A A A A A
Bible Book List

Máté 26:36-46Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Jézus a Gecsemáné kertben

36 Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. 37 Pétert és Zebedeus két fiát azonban magával vitte. Szomorú és nyugtalan lett. 38 Ezt mondta nekik: „A lelkem halálosan szomorú. Várjatok meg itt, és virrasszatok velem!”

39 Majd kissé előrement, arccal a földre borult, és imádkozni kezdett: „Atyám! Ha lehetséges, ne kelljen kiinnom ezt a poharat![a] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” 40 Ezután visszament a három tanítványhoz, de azok közben elaludtak. Azt mondta Péternek: „Még egy órát sem tudtatok velem együtt virrasztani?! 41 Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert a szellem ugyan készen áll, de az emberi természet gyenge.”

42 Ezután másodszor is elment imádkozni, és ezt mondta: „Atyám, ha nem kerülhetem el ezt a poharat, és valóban ki kell innom, akkor legyen minden a te akaratod szerint!”

43 Majd visszament hozzájuk, de megint alva találta őket, mert nem tudták nyitva tartani a szemüket. 44 Így azután otthagyta őket, és újból elment. Harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.

45 Ezután visszament a tanítványokhoz, és azt mondta: „Most már aludhattok!

Nézzétek! Elérkezett az idő, amikor az Emberfiát a bűnösök kezébe adják! 46 Keljetek fel, és induljunk! Látjátok? Már itt is jön, aki elárul engem!”

Footnotes:

  1. Máté 26:39 poharat A „pohár” a Jézusra váró megpróbáltatások és szenvedések jelképe, „kiinni” pedig azt jelenti: elfogadni ezeket, és keresztülmenni rajtuk.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

Lukács 22:39-46Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

A Gecsemáné-kertben

39 Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. 40 Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

41 Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: 42 „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom![a] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” 43 Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust, 44 aki a halálos küzdelemben még erőteljesebben imádkozott. Verejtéke úgy hullott a földre, mintha vércseppek lettek volna.[b] 45 Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. 46 Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

Footnotes:

  1. Lukács 22:42 poharat… kiinom A „pohár” a Jézusra váró megpróbáltatások és szenvedések jelképe, „kiinni” pedig azt jelenti: elfogadni ezeket, és keresztülmenni rajtuk.
  2. Lukács 22:44 Néhány görög kéziratból ez a két a vers hiányzik.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes