Alázatos ember éneke

131 Zarándokének. Dávidé. URam, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.

² Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem.

³ Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!

Hálaadás szabadításért

124 Zarándokének. Dávidé. Ha nem lett volna velünk az ÚR - vallja meg ezt Izráel! -,

² ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek,

³ akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, úgy fellángolt haragjuk ellenünk.

⁴ Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat.

⁵ Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek.

⁶ Áldott az ÚR, aki nem adott oda minket martalékul fogaiknak!

⁷ Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk.

⁸ A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.

A testvéri szeretet áldása

133 Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

² Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.

³ Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.