Add parallel Print Page Options

Könyörgés szabadításért

17 Dávid imádsága. Uram, hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd.

Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot.

Megvizsgáltad szívemet, meglátogattál éjjel. Próbára tettél, nem találsz bennem álnokságot, nem jön ki ilyen a számon.

Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem az erőszakosok útjától.

Lépteim ösvényeidhez ragaszkodnak, nem inognak meg lépteim.

Read full chapter

Kérdés a házassági elválásról(A)

19 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére.

Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.

Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: "Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?"

Ő így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?"

Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.

Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza."

Erre azt mondták neki: "Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?"

Jézus így válaszolt nekik: "Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.

Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."

10 Erre így szóltak hozzá tanítványai: "Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni."

11 Ő azonban így válaszolt: "Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott.

12 Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!"

Jézus megáldja a gyermekeket(B)

13 Akkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük. A tanítványok azonban rájuk szóltak.

14 De Jézus ezt mondta: "Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa."

15 Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.

Read full chapter

Elifáz első beszéde: Ártatlanul senki sem szenved

Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:

Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e? Mert ki tudja itt magába fojtani a szót?

Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted.

A botladozót talpra állították szavaid, és a roskadozó térdeket erőssé tetted.

Most, hogy rajtad a sor, fáraszt? Amikor téged ér csapás, megzavarodsz?

Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen utad?

Emlékezz csak: pusztult-e el valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket?

Ahogyan én láttam, a hamisságot szántók és a vészt vetők ugyanazt aratják.

Az Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek.

10 Az oroszlán ordíthat, a fiatal oroszlán bömbölhet, de majd kitörnek az oroszlánkölykök fogai!

11 Elpusztul a hím oroszlán martalék nélkül, és elszélednek a nőstény oroszlán kölykei.

12 Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem,

13 éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre.

14 Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat.

15 Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen.

16 Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok:

17 Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?

18 Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.

19 Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják, mint a molyt!

20 Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre.

21 Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.

Jób csak Istentől várhat segítséget

Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz?

Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés.

Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.

Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki.

Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg a szomjazó.

Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész,

hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.

De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,

aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.

10 Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.

11 Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.

12 Meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót.

13 Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők tanácsa megdől.

14 Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel.

15 Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt.

16 Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul.

17 Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!

18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.

19 Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.

20 Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.

21 Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.

22 Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól,

23 mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled.

24 Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva, nem lesz benne vétek.

25 Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű.

26 Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.

27 Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!

Jób első válasza: Ártatlanul vádolják

Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!

Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim.

Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.

Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett?

Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak?

Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel.

Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet!

Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!

10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.

11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?

12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem.

13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?

14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.

15 Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik,

16 amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük.

17 De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak.

18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.

19 Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.

20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek.

21 Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.

22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,

23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből?

24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!

25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek?

26 Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!

27 Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok!

28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok!

29 Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van!

30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?

Jób újabb panasza

Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosnak!

Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért,

úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.

Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.

Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad.

Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el.

Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót.

A rám néző szem nem pillant meg. Szemed felém fordítod, de már nem vagyok.

Eltűnt a felhő, elszállt. Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.

10 Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé.

11 Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.

12 Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem?

13 Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem,

14 akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem.

15 Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat.

16 Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!

17 Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?

18 Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.

19 Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?

20 Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?

21 Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.