Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

A szétszóródott Izráel hazatér

10 Kérjetek esőt az Úrtól a tavaszi eső idején! Az Úr alkot viharfelhőket, ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.

De a házibálványok hazug kijelentést adnak, a varázslók megcsalnak látomásaikkal, haszontalan álmokat beszélnek el, és amivel vigasztalnak, mit sem ér. Ezért széledt el népem, mint egy nyáj, nyomorúságra jutott, mert nem volt pásztora.

Fellángolt haragom a pásztorok ellen, megbüntetem a nyáj élén járókat. Gondja lesz a Seregek Urának nyájára, Júda házára, fölékesíti őket, mint a harci paripát.

Közülük való a sarokkő, közülük a sátorcövek, közülük való a harci íj, közülük kerül ki minden elöljáró is.

Olyanok lesznek, mint a hősök, az utca sarába tapossák az ellenséget a harcban. Harcolnak, mert velük van az Úr, még a lovasokat is megszégyenítik.

Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az Úr vagyok az Istenük, és meghallgatom őket.

Olyan lesz Efraim, mint a hős, szíve vidám lesz, mint aki bort ivott. Látják ezt fiai, és örülnek, vigad szívük az Úrban.

Idehívom, összegyűjtöm őket, mert megváltottam őket, és annyian lesznek, mint régen.

Bár szétszórtam őket a népek közé, ők a távolban is gondolnak rám, életben maradnak, és visszatérnek fiaikkal együtt.

10 Hazahozom őket Egyiptomból, az Asszíriában levőket is összegyűjtöm, elviszem őket Gileád és Libánon földjére is, de még ez sem lesz nekik elég.

11 Aggódva kelnek át a tengeren, de az Úr megveri a tenger hullámait, egészen kiszárad a Nílus mély vize. Letűnik Asszíria gőgös uralma, vége lesz Egyiptom hatalmának.

12 Hatalmassá lesznek az Úr által, és az ő nevében bízva élnek - így szól az Úr.

10  Kérjetek esõt az Úrtól a késõi esõ idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesõt ad nékik, [és] kinek-kinek füvet a mezõn.

Mert a bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak és üres álmokat beszélnek, hiábavalósággal vígasztalnak; azért elszélednek, mint a juhnyáj, a mely sanyarog, mert nincs pásztora.

Haragra gerjedtem a pásztorok ellen, és megfenyítem a bakokat. Bizony megfenyíti a Seregeknek Ura az õ nyáját, a Júda házát, és olyanokká teszi õket, a milyen a harczra felékesített ló.

Közülök támad a szegletkõ, közülök a szeg, közülök a harczi ív, közülök egyszersmind minden sarczoló.

És olyanok lesznek, mint a hõsök, a kik az utczák sarát tapodják a harczban, és harczolnak, mert velök van az Úr, és megszégyenítik a lovon ülõket.

És megerõsítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom õket, mert szánom õket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna õket; mert én vagyok az Úr, az õ Istenök, és meghallgatom õket.

Efraim is olyan lesz, mint egy hõs, és örvendeznek majd mintegy bortól [ittasodva,] és látják fiaik és örvendeznek; örvend az õ szívök az Úrban.

Süvöltök nékik és egybegyûjtöm õket, mert megszabadítom õket, és megsokasulnak, a mint megsokasultak vala.

És széthintem õket a népek között, hogy a messze földeken [is ]emlegessenek engem, és fiakat neveljenek és visszatérjenek.

10 Mert visszatérítem õket, Égyiptom földérõl, Assiriából is összegyûjtöm õket, és behozom õket Gileád és Libánon földjére, és elég sem lesz nékik.

11 És átvonulnak a nyomor tengerén, és megveri a tenger hullámait, és kiszáradnak a folyam örvényei, letöretik Assiriának kevélysége, és Égyiptom királyi pálczája elvész.

12 És megerõsítem õket az Úrban, és az õ nevében járnak, így szól az Úr.