Add parallel Print Page Options

Látomás Izráel újjáéledéséről

37 Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal.

Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak.

Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod!

Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét!

Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni.

Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek.

Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük.

Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!

10 Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.

11 Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van.

12 Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére.

13 Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem!

14 Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam - így szól az Úr.

Izráel és Júda újra egy néppé lesz

15 Így szólt hozzám az Úr igéje:

16 Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó izráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé, és az egész hozzá tartozó Izráel házáé.

17 Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!

18 Ha majd ezt mondja neked néped: Magyarázd meg, hogy mit jelent ez! -

19 akkor így felelj: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kezembe fogom Józsefnek, azaz Efraimnak és Izráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Júda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben.

20 Amikor szemük láttára kezedben lesznek azok a fadarabok, amelyekre írtál,

21 így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre.

22 Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra.

23 Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.

24 Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak. Akkor az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik.

25 Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre.

26 Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre.

27 Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.

28 Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre.

Góg népe rátámad Izráelre

38 Így szólt hozzám az Úr igéje:

Emberfia! Vesd tekintetedet Gógra a Magóg országában, Rós, Mesek és Tubal fejedelmére, és prófétálj róla!

Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Én ellened fordulok, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy!

Megfordítalak, horgokat akasztok az álladba, kivezetlek téged és egész haderődet, a lovakat és a lovasokat, akik mindnyájan teljes fegyverzetet öltöttek, ezt a nagy sereget, amely nagy és kis pajzzsal és karddal van fölszerelve.

Perzsák, etiópok és pútiak vannak velük, pajzsa, sisakja van mindegyiknek,

továbbá Gómer minden csapatával, Bét-Tógarma a messze északról, minden csapatával - sok nép van veled!

Készülj, állj készenlétben az egész sereggel együtt, amely köréd sereglett, és légy a vezérük!

Egy idő múlva rendelkezést kapsz, évek múltán behatolsz a fegyveres pusztítás után helyreállított országba, amelynek lakói a többi népek közül gyűltek össze Izráel hegyeire, amelyek sokáig pusztán álltak. Kihoztam őket a népek közül, és biztonságban laknak mindnyájan.

De te felvonulsz, betörsz, mint a förgeteg minden csapatoddal és a veled levő sok néppel, olyan leszel, mint a földet beborító felhő.

10 Így szól az én Uram, az Úr: Abban az időben rossz gondolataid támadnak, és gonosz terveket fogsz szőni.

11 Ezt gondolod: Fölvonulok a védtelen ország ellen, rátámadok a békében és biztonságban lakókra, akik mindnyájan úgy élnek, hogy sem várfaluk, sem zárral ellátott kapujuk nincs.

12 Zsákmányt akarsz ejteni, prédát akarsz szerezni, hatalmaddal az újra benépesült romok ellen akarsz fordulni, a nemzetek közül összegyűjtött nép ellen, amely már jószágot és birtokot szerzett, és a világ közepén lakik.

13 Sebá, Dedán és Tarsís kereskedői és előkelői ezt kérdezik tőled: Azért jöttél, hogy zsákmányt ejts? Azért gyűjtötted össze seregedet, hogy prédát szerezz, hogy elvidd az ezüstöt és az aranyat, elvedd a jószágot és a birtokot, és nagy zsákmányt ejts?

Isten szembeszáll Góg népével

14 Azért prófétálj, emberfia, és mondd meg Gógnak: Így szól az én Uram, az Úr: Azon a napon, amikor megtudod, hogy népem, Izráel, biztonságban él,

15 eljössz lakóhelyedről, a messze északról sok néppel együtt, akik mind lovakon nyargalnak; nagy sereg ez, roppant haderő.

16 Úgy vonulsz föl népem, Izráel ellen, mint a földet beborító felhő. Az utolsó napokban hozlak el téged országom ellen, hogy megismerjenek engem a népek, amikor szemük láttára megmutatom rajtad, Góg, hogy szent vagyok.

17 Így szól az én Uram, az Úr: Te vagy az, akiről megmondtam hajdanában szolgáim által, Izráel prófétái által, akik azokban a napokban és években prófétáltak, hogy elhozlak ellenük.

18 De majd azon a napon, amelyen megérkezik Góg Izráel földjére - így szól az én Uram, az Úr -, haragra lobbanok.

19 Felindulásomban, heves haragomban így beszélek: Azon a napon nagy földrengés lesz Izráel földjén.

20 Megrettennek tőlem a tenger halai, az ég madarai, a mező vadai, meg a földön csúszómászó mindenféle állat és minden ember a föld színén. Leomlanak a hegyek, lezuhannak a sziklák, és földre dőlnek a várfalak.

21 Fegyverbe szólítok ellene hegyeimen mindenkit - így szól az én Uram, az Úr -, ember ember ellen támad fegyverével.

22 Megbüntetem dögvésszel és vérontással. Ömlő záporesőt, jégesőt, tüzet és kénkövet hullatok rá és csapataira, a vele levő sok népre.

23 Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok az Úr.

Góg népe megsemmisül az ítélet napján

39 Te pedig, emberfia, prófétálj Gógról, és ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Én ellened támadok, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy!

Irányítlak és vezetgetlek, elhozlak a messze északról, és Izráel hegyeire viszlek.

Kiütöm az íjat bal kezedből, és kiverem a nyilakat jobb kezedből.

Izráel hegyein fogsz elesni valamennyi csapatoddal és a veled levő népekkel együtt. Mindenféle ragadozó madárnak és mezei vadnak adlak eledelül.

A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az Úr.

Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok az Úr.

Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az Úr, Izráel Szentje vagyok.

Eljön ez, és megtörténik - így szól az én Uram, az Úr -, ez az a nap, amelyről beszéltem.

Akkor Izráel városainak lakói kimennek, meggyújtják és elégetik a fegyvereket, a nagy és kis pajzsokat, az íjakat és a nyilakat, a buzogányokat és a dárdákat, és hét évig tüzelnek velük.

10 Nem kell fát hordaniuk a mezőről, az erdőből sem kell vágniuk, mert a fegyvereket használják tüzelőnek. Kifosztják fosztogatóikat, és prédát szereznek prédálóiktól - így szól az én Uram, az Úr.

11 Azon a napon nevezetes sírhelyet adok Gógnak Izráelben, a Vándorok völgyét a tengertől keletre, és az elzárja a vándorok előtt az utat. Ott temetik el Gógot egész seregével együtt. Ezért fogják azt a Góg serege völgyének nevezni.

12 Hét hónapon át fogja őket temetni Izráel háza, hogy megtisztítsa az országot.

13 Temetni fog az ország egész népe, és az dicséretükre válik azon a napon, amelyen megmutatom dicsőségemet - így szól az én Uram, az Úr.

14 Férfiakat választanak ki arra, hogy állandóan járják az országot, és temessék el azokat, akik még a föld színén maradtak, hogy megtisztítsák az országot. A hét hónap elmúltával induljanak el keresni,

15 járják végig az országot, és ha valaki emberi csontokat lát, állítson mellé jelet, míg a sírásók el nem temetik a Góg serege völgyében.

16 Van ott egy Hamóná nevű város is. Így tisztítsák meg az országot.

17 Te pedig, emberfia - így szól az én Uram, az Úr -, mondd ezt a madaraknak, mindenféle szárnyasnak és mindenféle mezei vadnak: Gyűljetek össze, jöjjetek és gyülekezzetek mindenfelől az én véresáldozatom köré! Mert én nagy véresáldozatot készítek nektek Izráel hegyein: egyetek húst, igyatok vért!

18 Vitézek húsát eszitek, és a föld fejedelmeinek a vérét isszátok: Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan.

19 Kövéret esztek a jóllakásig, és vért isztok a megrészegedésig az én véresáldozatomból, amelyet készítek nektek!

20 Jóllaktok majd asztalomnál lóval és lovassal, vitézzel és mindenféle harcossal! - így szól az én Uram, az Úr.

Izráel kegyelmet és békességet nyer

21 Megmutatom dicsőségemet a népek között, és minden nép meglátja, hogy milyen ítéletet tartottam, és hogyan vetettem rájuk kezemet.

22 Izráel háza megtudja, hogy én, az Úr, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is.

23 A pogány népek pedig megtudják, hogy a bűne miatt kellett fogságba mennie Izráel házának, mert hűtlenné váltak hozzám, és én elrejtettem arcomat előlük; ellenségeik kezébe adtam őket, és sokan elestek fegyver által.

24 Tisztátalanságuk és vétkeik szerint bántam velük, amikor elrejtettem arcomat előlük.

25 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és irgalmas leszek Izráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért.

26 Akkor elfelejthetik gyalázatukat és mindazt a hűtlenséget, amit ellenem elkövettek. Biztonságban laknak földjükön, és senki sem rettenti őket.

27 Visszahozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket ellenségeik országaiból, és így mutatom meg rajtuk a többi nép szeme láttára, hogy szent vagyok.

28 Majd megtudják, hogy én, az Úr, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit.

29 Többé nem rejtem el orcámat előlük, mert kiöntöm lelkemet Izráel házára - így szól az én Uram, az Úr.