Jób 6-9
Hungarian Károli
6 Jób pedig felele, és monda:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
7 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
8 Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:
2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?
3 Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?
4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az õ gonoszságuk miatt vetette el õket.
5 De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;
6 Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.
7 És ha elõbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.
8 Mert kérdezd meg csak az azelõtti nemzedéket, és készülj csak fel az õ atyáikról való tudakozódásra!
9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.
10 Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!
11 Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fûnél elébb elszárad.
13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenrõl elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.
14 Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.
15 Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.
16 Bõ nedvességû ez a napfényen [is,] és ágazata túlnõ a kertjén.
17 Gyökerei átfonódnak a kõhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.
18 Ámha kiirtják helyérõl, megtagadja ez õt: Nem láttalak!
19 Ímé ez az õ pályájának öröme! És más hajt ki a porból.
20 Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád elõmenetelt.
21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.
22 Gyûlölõid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.
9 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!
Jób 6-9
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Jób első válasza
6 Erre Jób így felelt:
2 „Bárcsak mérlegre tennék szenvedésemet,
s gyötrelmem súlyát lemérnék,
3 tudom, nehezebb lenne a tengerparti homoknál,
ezért szólok úgy, mint az ostobák!
4 Mert a Mindenható nyilai fúródtak testembe,
mérgüket issza szellemem,
Isten rettentései felsorakoztak ellenem.
5 Ugyan miért ordítana a vadszamár a legelő közepén?
Bőg-e panaszosan a bika, ha van mit ennie?
6 Kinek kell a sótlan, ízetlen étel?
Megennéd-e a nyers tojásfehérjét?
7 Lelkem undorodik tőle, mint a romlott ételtől,
ujjal se nyúlnék hozzá!
8 Bárcsak Isten megadná, amit kérek!
Bárcsak teljesítené, amire oly nagyon vágyom!
9 Bárcsak törne össze teljesen,
bár végezne karja velem!
10 De még akkor is lenne vigaszom,
egy örömöm még a fájdalmak között is maradna:
hogy amit a Szent mondott, meg nem tagadtam!
11 Honnan merítsek erőt a kitartáshoz?
Mi értelme lenne tovább is remélni?
12 Nem vagyok oly erős, mint a szikla,
testem nem bronzból készült!
13 Nem tudok magamon segíteni,
nincs senki, hogy igazságosan ítélje ügyemet!
14 Aki nem könyörül bajba jutott barátján,
az Istent sem féli igazán!
15 De ti, barátaim, megbízhatatlanok lettetek,
mint a kiszáradó patakmeder:
hol megárad, hol meg eltűnik a víz belőle.
16 Tavasszal meglapul alján az olvadó hó,
sötétlik benne a jégmaradék,
17 de ha jön a hőség, gyorsan kiszárad,
hirtelen eltűnik mind a hó, mind a víz.
18 A karaván letér útjáról,
vizet keres a csalfa mederben,
de csak bolyong a sivatagban, és szomjan pusztul.
19 Témai kereskedők vizet keresnek ott, de hiába,
a sébai vándorok reménykedve kutatják a medret,
20 de mind csalódnak, mert semmit sem találnak!
Hiába remélték, nincs benne víz, egy csöpp sem!
21 Ilyenek vagytok ti is nekem:
látjátok szenvedésem, és mind féltek!
22 Kértem én, hogy segítsetek?
Kértem, hogy vagyonotok áldozzátok értem?
23 Nem kértem, hogy mentsetek ki elnyomóm kezéből.
Nem könyörögtem, hogy szabadítsatok meg a kegyetlentől.
24 Tanítsatok engem, és én hallgatok!
Mutassátok meg, hol tértem rossz útra!
25 Az igaz szó mily erőteljes!
De mit ér a ti szavatok?
26 Folyton csak hibáztattok engem.
Folytatni akarjátok a leckéztetést?
27 Képesek lennétek még az árvát is eladni,
vagy alkudozni egy barát ára felől!
28 Most nézzetek a szemembe, kérlek,
lássátok meg, hogy igazat mondok!
29 Gondoljátok meg újra,
s ne legyetek igazságtalanok!
Gondoljátok meg újra,
mert becsületem múlik ezen!
30 Mondtam-e valami rosszat?
Ne tudnám elválasztani a jót a gonosztól?”
7 „Szüntelen küszködés,
verejtékes munka az ember élete a földön,
s napjai, mint a napszámos napjai!
2 Vágyik a pihenésre,
mint rabszolga hűs árnyékba a tűző nap elől,
várja a nap végét,
mint béres a fizetését.
3 De nekem szenvedések hónapjai jutottak,
nyomorúságos éjszakák sora lett a fizetségem.
4 Ha lefekszem, azt kérdem:
»Mikor lesz már reggel?«
Lassan múlik az éjjel,
és nyugtalan forgolódom hajnalig.
5 Testemet por és férgek lepik,
bőröm megszáradt, és sebek borítják.
6 Napjaim sebesebben futnak, mint a vetélő[a],
életem reménytelen vége közeleg.
7 Istenem, tekints rám, életem csak eltűnő lehelet,
szemem nem lát több örömöt soha.
8 Ha elmentem, nem láthatsz megint,
hiába keresel, nem leszek sehol.
9 Ahogy a felhő eltűnik, s már nincs sehol,
úgy az is, aki leszállt a holtak közé,
nem jöhet vissza onnan.
10 Nem térhet vissza otthonába,
házát sem látja viszont soha.
11 Hát nem türtőztetem magam,
elpanaszolom minden szenvedésem,
kiöntöm lelkem keserűségét!
12 Tenger vagyok én, vagy tengeri szörny,[b]
hogy szüntelen szemmel tartasz, Istenem?
13 Ha arra gondolok: majd álmomban megnyugszom,
s ágyamból reggel pihenten kelek,
14 Isten akkor is álmokkal rémít,
látomásokkal rettent engem.
15 Jobb, ha megfojtasz!
Lelkem inkább a halált kívánja,
mint e szenvedést.
16 Utálom az életem, úgysem élhetek örökké,
hagyj magamra engem!
Mit sem ér az életem!
17 Istenem, micsoda az ember, hogy törődsz vele?
Miért fontos neked?
18 Miért látogatod meg reggelente,
miért vizsgálod minden pillanatban?
19 Miért nem veszed le rólam tekinteted?
Egy pillanatra sem hagysz magamra?
20 Mit vétettem ellened, Istenem,
ki minden embert szemmel tartasz?
Miért lettem figyelmed céltáblája?
Hiszen magamnak is terhére vagyok!
21 Miért nem bocsátod meg vétkemet?
Miért nem nézed el bűneimet?
Hiszen hamarosan a porba fekszem,
s majd hiába keresnél, nem leszek!”
Bildád prédikál Jóbnak
8 Erre a súahi Bildád így válaszolt:
2 „Ugyan Jób, meddig mondasz még ilyeneket?
Hiszen olyan, amit mondasz, mint a sebes szél!
3 Isten ne lenne igazságos?!
Hiszen a Mindenható sohasem méltánytalan!
4 Ha egyszer a fiaid vétkeztek Isten ellen,
akkor bűneik szerint büntette meg őket!
5-6 De ha te tisztán és becsületesen élsz,
ha Istent keresed,
ha a Mindenhatóhoz könyörögsz,
akkor ő maga siet segítségedre,
hamar helyreállítja otthonod.
7 Többet ad kárpótlásul,
mint amit elvesztettél.
8 Kérdezd csak meg az öregeket,
tanuld meg tőlük, amit őseink tudtak!
9 Hiszen mi csak tegnap születtünk,
és nem sokat tudunk,
napjaink olyan múlandók, mint az árnyék!
10 Az öregek majd megtanítanak,
megtanítanak arra, amit ők is tanultak.
11 Vajon nő-e nád ott, ahol mocsár nincsen?
Nőhet-e káka száraz földben?
12 Hiszen zsenge korában elszárad,
még akkor is, ha nem tépik le.
13 Így jár mindenki, aki elfordul Istentől,
így szárad el az istentelen reménye!
14 Nincs amiben bízhatna,
s amiben mégis bízik, az is szertefoszlik, mint a pókháló.
15 Ha támaszkodik rá, leszakad,
s ha kapaszkodik belé, nem tartja meg.
16 Az istentelen virul, mint megöntözött növény a napsütésben,
hajtásai szétterjednek a kertben,
17 gyökereit a kövek közé fúrja,
megkapaszkodik a köveken.
18 De ha kitépik helyéről, elpusztul,
és senki sem emlegeti többé.
19 Ez minden öröme életében
— azután más nő a helyén.
20 Bizony, Isten soha nem emeli fel a gonoszt,
és soha nem veti el az igazat!
21 Jób! Megtölti szád még Isten nevetéssel,
ajkadat örömkiáltással!
22 Ellenségeid megszégyenülnek,
a gonoszok sátrai elpusztulnak.”
Jób második válasza
9 Jób így felelt ezekre:
2 „Igazad van, jól tudom én,
de hogy is lehetne halandó ember
Isten számára elfogadható?
3 Kicsoda vitázhatna ővele?
Hiszen Isten ezer kérdése közül
egyre sem tudna felelni!
4 Bölcsessége és hatalma végtelen,
Ki állhatna ellene sértetlenül?
5 Hegyeket mozdít ki helyükről, észrevétlenül,
haragjában felforgatja a bérceket.
6 Megrengeti a Földet,
megrázza alapjait.
7 Ha parancsol a Napnak,
az fel sem kel reggel,
s ha lepecsételi a csillagokat,
azok nem ragyognak.
8 Egymaga terjesztette ki az eget,
egyedül lépked a tenger hullámain.
9 Isten teremtette a csillagokat: a Göncölszekeret,
az Oriont, a Fiastyúkot és a déli tárházakat.[c]
10 Ő tesz csodálatos és felfoghatatlan dolgokat,
megszámlálhatatlan sokat, végtelent!
11 Itt megy előttem, de nem látom,
elhalad mellettem, de nem veszem észre!
12 Amit elvesz, ki veheti vissza?
Mondhatod-e neki: »Mit teszel, s miért?«
13 Mikor haragját nem tartja vissza,
meghajolnak előtte Ráháb cinkosai is.
14 Hogyan is válaszolhatnék neki én?
Hogy tudnék vitázni vele?
15 Bár ártatlan vagyok, nem tudom, mit feleljek,
bírámhoz csak kegyelemért könyörgök!
16 Még ha felelne is kiáltásomra,
akkor sem remélhetem, hogy meghallgat engem.
17 Hiszen rám rohan, mint a vihar,
ok nélkül sokasítja sebeimet!
18 Nem engedi, hogy fellélegezzek,
torkig tölt keserűséggel.
19 Erővel nem győzhetem le,
ő az erősebb!
Ha a törvénykezésben bízom,
Istent ki idézhetné bíró elé?
20 Bár ártatlan vagyok,
saját szavaimmal bizonyítaná rám vétkemet.
Még ha bűntelen lennék is,
azzal ítélne el, amit mondok.
21 Igen, ártatlan vagyok!
De már magammal sem törődöm!
Utálom az életem!
22 Azt mondtam magamban:
Nincs különbség!
Az ártatlan éppúgy meghal, mint a bűnös,
Isten véget vet mindkettő életének.
23 Ha ostora hirtelen lesújt,
az ártatlanok szenvedését vajon neveti-e?
24 Amikor egy gonosz ragadja magához a hatalmat,
vajon nem Isten fogja-e be a vezetők szemét,
hogy ne lássanak?
Ki teszi ezt, ha nem ő?
25 Napjaim sebesebben futnak, mint a gyors futár,
elfutnak, mert nem látnak semmi jót!
26 Elsuhannak, mint könnyű vitorlás hajó,
elrepülnek, mint sólyom, ha zsákmányát űzi.
27 Ha azt mondom: elfelejtem panaszomat,
nem törődöm fájdalmammal, vidám leszek ismét,
az sem segít!
28 Hiszen fájdalmam és szenvedésem tovább tart,
mert tudom, hogy Isten nem tekint ártatlannak!
29 Ha pedig úgyis elítél engem,
minek erőlködjem hiába?
30 Még ha hóban mosakodnék,
még ha szappannal mosnám is kezemet,
31 Isten akkor is a sáros verembe taszít engem!
Még ruháim is irtóznak tőlem!
32 Hiszen nem ember ő, mint én, hogy megfeleljek neki,
nem állhatunk együtt a bíróság elé!
33 Nincs aki ítéljen közöttünk,
nincs, kinek hatalma lenne mindkettőnk fölött.
34 Ki tudná levenni Isten haragjának pálcáját rólam,
hogy ne rémítene többé csapásaival?
35 Akkor bátran szólhatnék, nem félnék tőle,
mert nem szokásom félni, ha igazam van!”
Footnotes
- Jób 7:6 vetélő A régi szövőszék sebesen mozgó alkatrésze, amely ide-oda siklik a szöveten.
- Jób 7:12 Szó szerint: „Jam vagyok én, vagy Tannin…”. A régi legendákban Jam volt a tenger istene, Tannin pedig egy tengeri szörny.
- Jób 9:9 déli tárházakat Jelentése bizonytalan. Lehet, hogy a bolygókra, vagy az állatövi csillagképekre utal, amelyek az északi féltekéről nézve látszólag dél felől kelnek fel.
Jób 6-9
Hungarian New Translation
Jób első válasza: Ártatlanul vádolják
6 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!
3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.
5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett?
6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak?
7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel.
8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet!
9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!
10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.
11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?
12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem.
13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?
14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.
15 Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik,
16 amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük.
17 De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak.
18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.
19 Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.
20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek.
21 Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.
22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,
23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből?
24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!
25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek?
26 Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!
27 Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok!
28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok!
29 Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van!
30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?
Jób újabb panasza
7 Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosnak!
2 Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért,
3 úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.
4 Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.
5 Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad.
6 Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el.
7 Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót.
8 A rám néző szem nem pillant meg. Szemed felém fordítod, de már nem vagyok.
9 Eltűnt a felhő, elszállt. Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.
10 Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé.
11 Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
12 Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem,
14 akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem.
15 Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat.
16 Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
17 Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?
18 Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
19 Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?
20 Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?
21 Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.
Bildád első beszéde: A kegyes embert megáldja Isten
8 Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
2 Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde?
3 Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot?
4 Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik.
5 Ha te az Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz,
6 ha tiszta és becsületes vagy, bizonyosan őrködik fölötted, és békés otthont ad igazságodért.
7 Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel.
8 Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!
9 Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön.
10 Majd ők megtanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak!
11 Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?
12 Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb.
13 Így járnak, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész.
14 Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló.
15 Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni.
16 Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen,
17 gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is,
18 de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak!
19 Csak ennyi öröm van az útján. Azután más nő a földből.
20 Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem fogja kézen a gonosztevőket.
21 Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.
22 Gyűlölőidet szégyen borítja, és nem lesz sátra a bűnösöknek.
Jób második válasza: Istennek mindig igaza van
9 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben?
3 Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni.
4 Ki olyan bölcs szívű és hatalmas erejű, hogy ellene szegülve épségben tudna maradni?
5 Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában.
6 Megrendíti helyén a földet, oszlopai megrendülnek.
7 Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat.
8 Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein.
9 Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait.
10 Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
11 Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre.
12 Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel?
13 Isten nem vonja vissza haragját, meghunyászkodnak előtte a szörnyeteg segítői is.
14 Hát én hogy válaszolhatnék neki, hogy válogathatnám meg szavaimat vele szemben?
15 Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.
16 Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra.
17 Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet.
18 Lélegzetet sem hagy vennem, hanem keserűséggel lakat jól.
19 A hatalmaskodó erőszakra azt mondja: Itt vagyok! A törvénykezésre pedig: Ki idézhet meg engem?
20 Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana.
21 Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet.
22 Mindegy! - azt mondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek.
23 Ha ostora hirtelen megöl, gúnyolja az ártatlanok csüggedését.
24 Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő?
25 Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót.
26 Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára.
27 Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat,
28 megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak.
29 Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába?
30 Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet,
31 akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem.
32 Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Menjünk törvénybe egymással!
33 Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét.
34 Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene,
35 akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society