Add parallel Print Page Options

Sámson házassága

14 Egyszer elment Sámson Timnába, és meglátott Timnában egy filiszteus nőt.

Visszaérkezve elmondta apjának és anyjának: Láttam Timnában egy filiszteus nőt, vegyétek azt nekem feleségül!

De apja és anyja ezt felelte neki: Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt, vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni? De Sámson így felelt apjának: Őt vedd el nekem, mert csak ő tetszik nekem!

Apja és anyja nem tudta, hogy az Úrtól van ez, és csak ürügyet keres a filiszteusok ellen. Abban az időben ugyanis a filiszteusok uralkodtak Izráelen.

Sámson megöl egy oroszlánt

Elment tehát Sámson apjával és anyjával együtt Timnába. Amikor a timnai szőlőkhöz értek, egy ordító oroszlánkölyökkel találta magát szemben.

Akkor megszállta őt az Úr lelke, és kettészakította azt, mintha csak egy kecskegidát szakított volna ketté; pedig semmi sem volt a kezében. De apjának és anyjának nem mondta el, hogy mit csinált.

Azután megérkezett, és beszélgetett azzal a nővel, mivel tetszett az Sámsonnak.

Néhány nap múlva ismét eljött, hogy elvegye. Közben letért az útról, hogy megnézze az oroszlán tetemét. Hát az oroszlán hullájában egy méhraj volt és méz!

Kiszedte a markába, és míg mendegélt, ette. Odament az apjához és anyjához, nekik is adott, és ők is ettek. De nem mondta meg nekik, hogy az oroszlán hullájából szedte ki a mézet.

Sámson lakodalma és találós kérdése

10 Azután elment az apja ahhoz a nőhöz. Sámson meg lakodalmat tartott ott, az ifjak szokása szerint.

11 Amint meglátták, harminc vőfélyt bíztak meg, hogy legyenek mellette.

12 Sámson ezt mondta nekik: Feladok nektek egy találós kérdést. Ha meg tudjátok fejteni a lakodalom hét napja alatt, és kitaláljátok, adok nektek harminc inget és harminc öltözet ruhát.

13 De ha nem tudjátok megfejteni, akkor ti adtok nekem harminc inget és harminc öltözet ruhát. Ők azt mondták neki: Add elő találós kérdésedet, hadd halljuk!

14 Sámson ezt mondta nekik: Étel jött az evőből, édes jött az erősből. De nem tudták megfejteni a találós kérdést három napon át.

15 A hetedik napon ezt mondták Sámson feleségének: Vedd rá a férjedet, hogy mondja meg a találós kérdés megfejtését, különben megégetünk téged és apád háza népét! Talán azért hívtatok ide, hogy kifosszatok bennünket?

16 Ekkor Sámson felesége elkezdett sirdogálni, és ezt mondta: Mégiscsak gyűlölsz és nem szeretsz engem! Találós kérdést adtál fel népem fiainak, és nekem se mondod meg a megfejtését. De ő azt felelte neki: Hiszen még apámnak és anyámnak se mondtam meg, hát neked mondjam meg?

17 Így sirdogált előtte hét napig, amíg a lakodalmuk tartott. Végre a hetedik napon megmondta neki a megfejtést, annyira zaklatta őt. Az asszony pedig elmondta a találós kérdés megfejtését népe fiainak.

18 A város férfiai ezt mondták neki a hetedik napon, naplemente előtt: Mi a méznél édesebb, s oroszlánnál erősebb? De ő így válaszolt nekik: Ha nem az én üszőmön szántotok, találós kérdésem ki nem találjátok.

19 Ekkor megszállta az Úr lelke, lement Askelónba, és megölt ott harminc férfit; lehúzta a ruhájukat, és odaadta a ruhákat azoknak, akik a találós kérdést megfejtették. És haragra gyúlva elment apja házához.

20 Sámson felesége pedig hozzáment ahhoz a vőfélyhez, aki Sámson barátja volt.

Sámson felgyújtja a filiszteusok gabonáját

15 Történt egy idő múlva, búzaaratás idején, hogy meglátogatta Sámson a feleségét, egy kecskegidát hozva magával. Ezt mondta: Be akarok menni a feleségemhez, a szobájába. De az asszony apja nem engedte bemenni.

Ezt mondta az apja: Én már azt gondoltam, hogy végképp meggyűlölted őt, ezért hozzáadtam a vőfélyedhez. De a húga még nála is szebb. Legyen ő a tied helyette!

Sámson azonban ezt mondta nekik: Ez egyszer nem én leszek a hibás, ha rosszat teszek is a filiszteusokkal.

Azzal elment Sámson, fogott háromszáz rókát; csóvákat készített, és farkaikat egymásnak fordítva csóvát tett minden két róka farka közé.

Majd meggyújtotta a csóvákat, és ráhajtotta a rókákat a filiszteusok lábon álló gabonájára. Így gyújtotta fel a kévéket és a lábon álló gabonát, sőt a szőlőket és az olajfás kerteket is.

Ekkor azt kérdezték a filiszteusok: Ki tette ezt? És mondták: Sámson, a timnai ember veje, mivel elvette tőle a feleségét, és a vőfélyhez adta. Felvonultak azért a filiszteusok, és megégették az asszonyt és az apját.

De Sámson azt mondta nekik: Ha ti így tettetek, én meg bosszút állok rajtatok, és csak azután nyugszom meg!

És hatalmas csapásokkal agyba-főbe verte őket. Azután elment, és az étámi sziklahasadékban lakott.

Sámson hőstette Lehiben

A filiszteusok felvonultak, tábort ütöttek Júdában, és ellepték Lehit.

10 A júdabeliek megkérdezték: Miért vonultatok föl ellenünk? Azok így feleltek: Azért vonultunk föl, hogy megkötözzük Sámsont, és úgy bánjunk vele, ahogyan ő bánt mivelünk.

11 Ekkor odament háromezer júdabeli ember az étámi sziklahasadékhoz, és ezt mondták Sámsonnak: Nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért tetted ezt velünk? De ő így felelt nekik: Ahogyan ők bántak velem, én is úgy bántam velük.

12 Majd azt mondták neki: Azért jöttünk ide, hogy megkötözzünk, és a filiszteusok kezébe adjunk. Sámson ezt mondta nekik: Esküdjetek meg, hogy nem vertek agyon!

13 Azok így feleltek neki: Nem! Csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de semmi esetre sem ölünk meg. Azzal megkötözték két új kötéllel, és elvitték a szikláról.

14 Amikor Lehibe ért, a filiszteusok ujjongva mentek eléje. De megszállta az Úr lelke, és olyanná lettek karján a kötelek, mint a tűz égette lenfonál, úgyhogy a béklyók lemállottak a kezéről.

15 Talált egy még ki sem száradt szamár-állcsontot, utánanyúlt, felkapta és agyonvert vele ezer embert.

16 Ezt mondta Sámson: Szamár állcsontjával rakásra vertem őket, szamár állcsontjával agyonvertem ezret!

17 Amikor ezt elmondta, eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak.

18 De nagyon megszomjazott, és így kiáltott az Úrhoz: Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom, vagy a körülmetéletlenek kezébe kell esnem!

19 Akkor Isten kettéhasította azt a mélyedést, amely Lehiben van, és víz fakadt belőle. Ő pedig ivott, életereje visszatért, és feléledt. Ezért nevezik azt Kiáltó-forrásnak. Ott van Lehiben még ma is.

20 Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében.