Add parallel Print Page Options

Isten megítéli Izráelt

Ez volt az Úr igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samáriáról és Jeruzsálemről.

Halljátok meg mind, ti népek, figyeljen a föld, és aki rajta él! Mert az én Uram, az Úr tanúskodik ellenetek, igen, az Úr az ő szent templomából.

Az Úr eljön szent helyéről, leszáll, és a föld magaslatain lépked.

Megolvadnak alatta a hegyek, és a völgyek meghasadoznak, mint a viasz a tűztől, vagy mint a lejtő a lezúduló víztől.

Jákób bűne miatt történik mindez, és Izráel házának vétkei miatt. Honnan ered Jákób bűne? Nem Samáriából? Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?

Samáriát romhalmazzá teszem, mezővé és szőlőskertté, lezúdítom köveit a völgybe, még az alapjai is előtűnnek.

Bálványszobrai mind összetörnek, és minden szerzeménye tűzben ég el. Minden bálványát megsemmisítem, mert paráznák béréből gyűjtötte azokat, paráznák bérévé lesznek ismét.

A próféta siratóéneke

Emiatt gyászolok és jajgatok, mezítláb és ruhátlanul járok. Üvöltök gyászomban, mint a sakálok, és jajgatok, mint a struccok.

Mert halálos a csapás, amely Júdát érte, egészen népem kapujáig, Jeruzsálemig eljutott.

10 Ne mondjátok el Gátban, ne is sírjatok! A Bét-Afrában lakók porban fetrengjenek!

11 Vonulj el, Sáfír lakossága, szégyenkezve, mezítelenül! Nem mer kijönni a lakosság Caanánból, Bét-Écel gyásza miatt nem lehet ott megmaradni.

12 Mennyire várja a jó hírt Márót lakossága! Milyen veszedelem jött az Úrtól Jeruzsálem kapujára!

13 Fogj lovat harci kocsid elé, Lákis lakossága! Itt kezdődött el a vétke Sion leányának, bizony benned találhatók Izráel bűnei!

14 Ezért adj válólevelet Móreset-Gátnak! Akzíb házai megcsalják Izráel királyait.

15 Elhozom, aki meghódít téged, Marésa lakossága! Adullámig terjed csak Izráel dicsősége.

16 Vágd le a hajad gyászodban drága gyermekeid miatt! Olyan kopaszra nyírd magad, amilyen a keselyű nyaka, mert fogságba mennek a tieid!

Az Úr igéje, a mely lõn a moreseti Mikeáshoz, Jótám, Akház és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében, a melyet látott Samária és Jeruzsálem felõl.

Halljátok meg minden népek, figyelmezz föld és annak teljessége. És az Úr Isten legyen bizonyság ellenetek; az Úr az õ szent templomából!

Mert ímé, kijõ az Úr az õ helyérõl, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain.

És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tûz elõtt, mint a meredekrõl leszakadó vizek.

A Jákób vétkéért lészen mindez, és az Izráel házának bûnei miatt! Micsoda a Jákób vétke? Avagy nem Samária-é? És mik a Júda magaslatai? Avagy nem Jeruzsálem-é?

De olyanná teszem Samáriát, mint a mezõben való kõrakás, szõlõ-plánták [helyévé;] és lezúdítom a völgybe az õ köveit, és még fundamentomit is kimutatom.

Faragott képei mind összetöretnek és minden ajándékát tûz égeti meg. Minden bálványait semmivé teszem; mert paráznaság bérébõl gyûjtögette azokat, azért ismét paráznaság bérévé legyenek.

E miatt kesergek és jajgatok; ruhátalan és mezítelen járok. Üvöltök, mint a sakálok, és sikongok, mint a struczmadarak.

Mert halálosak az õ sebei. Bizony Júdáig ér; népem kapujáig hatol, Jeruzsálemig.

10 Gáthban hírül ne adjátok; sírván ne sírjatok; Beth-le- Afrában porba heveredtem.

11 Költözzetek el, Safirnak lakója gyalázatos meztelenül! Nem vonult ki Saanán lakosa; Beth-Eselnek siralma nem enged tartózkodni.

12 Mert beteg lett Marótnak lakosa [az õ] java[i] miatt; mert veszedelem szállt le az Úrtól Jeruzsálemnek kapujára.

13 Gyors paripához kösd a szekeret, Lákisnak lakója! [ki] a bûnnek kezdõje valál a Sion leányánál. Bizony te benned találtatnak Izráel vétkei!

14 Azért adj válólevelet Moreset-Gátnak! Akzib házai megcsalják Izráel királyait.

15 Még hozok én te néked örököst, Marésa lakosa; Adullámig hat el Izráel dicsõsége!

16 Nyírd le, kopaszítsd meg magadat a te gyönyörûséges fiaidért! Szélesítsd meg kopaszságodat, mint a keselyû; mert rabságra vitettek el tõled!

Ez az Örökkévaló üzenete, amelyet Mikeásnak mondott, abban az időben, amikor Jótám, Áház és Ezékiás uralkodott Júda királyságában. Mikeás Móreset városából származott.

Ezt látta Mikeás Samáriáról és Jeruzsálemről[a]:

Prófécia Izráel és Júda ellen

Halljátok meg mindannyian,
    ti nemzetek!
Figyeljen rám az egész föld,
    és minden lakója!
Mert Uram, az Örökkévaló jön
    közétek szent Templomából,
    hogy maga tanúskodjon előttetek![b]

Nézzétek! Az Örökkévaló
    kijön lakóhelyéről,
lejön a magasból,
    és lépked a föld magaslatain!
Lába alatt szétmállanak a hegyek,
    meghasadnak a völgyek.
Megolvadnak, mint viasz
    a tűz előtt,
lezúdulnak, mint rohanó
    vízáradat a lejtőn.
Bizony, így lesz ez
    Jákób népének vétke miatt,
    és Izráel házának[c] bűneiért!

Mert honnan erednek Jákób vétkei?
    Samáriából!
Honnan származnak Júda bűnei[d]?
    Jeruzsálemből!

„Emiatt Samáriát lerombolom
    — ezt mondja az Örökkévaló —,
csak egy kőrakás
    marad belőle a mezőn,
    és a helyére szőlőt ültetnek.
Köveit a völgybe hajítom,
    falát az alapjáig lecsupaszítom.
Összes bálványszobrát
    darabokra törik,
amit paráznaságával gyűjtött,
    elégetik,
mert hűtlenségének béréből
    állította bálványait,
és azokból ismét
    paráznák fizetsége lesz.”

Siratóének

Ezért gyászolok és jajgatok,
    mezítláb és csupaszon járok,
sírok, mint a sakálok,
    jajongok, mint a baglyok.
Jaj, mert Samária halálos sebet kapott,
    és az ellenség támadása
    már Júdát is elérte!
Egészen népem kapujáig hatolt,
    már Jeruzsálemet ostromolja
    az áradat![e]
10 Ne híreszteljétek ezt Gátban[f],
    ne sírjatok Akkóban![g]
Bét-Afra[h] lakói, porban
    heverve gyászoljatok!
11 Sáfír lakói,
    rabságba vonultok az úton,
szégyennel borítva,
    de meztelen!
Caanán[i] lakói nem mernek
    várukból kijönni,
Bét-Écel lakói jajgatnak.
    Ott sincs többé menedékünk.
12 Márót lakosai reménykedve
    várják a jó hírt,
de az Örökkévalótól csak veszedelem
    jön Jeruzsálem kapujára.

13 Fogjátok be a lovakat
    a harci szekerekbe,
    Lákis[j] harcosai!
Tőletek származott Sion népének bűne,
    tőletek indultak ki Izráel vétkei!
14 Júda népe,
    vegyél búcsút Móreset-Gáttól!
Izráel királyai nem kapnak segítséget
    Akzíb házaitól.
15 Marésa[k] lakosai,
    városotokat birtokba veszi az ellenség,
    és az Örökkévaló a kezükbe ad titeket!
Izráel vezetői
    Adullám barlangjába rejtőznek.
16 Jaj, Izráel! Nyírd le hajadat,
    gyászold gyermekeidet,
sirasd el őket,
    akiket szerettél!
Olyan kopasz[l] legyen a fejed,
    mint a keselyűé,[m]
mert bizony,
    száműzetésbe hurcolják fiaidat!

Footnotes

  1. Mikeás 1:1 Samáriáról és Jeruzsálemről Itt a két főváros valójában az egész északi és déli királyságot, Izráelt és Júdát jelképezi. A prófécia e két királyságnak, vagyis Isten egész választott népének szól.
  2. Mikeás 1:2 tanúskodjon előttetek Az egész jelenet egy képzeletbeli bírósági tárgyalás, amelyen az Örökkévaló saját népe ellen tanúskodik, a föld összes nemzetei, lakói pedig hallgatják az Örökkévaló panaszát.
  3. Mikeás 1:5 Izráel háza Jelentheti Izráel egész népét, és a királyi családot is.
  4. Mikeás 1:5 bűnei Szó szerint: „magaslatai”, vagyis a bálványimádás helyei és oltárai.
  5. Mikeás 1:9 A következő versekben több város neve is szerepel, s ezek „beszélő nevek” — jelentésük a mondanivaló részét képezi.
  6. Mikeás 1:10 Gát A filiszteusok egyik városa. „Gát” héberül azt jelenti: „elmondani”.
  7. Mikeás 1:10 Akkó Az „akkó” szó a héberben azt jelenti: „sírni”.
  8. Mikeás 1:10 Bét-Afra Azt jelenti: „A por háza”.
  9. Mikeás 1:11 Caanán Ez a szó azt jelenti: „kijönni”.
  10. Mikeás 1:13 Lákis Ez hasonlóan hangzik, mint a héber „ló” szó.
  11. Mikeás 1:15 Marésa Jelentése: „birtok, tulajdon”.
  12. Mikeás 1:16 kopasz A fej kopaszra nyírása a gyász jele volt.
  13. Mikeás 1:16 keselyű Dögevő madár, amelynek fején nincsenek tollak, teljesen kopasz.