Print Page Options
Previous Prev Day Next DayNext

Book of Common Prayer

Daily Old and New Testament readings based on the Book of Common Prayer.
Duration: 861 days
Hungarian New Translation (NT-HU)
Version
Zsoltárok 1-4

ELSŐ KÖNYV

Az igazak és a bűnösök sorsa

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,

hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.

Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.

Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél.

Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében.

Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.

Isten és felkentje diadalmaskodik

Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?

Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:

Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!

A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.

Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:

Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!

Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!

Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.

Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

10 Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti bírái a földnek!

11 Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vígadjatok!

12 Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!

Imádság veszélyben

Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült.

Uram, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám!

Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.)

De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.

Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat szent hegyén. (Szela.)

Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem.

Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem.

Állj mellém, Uram, szabadíts meg, Istenem! Hiszen te vered arcul minden ellenségemet, kitördeled a bűnösök fogait!

Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden! (Szela.)

Esti imádság

A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid zsoltára.

Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat!

Ti emberek! Meddig gyalázzátok dicsőségemet? Meddig szeretitek az üres beszédet, meddig törekedtek még hazugságra? (Szela.)

Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.

Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le! (Szela.)

Igaz áldozattal áldozzatok, és bízzatok az Úrban!

Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk!

Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk.

Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!

Zsoltárok 7

Ártatlan ember imádsága

Dávid éneke, amelyet a benjámini Kús miatt énekelt az Úrnak.

Uram, Istenem, hozzád menekülök! Szabadíts meg üldözőimtől, és ments meg engem,

hogy szét ne tépjenek, mint az oroszlán, szét ne szaggassanak menthetetlenül.

Uram, Istenem, ha ilyeneket tettem: ha álnokságot követtem el,

ha rosszul bántam jóakarómmal, ha kifosztottam, aki ok nélkül bántott,

akkor ellenség üldözzön, és érjen utol engem, tiporja földre életemet, tapossa porba dicsőségemet! (Szela.)

Uram, lépj elő haragodban, szállj szembe dühös ellenségeimmel! Kelj föl, szolgáltass igazságot nekem!

Gyülekezzenek köréd a népek, te pedig foglalj helyet fölöttük a magasban!

Az Úr ítéletet tart a népek fölött. Adj nekem igazat, Uram, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok!

10 Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten!

11 Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket.

12 Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap büntethet.

13 Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz.

14 Pedig őt találja el a halálos fegyver, a tüzes nyilak, amelyeket készít.

15 Ha rosszakarat fogamzik meg benne, nyomorúságot hordoz, és csalódást szül!

16 Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített.

17 Visszahárul fejére a nyomorúság, erőszakossága saját fejére száll.

18 Hálát adok az Úrnak, mert igaz ő, zengem a felséges Úr nevét.

Jób 4:1

Elifáz első beszéde: Ártatlanul senki sem szenved

Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:

Jób 5:1-11

Jób csak Istentől várhat segítséget

Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz?

Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés.

Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.

Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki.

Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg a szomjazó.

Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész,

hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.

De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,

aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.

10 Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.

11 Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.

Jób 5:17-21

17 Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!

18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.

19 Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.

20 Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.

21 Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.

Jób 5:26-27

26 Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.

27 Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!

Apostolok cselekedetei 9:19-31

19 majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal,

20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.

21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: "Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?"

22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.

23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.

24 Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék;

25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.

26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.

27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében.

28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.

29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele.

30 Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.

Péter Liddában és Joppéban

31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.

János 6:52-59

Jézus teste igazi étel és vére igazi ital

52 A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: "Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?"

53 Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.

54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

55 Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.

56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.

57 Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.

58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké."

59 Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society