Márk 15:6-15
Hungarian New Translation
Jézus és Barabbás(A)
6 Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak.
7 Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.
8 A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik.
9 Ő pedig megkérdezte tőlük: "Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" -
10 mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.
11 A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.
12 Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?"
13 Azok ismét felkiáltottak: "Feszítsd meg!"
14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
Read full chapter
Márk 15:6-15
Hungarian Károli
6 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, a kit épen óhajtának.
7 Vala pedig egy Barabbás nevû, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, a kik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.
8 És a sokaság kiáltván, kezdé kérni [Pilátust] arra, a mit mindenkor megtesz vala nékik.
9 Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
10 Mert tudja vala, hogy irígységbõl adták õt kézbe a fõpapok.
11 A fõpapok azonban felindíták a sokaságot, hogy inkább Barabbást bocsássa el nékik.
12 Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, a kit a zsidók királyának mondotok?
13 És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg õt!
14 Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg õt!
15 Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék.
Read full chapter
Lukács 23:17-25
Hungarian New Translation
17 Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.)
18 Erre valamennyien felkiáltottak: "Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!"
19 Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve.
20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
21 De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg őt!"
22 Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom."
23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.
24 Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak:
25 szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Read full chapter
Lukács 23:17-25
Hungarian Károli
17 Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy [foglyot.]
18 De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
19 Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.
20 Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;
21 De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg õt!
22 Õ pedig harmadszor [is] monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bûnt nem találtam õ benne; megfenyítvén azért õt, elbocsátom!
23 Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az õ szavok és a fõpapoké erõt vesz vala.
24 És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
25 És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az õ akaratuknak.
Read full chapter
János 18:39-40
Hungarian New Translation
39 Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?"
40 Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabbást!" Ez a Barabbás pedig rabló volt.
Read full chapter
János 18:39-40
Hungarian Károli
39 Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a husvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Ez a Barabbás pedig tolvaj vala.
Read full chapter
János 19:4-16
Hungarian New Translation
4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."
8 Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg.
9 Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki.
10 Pilátus ekkor így szólt hozzá: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?"
11 Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne."
12 Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak."
13 Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.
14 A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Íme, a ti királyotok!"
15 Azok pedig felkiáltottak: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!"
16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.
Jézus megfeszítése(A)
16 Átvették tehát Jézust,
Read full chapter
János 19:4-16
Hungarian Károli
4 Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé kihozom õt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bûnt.
5 Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik [Pilátus:] Ímhol az ember!
6 Mikor azért látják vala õt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el õt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bûnt õ benne.
7 Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.
8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala;
9 És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.
10 Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülrõl nem adatott volna néked: nagyobb bûne van azért annak, a ki a te kezedbe adott engem.
12 Ettõl fogva igyekszik vala Pilátus õt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!
13 Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és ûle a törvénytevõ székbe azon a helyen, a melyet Kõpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.
14 Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!
15 Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg õt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
16 Akkor azért nékik adá õt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society