Máté 7:24-8:22
Hungarian New Translation
Aki kősziklára épít(A)
24 "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.
25 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.
26 Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.
27 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult."
A Hegyi Beszéd vége
28 Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán,
29 mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.
Jézus meggyógyít egy leprást(B)
8 Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt,
2 és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz."
3 Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: "Akarom. Tisztulj meg!" És a lepra azonnal letisztult róla.
4 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt, bizonyságul nekik."
Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját(C)
5 Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte:
6 "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak."
7 Jézus így szólt hozzá: "Elmegyek, és meggyógyítom."
8 De a százados ezt felelte rá: "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.
9 Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és megteszi."
10 Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: "Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.
11 De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában;
12 akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."
13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: "Menj el, és legyen a te hited szerint." És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Jézus meggyógyítja Péter anyósát(D)
14 Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas.
15 Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki.
Jézus sok beteget meggyógyít(E)
16 Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított,
17 hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: "Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta."
Jézus követése(F)
18 Amikor Jézus meglátta maga körül a sokaságot, úgy rendelkezett, hogy keljenek át a túlsó partra.
19 Egy írástudó odament, és így szólt hozzá: "Mester, követlek, akárhová mégy."
20 Jézus így válaszolt: "A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania."
21 Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat."
22 De Jézus így szólt hozzá: "Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!"
Máté 7:24-8:22
Hungarian Károli
24 Valaki azért hallja én tõlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kõsziklára építette az õ házát:
25 És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dõlt össze: mert a kõsziklára építtetett.
26 És valaki hallja én tõlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:
27 És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.
28 És lõn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az õ tanításán:
29 Mert úgy tanítja vala õket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
8 Mikor leszállott vala a hegyrõl, nagy sokaság követé õt.
2 És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula elõtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.
3 És kinyújtván kezét, megilleté õt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága.
4 És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.
5 Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén õt,
6 És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved.
7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom õt.
8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jõjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
9 Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljõ; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.
10 Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az õt követõknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.
11 De mondom néktek, hogy sokan eljõnek napkeletrõl és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában:
12 Ez ország fiai pedig kivettetnek a külsõ sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.
13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.
14 És bemenvén Jézus a Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas.
15 És illeté annak kezét, és elhagyta õt a láz; és fölkele, és szolgála nékik.
16 Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngõst, és egy szóval kiûzé a tisztátalan lelkeket, és meggyógyít vala minden beteget;
17 Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Õ vette el a mi erõtlenségünket, és õ hordozta a mi betegségünket.
18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot maga körül, parancsolá, hogy menjenek a túlsó partra.
19 És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek téged, akárhova mégy.
20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.
21 Egy másik pedig az õ tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy elõbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.
22 Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az õ halottaikat.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society