Házuk a halálba vivő út kapuja, útjuk az alvilágba vezet!

Kitátja száját a Seol, elnyeli őket a sír, melynek étvágya csillapíthatatlan. Alászáll az alvilágba előkelő és közember, lehullik a jeruzsálemi lakomázók zajongó sokasága.

Fennhéjázó dicsekedésed és hárfáid zengése mind az alvilágba süllyedt! Most férgek között fekszel, és férgekkel takarózol.

„Azt gondoltam: Hát életem derekán kell átmennem az alvilág kapuján, s többi éveimet elrabolják tőlem!

Lásd, Egyiptom, mennyi hatalmas fa nőtt Isten kertjében, Édenben! Melyik mérhető hozzád dicsőségben? Mégis az alvilágba hullasz alá a többi fával együtt, ott fogsz feküdni a körülmetéletlenek között, a karddal megöltek között! Bizony, ez lesz a sorsa a fáraónak, meg töméntelen seregének is!” — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.

Egyiptom népe az alvilágba süllyed

A száműzetés tizenkettedik évében, a hónap tizenötödik napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám:

„Ember fia, kezdj gyászéneket Egyiptom tömegeiről, és vesd őket az alvilágba! Más hatalmas népekkel együtt küldd le őket azokhoz, akik már korábban a sírba feküdtek!

Rég meghalt hősök szólnak a fáraóhoz és segítőihez az alvilágból, hogy lám, ezek is lehullottak, itt fekszenek a körülmetéletlenek között, a többi karddal megölt között!

Az alvilág legmélyén van a helyük, sírjaik körülveszik őket, mindannyian fegyver által estek el, pedig népek rettegtek tőlük az élők földjén.

Amikor az angyalok követtek el bűnt, Isten őket sem kímélte, hanem az alvilág sötét mélyére zárva őrzi őket az ítélet napjáig.