A A A A A
Bible Book List

Zakariás 8Hungarian New Translation (NT-HU)

Boldog jövendő

A Seregek Urának szava szól.

Ezt mondja a Seregek Ura: Féltem a Siont, nagyon féltem. Nagy haragra indultam, annyira féltem őt!

Ezt mondja az Úr: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek Urának a hegyét pedig szent hegynek.

Ezt mondja a Seregek Ura: Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg.

A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken.

Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen - így szól a Seregek Ura.

Ezt mondja a Seregek Ura: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről.

Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán.

Ezt mondja a Seregek Ura: Legyetek erősek, ti, akik hallottátok ezeket az igéket a próféták szájából akkor, amikor lerakták a Seregek Ura házának az alapját, hogy felépítsék a templomot.

10 Mert azelőtt nem ért semmit, amit az ember keresett, sem az, amit az állatával keresett. Nem volt biztonságban az ellenség miatt sem a városból kimenő, sem az oda bejövő, mert az embereket egymás ellen indítottam.

11 De most már nem leszek olyan a megmaradt néphez, amilyen azelőtt voltam - így szól a Seregek Ura.

12 Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég megadja harmatát, és mindezeket a megmaradt nép tulajdonává teszem.

13 És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek!

14 Mert ezt mondja a Seregek Ura: Bár úgy határoztam, hogy veszedelmet hozok rátok, mert elődeitek megharagítottak engem - így szól a Seregek Ura -, és azt nem bántam meg,

15 most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!

16 Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban!

17 Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én - így szól az Úr.

18 Így szólt hozzám a Seregek Urának igéje:

19 Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!

20 Ezt mondja a Seregek Ura: Eljönnek még a népek és a többi város lakói,

21 és az egyik város lakói a másikba menve mondják: Jertek, menjünk el, könyörögjünk az Úrhoz, folyamodjunk a Seregek Urához! Én is megyek!

22 Nagy népek és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy a Seregek Urához folyamodjanak, és az Úrhoz könyörögjenek.

23 Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes