Book of Common Prayer
Isten csodálatos útjai
66 A karmesternek: Zsoltárének. Örvendj, egész föld, az Istennek!
2 Zengjétek dicső nevét, dicsérjétek dicsőségét!
3 Mondjátok Istennek: Milyen félelmesek tetteid! Nagy erőd miatt hízelegnek ellenségeid.
4 Az egész föld leborul előtted, és énekel neked, énekli neved dicséretét. (Szela.)
5 Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között:
6 Szárazfölddé változtatta a tengert, száraz lábbal keltek át a folyón. Ezért örüljünk neki!
7 Hatalmasan uralkodik mindenkor, szemmel tartja a népeket, hogy ne kelhessenek föl a lázadók. (Szela.)
8 Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét!
9 Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon.
10 Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt.
11 Hálóba kerítettél minket, nehéz terhet raktál a hátunkra.
12 Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és felüdültünk.
13 Áldozatokkal megyek házadba, teljesítem fogadalmaimat,
14 melyeket ajkam kimondott, és szám megígért a bajban.
15 Hízott állatokat mutatok be neked áldozatul, kosokat is áldozok, marhákat és bakokat készítek el neked. (Szela.)
16 Jertek, halljátok, ti istenfélők mind, hadd mondjam el, mit tett velem!
17 Szám hozzá kiáltott, nyelvem őt magasztalta.
18 Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr.
19 De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára.
20 Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.
Isten áldásai
67 A karmesternek: Húros hangszerre. Zsoltárének.
2 Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket, és ragyogtassa ránk orcáját! (Szela.)
3 Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között!
4 Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!
5 Örüljenek, ujjongjanak a nemzetek, mert pártatlanul ítéled a népeket, és vezeted a nemzeteket a földön. (Szela.)
6 Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!
7 Meghozta termését a föld, megáld bennünket Istenünk, az Isten.
8 Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön!
Az egek hirdetik Isten dicsőségét
19 A karmesternek: Dávid zsoltára.
2 Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
3 Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.
4 Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik,
5 mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak,
6 amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján.
7 Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi.
Isten igéje tökéletes
8 Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.
9 Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.
10 Az Úr félelme tiszta, megmarad örökké. Az Úr döntései igazak, mindenben igazságosak,
11 kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.
12 Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges.
13 A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!
14 A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, sok bűntől mentesen.
15 Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, Uram, kősziklám és megváltóm!
Erős vár a mi Istenünk
46 A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
5 Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait.
6 Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.
7 Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld.
8 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
9 Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.
10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.
11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
8 Amikor Izráel meglátta József fiait, ezt mondta: Kik ezek?
9 József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket!
10 Izráel szemei az öregség miatt homályosak voltak, és már nem látott jól. Közel vitte azért őket Jákóbhoz, ő pedig megcsókolta, és megölelte őket.
11 Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még a gyermekeidet is megláttatta velem.
12 Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult.
13 Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára.
14 Izráel kinyújtotta a jobb kezét, és Efraim fejére tette, pedig ő volt a kisebbik. A bal kezét meg Manassé fejére tette, keresztbe téve a kezét, pedig Manassé volt az elsőszülött.
15 Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, aki előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig,
16 az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön!
17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át.
18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet!
19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz.
20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét! De Efraimot megint Manassé elé tette.
21 Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére.
22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.
11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
12 Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.
13 Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.
14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!"
16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.
17 Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Isten fiainak reménysége
18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,
21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.
22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.
23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.
24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?
25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten."
28 Ekkor megkérdezték tőle: "Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?"
29 Jézus ezt felelte nekik: "Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött."
30 Erre megkérdezték: "És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?
31 Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni."
32 Jézus pedig így válaszolt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.
33 Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak."
34 Erre ezt mondták neki: "Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!"
Jézus az élet kenyere
35 Jézus azt mondta nekik: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.
36 De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.
37 Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;
38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.
39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.
40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society