Márk 6:1-11
Hungarian New Translation
Jézus Názáretben(A)
6 Jézus akkor eltávozott onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai is.
2 Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: "Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak?
3 Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?" És megbotránkoztak benne.
4 Jézus pedig így szólt hozzájuk: "Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában."
5 Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított.
6 Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Jézus kiküldi tanítványait(B)
7 Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött,
8 és meghagyta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben;
9 saru viszont legyen rajtuk, de ne öltsenek magukra két ruhát.
10 Ezt is mondta nekik: "Ha valahol bementek egy házba, ott maradjatok egészen addig, amíg tovább nem mentek onnan.
11 Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük."
Read full chapter
Márk 6:1-11
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Jézus Názáretben(A)
6 Jézus ezután a tanítványaival együtt a saját városába ment. 2 Amikor elérkezett a szombat ünnepe, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallották, és nagyon elcsodálkoztak rajta: „Hol tanulta ezeket? Miféle bölcsesség ez? Hogyan képes ilyen csodákat tenni? 3 Hiszen ez csak egy ácsmester, a Mária fia! Nem ő a Jakab, József, Júdás és Simon testvére?! A húgai is itt élnek köztünk!” Ezért elutasították és elfordultak tőle.
4 Jézus ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak éppen a saját városában, a rokonai között, és a családjában nem.” 5 Nem is tudott ott csodát tenni, csupán néhány betegre tette rá a kezét, így gyógyította meg őket. 6 Nagyon elcsodálkozott azon, hogy a város lakói ennyire hitetlenek.
Ezután végigjárta a környék falvait, és azokban tanított.
A tizenkét apostol kiküldése(B)
7 Ezután Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és kettesével kiküldte őket. Hatalmat adott nekik a gonosz szellemek fölött. 8 Meghagyta, hogy a vándorbot kivételével semmit se vigyenek magukkal az útra: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. 9 Csak azt a sarut és ruhát viseljék, ami rajtuk van, és ne vigyenek tartalékot semmiből. 10 Ezt mondta nekik: „Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg el nem hagyjátok a várost! 11 Ha valahol nem fogadnak szívesen, vagy nem hallgatnak rátok, menjetek el onnan, és még a port is verjétek le a lábatokról![a] Ez bizonyíték lesz majd ellenük.”
Read full chapterFootnotes
- Márk 6:11 még… lábatokról Így fejezik ki, hogy megszakítanak velük minden kapcsolatot.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center