Add parallel Print Page Options

27 Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: "Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?"

28 Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek:

29 "Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?"

30 Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.

31 Közben kérték őt a tanítványai: "Mester, egyél!"

32 Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok."

33 A tanítványok erre egymást kérdezték: "Valaki talán hozott neki enni?"

34 Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.

35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra.

36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató.

37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató.

38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."

39 Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: "Megmondott nekem mindent, amit tettem."

40 Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig.

41 Az ő szavának sokkal többen hittek,

42 az asszonynak pedig meg is mondták: "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője."

Read full chapter