Márk 2:1-12
Hungarian New Translation
Jézus meggyógyítja a bénát(A)
2 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van.
2 Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.
3 Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.
4 Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.
5 Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: "Fiam, megbocsáttattak a bűneid."
6 Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:
7 "Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?"
8 Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: "Miért tanakodtok így szívetekben?
9 Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! - vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?
10 Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához:
11 Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!"
12 Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Ilyet még sohasem láttunk!"
Read full chapter
Márk 2:1-12
Hungarian Károli
2 Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.
2 És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.
3 És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.
4 És mivel a sokaság miatt nem férkõzhettek azzal õ hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Õ vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.
5 Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid.
6 Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:
7 Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten?
8 És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?
9 Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?
10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:
11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.
12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society