A A A A A
Bible Book List

Zakariás 2Hungarian New Translation (NT-HU)

Látomás négy szarvról és négy kovácsról

Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam.

Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét: Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.

Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem.

Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.

Látomás Jeruzsálem jövendő nagyságáról

Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében.

Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú.

Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda eléje,

akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne!

Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.

10 Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból - így szól az Úr -, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! - így szól az Úr.

11 Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz!

12 Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!

13 Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem.

14 Ujjong, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és itt fogok lakni - így szól az Úr.

15 A többi nép is csatlakozik az Úrhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.

16 Az Úr birtokba veszi Júdát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

17 Csendben legyen mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakhelyéről!

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes