Add parallel Print Page Options

38 megmarad örökre, mint a hold, a fellegek közt lakó igaz tanú. (Szela.)

Könyörgés szabadításért

39 Mégis eltaszítottad fölkentedet, megvetetted, és megharagudtál rá.

40 Felbontottad a szolgáddal kötött szövetséget, porig aláztad koronáját.

41 Mindenütt leromboltad kerítését, erős városait romba döntötted.

42 Fosztogatja minden arra járó, csúffá lett szomszédai előtt.

43 Fölemelted támadói jobbját, örömöt szereztél ellenségeinek.

44 Még kardja élét is elvetted, hogy ne tudjon helytállni a harcban.

45 Megfosztottad tisztaságától, trónját a földre döntötted.

Read full chapter

Minden hatalom Istentől van

13 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett.

Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra.

Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle:

mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.

Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is.

Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak.

Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.

A törvény betöltése a szeretet

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.

Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: "Szeresd felebarátodat, mint magadat."

10 A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.

Az Úr eljöveletének sürgető közelsége

11 De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk:

12 az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.

13 Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,

14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

Read full chapter

Issakár leszármazottjai

Issakárnak négy fia volt: Tólá, Púá, Jásúb és Simrón.

Tólá fiai voltak Uzzi, Refájá, Jeriél, Jahmaj, Jibszám és Sámuel. Tólá családfői nemzetségük kiváló vitézei voltak. Számuk Dávid idejében huszonkétezer-hatszáz volt.

Uzzi fia volt Jizrahjá. Jizrahjá fiai voltak: Míkáél, Óbadjá, Jóél és Jissijjá. Mind az öten főemberek voltak.

Hozzájuk tartoztak a családi származásuk szerint hadi szolgálatra rendelt csapatok: harminchatezer ember, mert sok feleségük és sok fiuk volt.

Testvéreik, Issakár egész nemzetsége, kiváló vitézek voltak, összesen nyolcvanhétezren, akiket beírtak a származási jegyzékbe.

Benjámin leszármazottjai

Benjámin fiai hárman voltak: Bela, Beker és Jedíaél.

Bela fiai voltak: Ecbón, Uzzi, Uzzíél, Jerimót és Íri, ez az öt családfő és kiváló vitéz. A származási jegyzékbe huszonkétezer-harmincnégyen voltak beírva.

Beker fiai voltak: Zemírá, Jóás, Eliezer, Eljóénaj, Omri, Jerémót, Abijjá, Anátót és Álemet. Mindezek Beker fiai voltak.

A származási jegyzékbe húszezer-kétszáz tőlük származó családfő és kiváló vitéz volt beírva.

10 Jedíaél fia Bilhán volt. Bilhán fiai voltak: Jeús, Benjámin, Éhúd, Kenaaná, Zétán, Tarsís és Ahisahar.

11 Mindezek Jedíaél fiai voltak, családfők és kiváló vitézek; a hadi szolgálatra alkalmas emberek tizenhétezer-kétszázan voltak.

12 Suppim és Huppim Ír fiai voltak. Husim Ahér fia volt.

Naftálinak és Manassé Jordánon inneni felének a leszármazottjai

13 Naftáli fiai voltak: Jahaciél, Gúni, Jécer és Sallúm, Bilhá unokái.

14 Manassé fia volt Aszriél, akit arám másodrangú felesége szült. Ő szülte Mákírt, Gileád atyját is.

15 Mákír pedig feleségül vette Huppim és Suppim Maaká nevű húgát. Egy másik fiának Celofhád volt a neve. Celofhádnak csak leányai lettek.

16 Maaká, Mákír felesége fiút szült, akit Peresnek nevezett el, öccsét pedig Seresnek. Ennek a fiai Úlám és Rekem voltak.

17 Úlám fia Bedán volt. Ezek Gileádnak, Mákír fiának, Manassé unokájának a fiai.

18 Nővére, Móleket szülte Ishódot, Abiezert és Mahlát.

19 Semídá fiai Ahján, Sekem, Likhi és Aniám voltak.

Efraim leszármazottjai

20 Efraim fia volt Sútelah, ennek a fia Bered, ennek a fia Tahat, ennek a fia Eládá, ennek a fia Tahat,

21 ennek a fia Zábád, ennek a fiai: Sútelah, Ézer és Elád. Ezeket megölték a gátiak, az ország bennszülöttjei, mert lementek, hogy elvegyék a jószágukat.

22 Apjuk, Efraim sokáig gyászolt, ezért elmentek hozzá a testvérei, hogy megvigasztalják.

23 Azután bement a feleségéhez, az pedig teherbe esett, és fiút szült, akit Beríának neveztek el, mert ez akkor történt, amikor szerencsétlenség érte a házát.

24 Leánya pedig Seerá volt, aki Alsó- és Felső-Bét-Hórónt és Uzén-Seerát építette.

25 Fia Refah volt, ennek a fia Resef, ennek a fia Telah, ennek a fia Tahan,

26 ennek a fia Ladán, ennek a fia Ammihúd, ennek a fia Elisámá,

27 ennek a fia Nún, ennek a fia pedig Józsué volt.

28 Az ő birtokuk és lakóhelyük volt Bétel és falvai, keletre Naarán, nyugatra Gézer és falvai, Sikem és falvai, egészen Ajjáig és falvaiig.

29 Manassé fiainak a birtokában voltak Bétseán és falvai, Taanak és falvai, Megiddó és falvai, Dór és falvai. Ezekben laktak Izráel fiának, Józsefnek az utódai.

Ásér leszármazottjai

30 Ásér fiai voltak: Jimná, Jisvá, Jisvi, Beríá és ezeknek a húga, Szerah.

31 Beríá fiai voltak Heber és Malkiél, aki Birzávit apja volt.

32 Heber nemzette Jaflétot, Sómért, Hótámot, és ezeknek a húgát, Súát.

33 Jaflét fiai voltak: Pászak, Bimhál és Asvát. Ezek Jaflét fiai.

34 Sómér fiai voltak: Ahi, Rohgá, Jehubbá és Arám.

35 Testvérének, Hélemnek a fiai voltak: Cófah, Jimná, Séles és Ámal.

36 Cófah fiai voltak: Szúah, Harnefer, Súál, Béri és Jimrá,

37 meg Becer, Hód, Sammá, Silsá, Jitrán és Beérá.

38 Jeter fiai voltak: Jefunne, Piszpá és Ará.

39 Ullá fiai voltak: Árah, Hanniél és Ricjá.

40 Mindezek Ásér utódai, családfők, válogatott kiváló vitézek, a főemberek vezetői voltak. Amikor származási jegyzékbe vették őket a hadi szolgálatra, szám szerint huszonhatezren voltak.

Benjámin leszármazottjai városonként

Benjámin nemzette elsőszülöttjeként Belát, másodikként Asbélt, harmadikként Ahrahot,

negyedikként Nóhát, ötödikként pedig Ráfát.

Bela fiai voltak Addár, Gérá és Abihúd,

Abisúa, Naamán és Ahóah,

Gérá, Sefúfán és Húrám.

Ezek voltak Éhúd fiai, Geba lakóinak a családfői, de áttelepítették őket Mánáhatba:

Naamán, Ahijjá és Gérá. Ő telepítette át őket, és ő nemzette Uzzát meg Ahihúdot.

Saharaim Móáb mezején nemzett fiakat, miután elbocsátotta feleségeit, Húsimot és Baarát;

Hódessel, a feleségével nemzette Jóbábot, Cibját, Mésát és Malkámot.

10 Jeúcot, Szokját és Mirmát. Ezek a fiai családfők voltak.

11 Húsimmal nemzette Abitúbot és Elpaalt.

12 Elpaal fiai Éber, Misám és Semed voltak. Ő építette Ónót, Lódot és falvait.

13 Beríá és Sema, Ajjálón lakóinak a családfői kergették el Gát lakosait.

14 Ahjó, Sásák és Jerémót,

15 Zebadjá, Arád és Eder,

16 Míkáél, Jispá és Jóhá voltak Beríá fiai.

17 Zebadjá, Mesullám, Hizki és Heber,

18 Jismeraj, Jizlíá és Jóbáb voltak Elpaal fiai.

19 Jákim, Zikri és Zabdi,

20 Eliénaj, Cilletaj és Eliél,

21 Adájá, Berájá és Simrát voltak Simei fiai.

22 Jispán, Éber és Eliél,

23 Abdón, Zikri és Hánán,

24 Hananjá, Élám és Antótijjá,

25 Jifdejá és Penúél voltak Sásák fiai.

26 Samseraj, Seharjá és Ataljá,

27 Jaaresjá, Élijjá és Zikri voltak Jeróhám fiai.

28 Ezek a családfők, akik származásuk szerint főemberek voltak, Jeruzsálemben laktak.

29 Gibeónban lakott Jeiél, Gibeón atyja. Feleségének Maaká volt a neve.

30 Elsőszülött fia Abdón volt, azután Cúr, Kís, Baal és Nádáb,

31 Gedór, Ahjó és Zeker.

32 Miklót nemzette Simát. Testvéreik mellett ezek is Jeruzsálemben laktak, rokonságukkal együtt.

Saul nemzetsége

33 Nér nemzette Kíst, Kís nemzette Sault, Saul nemzette Jónátánt, Malkisúát Abinádábot és Esbaalt.

34 Jónátán fia Meribbaal volt, és Meribbaal nemzette Míkát.

35 Míká fiai Pítón, Melek, Taréa és Áház voltak.

36 Áház nemzette Jehóaddát, Jehóaddá nemzette Álemetet, Azmávetet és Zimrit, Zimri nemzette Mócát,

37 Mócá nemzette Binát. Ennek a fia volt Refájá, ennek a fia Elászá, és ennek a fia Ácél.

38 Ácélnak hat fia volt, név szerint ezek: Azrikám, Bókerú, Jismáél, Searjá, Óbadjá és Hánán. Mindezek Ácél fiai voltak.

39 Testvérének, Éseknek a fiai voltak: Úlám volt az elsőszülött, Jeús a második és Elifelet a harmadik.

40 Úlám fiai kiváló vitézek és íjászok voltak. Gyermekeik és unokáik százötvenre szaporodtak. Mindezek Benjámin fiai voltak.