Add parallel Print Page Options

Ravasz kérdés az adóról(A)

15 Ekkor a farizeusok otthagyták Jézust. Maguk között arról tanácskoztak, hogyan tudnák ravasz kérdésekkel csapdába csalni, hogy olyat mondjon, amit fel tudnak használni ellene. 16 El is küldték hozzá néhány tanítványukat a Heródes-pártiakkal együtt. Azok ezt mondták Jézusnak: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és Isten útját az igazságnak megfelelően tanítod. 17 Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

18 Jézus azonban tudta, milyen alattomos szándék vezérli őket, ezért így válaszolt: „Képmutatók! Megpróbáltok csapdába csalni?! 19 Mutassatok nekem egy pénzérmét, amellyel az adót fizetik!” Odanyújtottak neki egy ezüstpénzt. 20 „Kinek a képmása és a felirata van rajta?” — kérdezte tőlük.

21 „A császáré” — felelték azok.

„Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

22 Ezen a válaszon nagyon meglepődtek, majd otthagyták Jézust, és elmentek.

A szadduceusok alattomos kérdése(B)

23 Ugyanazon a napon odajöttek Jézushoz a szadduceusok is, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Ezt kérdezték tőle: 24 „Mester! Mózes azt parancsolta: ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a testvére vegye feleségül az özvegyét. Így kell a testvérnek gondoskodnia arról, hogy meghaltnak mégis legyen utódja.[a] 25 Volt közöttünk hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, és fivérére hagyta a feleségét. 26 Ugyanez történt a második fiúval, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. 27 Végül meghalt az asszony is. 28 A feltámadáskor a hét fivér közül kinek lesz a felesége, hiszen azelőtt már mindegyiknek a felesége volt.”

29 Jézus így felelt meg nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30 Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül meg, és senki sem megy férjhez. A feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben. 31 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, biztosan olvastátok, amit Isten maga mondott: 32 »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.«[b] Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene.”

33 Az emberek nagyon elcsodálkoztak ezen a tanításon.

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?(C)

34 Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus olyan választ adott a szadduceusoknak, amelyre azok nem tudtak mit felelni, mindannyian összegyűltek Jézus körül. 35 Egyikük, aki törvénytanító volt, próbára akarta tenni Jézust, és megkérdezte tőle: 36 „Mester, melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?”

37 Ő így válaszolt: „»Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!«[c] 38 Ez az első és legfontosabb parancs. 39 A második is hasonló: »Úgy szeresd embertársadat,[d] mint saját magadat!«[e] 40 Ez a két parancsolat az egész Törvény és a próféták írásainak az alapja.”

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura(D)

41 Amíg a farizeusok együtt voltak, Jézus is feltett nekik egy kérdést: 42 „Mit gondoltok a Messiásról? Kinek a fia?”

„Dávid fia” — felelték.

43 Jézus tovább kérdezett: „Akkor hogyan lehet az, hogy Dávid a Szent Szellem által Urának hívja őt? Ugyanis ezt mondta:

44 »Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
    hatalmad alá[f] kényszerítem!«[g]

45 Ha Dávid Urának nevezi a Messiást, hogyan lehet a Messiás a fia?” 46 Erre azonban egyik farizeus sem tudott válaszolni. Így attól a naptól kezdve már senki sem merte őt kérdésekkel próbára tenni.

Read full chapter

Footnotes

  1. Máté 22:24 Lásd 5Móz 25:5–6.
  2. Máté 22:32 Idézet: 2Móz 3:6.
  3. Máté 22:37 Idézet: 5Móz 6:5.
  4. Máté 22:39 embertársadat Jézus tanítása szerint (Lk 10:25–37) ez mindenkire vonatkozik, akinek éppen a mi segítségünkre van szüksége.
  5. Máté 22:39 Idézet: 3Móz 19:18.
  6. Máté 22:44 hatalmad alá Szó szerint: „lábaid alá”.
  7. Máté 22:44 Idézet: Zsolt 110:1.

15 Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék õt tõrbe.

16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törõdöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.

17 Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?

18 Jézus pedig ismervén az õ álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?

19 Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.

20 És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?

21 Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.

22 És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván õt, elmenének.

23 Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék õt,

24 Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok nélkül hal meg, annak testvére vegye el annak feleségét, és támaszszon magot testvérének.

25 Vala pedig minálunk hét testvér: és az elsõ feleséget vevén, meghala; és mivelhogy nem vala magzata, feleségét a testvérére hagyá;

26 Hasonlóképen a második is, a harmadik is, mind hetediglen.

27 Legutoljára pedig az asszony is meghala.

28 A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala.

29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.

30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.

31 A halottak feltámadása felõl pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:

32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene.

33 És a sokaság ezt hallván, csodálkozék az õ tudományán.

34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;

35 És megkérdé õt közülök egy törvénytudó, kisértvén õt, és mondván:

36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.

38 Ez az elsõ és nagy parancsolat.

39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé õket Jézus,

42 Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felõl? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.

43 Monda nékik: Miképen hívja tehát õt Dávid lélekben Urának, ezt mondván:

44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

45 Ha tehát Dávid Urának hívja õt, mi módon fia?

46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala õt e naptól fogva többé senki megkérdezni.

Read full chapter