Add parallel Print Page Options

19 Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.

20 Étel miatt ne rombold az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszi azt.

21 Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik.

22 Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.

23 Aki pedig kételkedik, amikor eszik, máris elítéltetett, mivel nem hitből tette. Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.

Az erősek hordozzák az erőtlenek gyengeségeit

15 Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.

Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére.

Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: "A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak."

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,

hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.

Zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben

Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

Mert mondom: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket.

A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: "Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek."

10 Ezt is mondja: "Örüljetek, népek, az ő népével együtt."

11 És ezt is: "Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse őt minden nép."

12 Ézsaiás pedig így szól: "Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek."

13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

19 Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.

20 Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, a ki botránkozással eszi.

21 Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem [tenni,] a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erõtelen.

22 Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten elõtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.

23 A ki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitbõl [eszik.] A mi pedig hitbõl nincs, bûn az.

15  Tartozunk pedig mi az erõsek, hogy az erõtelenek erõtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.

Mindenikünk tudniillik az õ felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.

Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.

Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tûrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.

A békességes tûrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:

Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsõítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.

Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsõségére.

Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerõsítse az atyák ígéreteit;

A pogányok pedig irgalmasságáért dicsõítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.

10 És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az õ népével együtt.

11 És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok õt minden népek.

12 És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; õ benne reménykednek a pogányok.

13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bõvölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.