Add parallel Print Page Options

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

Az igazság áldást ad, a bűn átkot

11 A hamis mérleget utálja az Úr, de a pontos súlyt kedveli.

Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.

A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk.

Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól.

A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt.

A becsületeseket megmenti igazságuk, de a hűtleneket rabul ejti saját mohóságuk.

Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is.

Az igaz megmenekül a nyomorúságból, helyére pedig a bűnös jut.

29 Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!

30 Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.

31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt."

32 Így tett erről bizonyságot János: "Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta.

33 Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

34 Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia."

Jézus első követői

35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,

36 és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: "Íme, az Isten Báránya!"

37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

38 Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: "Mit kerestek?" Ők pedig ezt válaszolták: "Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?"

39 Ő így szólt: "Jöjjetek, és meglátjátok." Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: "Megtaláltuk a Messiást" - (ami azt jelenti: Felkent).

42 Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: "Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni" - (ami azt jelenti: Kőszikla).

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: "Kövess engem!"

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik."

46 "Származhat-e valami jó Názáretből?" - kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: "Jöjj, és lásd meg!"

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: "Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság."

48 Nátánaél megkérdezte tőle: "Honnan ismersz engem?" Jézus így válaszolt neki: "Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál."

49 Nátánaél így szólt hozzá: "Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!"

50 Jézus így válaszolt neki: "Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni."

51 És hozzátette: "Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára."

Read full chapter

Manassé öröksége

17 Megtörtént a sorsolás Manassé törzse számára is. Ez volt József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának, Gileád és Básán jutott, mert harcos ember volt.

Manassé többi fiának is jutott nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semídá fiainak. Ezek József fiának, Manassénak a férfi leszármazottai nemzetségenként.

De Celofhádnak, Héfer fiának, aki Gileád fia, Mákír unokája és így Manassé dédunokája volt, nem voltak fiai, csak leányai. Leányainak neve Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá volt.

Ezek odamentek Eleázár paphoz meg Józsuéhoz, Nún fiához meg a vezető emberekhez, és ezt mondták: Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy testvéreink között nekünk is adjon örökséget. Adott is nekik örökséget az Úr parancsa szerint apjuk testvérei között.

Így esett Manasséra tíz rész, a Jordánon túl levő Gileád és Básán földjén kívül.

Mert Manassé leányai örökséget kaptak az ő fiai között. Gileád földje pedig Manassé többi fiáé lett.

Manassé határa Ásértól Mikmetát felé vonult Sikemtől keletre. Azután dél felé fordult a határ Én-Tappúah lakói felé.

Tappúah földje Manassénak jutott, de maga Tappúah, Manassé határán, Efraim fiaié lett.

Azután lefelé megy a határ a Káná-patak felé a pataktól délre. Ezek a városok Efraimnak jutottak, bár Manassé városai között voltak. Manassé határa a pataktól északra volt, és a tengernél végződött.

10 A déli rész Efraimé, az északi rész Manasséé lett, határa pedig a tenger. Északon Ásért érinti, keleten pedig Issakárt.

11 Manassénak jutott Issakár és Ásér területén Bétseán a falvaival együtt, Jibleám a falvaival, Dór lakosai falvaikkal együtt, Éndór lakosai falvaikkal együtt, Taanak lakosai falvaikkal együtt, Megiddó lakosai falvaikkal együtt: a három dombvonulattal együtt.

12 De magukat a városokat nem tudták birtokba venni Manassé fiai, a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön.

13 Amikor megerősödtek Izráel fiai, robotmunkára fogták a kánaániakat; elűzni azonban nem űzték el őket.

14 De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen a mi népünk nagy, mivel mindeddig megáldott minket az Úr!

15 Józsué azt felelte nekik: Ha nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak a perizziek és refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke!

16 Erre azt mondták József fiai: Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a sík földön lakó kánaániaknak vas harci kocsijaik vannak: Bétseánban és falvaiban is, meg a Jezréel síkságán is.

17 Józsué azonban azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy, nemcsak ez az egy kisorsolt birtok jut nektek,

18 hanem egy egész hegyvidék jut nektek. Ha erdőség az, akkor irtsátok ki, és a tietek lesz egészen. Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is, és ha erősek is.

Az ország többi részének összeírása

18 Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Silóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország.

De maradt Izráel fiai között még hét törzs, amelyeknek nem osztottak örökséget.

Azért ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még elmenni és birtokba venni azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az Úr?

Jelöljetek ki törzsenként három férfit, hogy elküldjem őket. Induljanak el, járják be az országot, készítsenek róla leírást örökségüknek megfelelően, majd jöjjenek el hozzám.

Azután osszák fel maguk között hét részre. Júda maradjon meg a maga területén délen, József háza is maradjon meg a maga területén északon.

Ti tehát készítsetek leírást arról a földről, a hét birtokrészről, és hozzátok ide hozzám, hogy kisorsoljam közöttetek Istenünknek, az Úrnak színe előtt.

De a lévitáknak nincs birtokrésze köztetek, mert az Úr papi szolgálata az ő örökségük. Gád, Rúben és a Manassé-törzs fele pedig már megkapta örökségét a Jordánon túl keleten, amit Mózes, az Úr szolgája adott nekik.

El is indultak azok a férfiak, és elmentek. Amikor útra keltek, megparancsolta nekik Józsué, hogy készítsenek leírást az országról. Ezt mondta: Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást! Azután térjetek vissza hozzám, és én kisorsolom köztetek itt, Silóban, az Úr színe előtt.

Elmentek tehát a férfiak, bejárták az országot, és egy könyvben leírást készítettek a városokról és a hét birtokrészről. Azután visszamentek Józsuéhoz a silói táborba.

10 Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt, és felosztotta ott Józsué a földet Izráel fiai között; mindenki megkapta a maga részét.

Benjámin öröksége

11 A sorsolás először Benjámin fiainak törzsére, annak nemzetségeire esett. A sorsolásban nekik jutott terület Júda fiai és József fiai közé esett.

12 Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődik, majd fölmegy a határ a jerikói hegyhátra északon; azután a hegyvidéken át megy nyugat felé, és Bét-Áven pusztájánál ér ki.

13 Onnan továbbmegy a határ Lúz felé, a lúzi, azaz bételi hegyháttól délre. Azután leszáll a határ Atrót-Addár felé a hegyvidéken, az alsó Bét-Hóróntól délre.

14 Majd elkanyarodik a határ, és a nyugati oldalon dél felé fordul; attól a hegytől délre, amely Bét-Hórónnal szemben van, és Kirjat-Baalnál, azaz Kirjat-Jeárimnál, Júda fiainak a városánál végződik. Ez a nyugati oldal.

15 A déli oldal Kirjat-Jeárim szélénél kezdődik. Elkezdődik a határ nyugaton, és elér a Mé-Neftóah-forráshoz.

16 Innen lemegy a határ annak a hegynek a lábához, amely a Ben-Hinnóm-völggyel szemben van a refáiak völgyétől északra. Azután lemegy a Hinnóm-völgybe, a jebúszi hegyhátra dél felé; lemegy a Rógél-forráshoz,

17 majd északnak kanyarodik, és elér Én-Semesig, ahonnan kiér Gelílótig, az Adummím hágójával szemben, és lemegy a rúbeni Eben-Bóhanra.

18 Azután átmegy a pusztasággal szemben levő hegyhátra észak felé, és lemegy a pusztaságba.

19 Majd átmegy a határ Bét-Hoglá hegyhátára észak felé, és a határ a Sós-tenger északi öblénél végződik, a Jordán déli végénél. Ez a déli határ.

20 A keleti oldalon a Jordán határolja. Ez Benjámin fiai örökségének a határa nemzetségeik körül.

21 Ezek Benjámin fiai törzsének a városai nemzetségeinek megfelelően: Jerikó, Bét-Hoglá és Émek-Kecíc.

22 Bét-Arábá, Cemáraim és Bétel,

23 Avvím, Párá és Ofrá,

24 Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Tizenkét város falvaival együtt.

25 Gibeón, Rámá és Beérót,

26 Micpe, Kefírá és Mócá,

27 Rekem, Jirpeél és Taralá,

28 Céla, Elef és Jebúsz, azaz Jeruzsálem; továbbá Gibat és Kirjat. Tizennégy város falvaival együtt. Ez Benjámin fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően.