A A A A A
Bible Book List

Márk 7Hungarian New Translation (NT-HU)

Jézus tanítása a tisztaságról

Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,

és észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosdatlan kézzel étkezik.

A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz,

és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.

Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: "Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel?"

Ő pedig ezt válaszolta nekik: "Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.

Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.

Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok."

Ezt is mondta nekik: "Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.

10 Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.

11 Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek,

12 akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért;

13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek."

14 Ismét odahívta a sokaságot és így szólt hozzájuk: "Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg:

15 Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná." (

16 "Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!")

17 Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.

18 Ő pedig így szólt hozzájuk: "Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná,

19 mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül?" Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,

20 de hozzátette: "Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná.

21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok,

22 házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség.

23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert."

A pogány asszony hite

24 Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban,

25 mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult.

26 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.

27 Jézus így szólt az asszonyhoz: "Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."

28 Az pedig ezt válaszolta neki: "Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból."

29 Erre így szólt hozzá: "Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög."

30 Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.

A süketnéma meggyógyítása

31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül.

32 Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.

33 Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;

34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: "Effata, azaz: nyílj meg!"

35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt.

36 Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és

37 szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: "Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé."

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes