A A A A A
Bible Book List

Márk 12:1-12 Hungarian New Translation (NT-HU)

A gonosz szőlőművesek

12 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: "Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből.

De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.

Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták.

Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.

Egy valakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni.

A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!

Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.

10 Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;

11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?"

12 Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes