 Törjön rájuk a halál! Szálljanak elevenen a holtak hazájába, mert gonoszsággal van tele lakóhelyük.
17 Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem.
18 Bár reggel, délben, este gondban vagyok és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.
19 Megszabadít engem támadóimtól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem.
20 Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela.) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent.
21 Kezet emelt jóbarátjára, és meggyalázta a szövetséget.
22 Szája simább a vajnál, de veszekedésen jár az esze. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig olyan, mint a kivont kard.
23 Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.
24 Istenem, te taszítod őket a sírnak mélyére. A véreskezű és álnok emberek az emberélet felét sem érik el. De én benned bízom!
Kesergés a templom pusztulása miatt
74 Ászáf tanítókölteménye. Miért vetettél el, Istenem, oly régóta, miért lángol haragod legelőd nyája ellen?
2 Gondolj gyülekezetedre, amelyet hajdan létrehoztál, örökségedre, a néptörzsre, amelyet megváltottál, a Sion hegyére, amelyen laktál!
3 Irányítsd lépteidet a régi romokra! Szentélyedben az ellenség mindent lerombolt!
4 Ellenségeid ordítoztak kijelentésed helyén, és kitűzték ott jelvényeiket.
5 Olyanok voltak, mint akik a sűrű fák közt fejszét emelnek magasra.
6 Még faragványait is mind összetörték fejszékkel és baltákkal.
7 Lángba borították szent helyedet, porig alázták neved hajlékát.
8 Igázzuk le őket egészen! - mondták magukban, és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát.
9 Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még?
10 Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?
11 Miért tartod vissza kezedet? Emeld föl jobbodat, végezz velük!
12 De Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez a földön.
13 Te szorítottad vissza erőddel a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek fejét.
14 Te zúztad szét a Leviátán fejeit, és a puszta népének adtad eledelül.
15 Te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyókat.
16 Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot.
17 Te szabtad meg a föld minden határát, te alkottál nyarat és telet.
18 Erre emlékezz, URam, mert ellenség gyaláz, és bolond nép csúfolja nevedet.
19 Ne dobd oda gerlicédet a vadaknak, nyomorultjaid életéről ne feledkezz el végképp!
20 Tekints szövetségedre, mert erőszakkal vannak tele az ország legeldugottabb helyei is!
21 Ne maradjon meggyalázva az elnyomott, dicsérje nevedet a nyomorult és a szegény!
22 Szállj perbe, perelj, Istenem! Gondold meg, hogy a bolond mennyire gyaláz téged szüntelen!
23 Ne felejtsd el ellenségeid hangját, támadóid egyre növekvő zajongását!
Júda és Jeruzsálem megtapasztalta Istene haragját
2 Jaj, de sötét felhőt borított az Úr haragja Sion leányára! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem gondolt lábai zsámolyával haragja napján.
2 Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát. Ledöntötte féktelen haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit.
3 Haragja hevében egészen összetörte Izráel hatalmát, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Perzselte Jákóbot, mint lángoló tűz, emésztette körös-körül.
4 Fölvonta íját mint ellenség, előállott mint támadó, és jobbjával megölt mindent, ami a szemnek kívánatos Sion leányának a sátrában; tűzként öntötte ki haragját.
5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt, elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját-baját.
6 Földúlta hajlékát, mint egy kertet, lerombolta ünneplése helyét. Feledésbe juttatott az Úr a Sionon ünnepet és szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot.
7 Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit. Hangoskodtak az Úr házában, mint ünnepnapon.
8 Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak.
9 Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a pogányok közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az Úrtól.
14 Prófétáid hiábavaló látomásokkal ámítottak téged! Nem leplezték le bűnödet, hogy fordítsanak sorsodon. Hanem hiábavaló látomásokkal vezettek félre téged.
15 Összecsapják kezüket miattad, akik arra járnak. Fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya miatt. Erről a városról mondták, hogy szépsége tökéletes, az egész föld öröme!
16 Föltátotta rád a száját minden ellenséged. Fölszisszentek, fogukat csikorgatták, és ezt mondták: Elpusztítottuk! Erre a napra vártunk, megértük, megláttuk!
17 Véghezvitte az Úr, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt, örömöt szerzett az ellenségnek, fölemelte támadóid szarvát.
Pál könnyhullatással írt levele
23 Én pedig az Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba.
24 Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.
2 Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal.
2 Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok?
3 Azért is írtam levélben erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4 Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.
Pál megszomorítójának bűnbánata
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem - hogy ne túlozzak - részben titeket mindnyájatokat is.
6 Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá.
7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.
8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.
9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.
10 Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán.
11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.
A gonosz szőlőművesek(A)
12 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: "Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.
2 Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből.
3 De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.
4 Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták.
5 Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.
6 Egy valakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni.
7 A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!
8 Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.
9 Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.
10 Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;
11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?"
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society