Add parallel Print Page Options

Keresztelő János halála(A)

14 Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem, meghallotta Jézus hírét,

és ezt mondta szolgáinak: "Ez Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért működnek általa a csodatevő erők."

Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért.

János ugyanis azt mondta neki: "Nem szabad együtt élned vele!"

Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották.

Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és megtetszett Heródesnek;

ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki.

Az pedig anyja unszolásának engedve így szólt: "Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét."

A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését.

10 Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben,

11 elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának.

12 Aztán eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.

Ötezer ember megvendégelése(B)

13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból.

14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.

15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: "Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak."

16 Jézus azonban ezt mondta nekik: "Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!"

17 Ők pedig így válaszoltak: "Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk."

18 Ő pedig ezt mondta: "Hozzátok ide nekem azokat!"

19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.

21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

Jézus a tengeren jár(C)

22 Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.

23 De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.

24 A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.

25 A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.

26 Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak.

27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"

28 Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen."

29 Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.

30 Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: "Uram, ments meg!"

31 Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél?"

32 És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.

33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: "Valóban Isten Fia vagy!"

Jézus sok beteget meggyógyít(D)

34 Átkelve a túlsó partra, Genezáret földjére érkeztek.

35 Amikor felismerték őt a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget,

36 és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

14  Abban az idõben hírét hallá Heródes negyedes fejedelem Jézusnak,

És monda szolgáinak: Ez ama Keresztelõ János; õ támadt fel a halálból, és azért mûködnek benne az erõk.

Mert Heródes elfogatta vala Jánost, és megkötöztetvén, tömlöczbe vetette vala Heródiásért, az õ testvérének, Fülöpnek feleségéért.

Mert ezt mondja vala néki János: Nem szabad néked õvele élned.

De mikor meg akarta öletni, félt a sokaságtól, mert mint egy prófétát úgy tartják vala õt.

Hanem mikor a Heródes születése napját ünnepelék, tánczola a Heródiás leánya õ elõttük, és megtetszék Heródesnek;

Azért esküvéssel fogadá, hogy a mit kér, megadja néki.

A leány pedig, anyja rábeszélésére, monda: Add ide nékem egy tálban a Keresztelõ János fejét.

És megszomorodék a király, de esküjéért és a vendégek miatt parancsolá, hogy adják oda.

10 És elküldvén, fejét véteté Jánosnak a tömlöczben.

11 És elõhozák az õ fejét egy tálban, és adák a leánynak; az pedig vivé az õ anyjának.

12 És elõjövén az õ tanítványai, elvivék a testet, és eltemeték azt; és elmenvén, megjelenték Jézusnak.

13 És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé õt a városokból.

14 És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná õket, és azoknak betegeit meggyógyítá.

15 Mikor pedig estveledék, hozzá menének az õ tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idõ már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget.

16 Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök.

17 Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk.

18 Õ pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.

19 És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fûre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.

20 És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.

21 A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

22 És mindjárt kényszeríté Jézus az õ tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át elõre a túlsó partra, míg õ elbocsátja a sokaságot.

23 És a mint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott.

24 A hajó pedig immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt vala.

25 Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván.

26 És mikor látták a tanítványok, hogy õ a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának.

27 De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!

28 Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.

29 Õ pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.

30 De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem!

31 Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá õt, és monda néki: Kicsinyhitû, miért kételkedél?

32 És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.

33 A hajóban levõk pedig hozzámenvén, leborulának elõtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!

34 És általkelvén, eljutának Genezáret földére.

35 És mikor megismerték õt annak a helynek lakosai, szétküldének abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hozának;

36 És kérik vala õt, hogy csak az õ ruhájának peremét illethessék. És a kik illeték vala, mindnyájan meggyógyulának.