Lukács 5:1-11
Hungarian New Translation
Péter halfogása(A)
5 Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt.
2 Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták.
3 Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot.
4 Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!"
5 Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat."
6 S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik;
7 ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.
8 Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!"
9 A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek;
10 de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: "Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!"
11 Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.
Read full chapter
Lukács 5:1-11
Hungarian Károli
5 És lõn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, õ a Genezáret tavánál áll vala;
2 És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az õ hálóikat.
3 És õ bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré õt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtõl: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.
4 Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.
6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az õ hálójuk.
7 Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jõjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.
8 Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tõlem, mert [én] bûnös ember vagyok, Uram!
9 Mert félelem fogta körül õt és mindazokat, a kik õ vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;
10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.
11 És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék õt.
Read full chapter
János 1:35-51
Hungarian New Translation
Jézus első követői
35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,
36 és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: "Íme, az Isten Báránya!"
37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.
38 Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: "Mit kerestek?" Ők pedig ezt válaszolták: "Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?"
39 Ő így szólt: "Jöjjetek, és meglátjátok." Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.
40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.
41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: "Megtaláltuk a Messiást" - (ami azt jelenti: Felkent).
42 Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: "Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni" - (ami azt jelenti: Kőszikla).
43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: "Kövess engem!"
44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.
45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik."
46 "Származhat-e valami jó Názáretből?" - kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: "Jöjj, és lásd meg!"
47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: "Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság."
48 Nátánaél megkérdezte tőle: "Honnan ismersz engem?" Jézus így válaszolt neki: "Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál."
49 Nátánaél így szólt hozzá: "Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!"
50 Jézus így válaszolt neki: "Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni."
51 És hozzátette: "Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára."
Read full chapter
János 1:35-51
Hungarian Károli
35 Másnap ismét [ott] állt vala János és kettõ az õ tanítványai közül;
36 És ránézvén Jézusra, a mint [ott] jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!
37 És hallá õt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust.
38 Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik:
39 Mit kerestek? Azok pedig mondának néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester) hol lakol?
40 Monda nékik: Jõjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra.
41 A kettõ közül, a kik Jánostól [ezt] hallották és õt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.
42 Találkozék ez elõször a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a Messiást (a mi megmagyarázva azt teszi: Krisztus);
43 És vezeté õt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva: Kõszikla).
44 A következõ napon Galileába akart menni Jézus; és találkozék Fileppel, és monda néki: Kövess engem!
45 Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt.
46 Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felõl írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.
47 És monda néki Nátánael: Názáretbõl támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!
48 Látá Jézus Nátánaelt õ hozzá menni, és monda õ felõle: Ímé egy igazán Izráelita, a kiben hamisság nincsen.
49 Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielõtt hítt téged Filep, láttalak téged, a mint a fügefa alatt voltál.
50 Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society