Add parallel Print Page Options

Jób ötödik válasza: Elhagyták az emberek

19 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

Meddig kínozzátok még lelkemet, meddig akartok még szavaitokkal összetörni?

Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?

Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem.

Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,

akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem.

Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény.

Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított.

Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát.

10 Kitépte reménységemet, mint valami fát, letördelt körös-körül: tönkrementem.

11 Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem.

12 Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül.

13 Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem.

14 Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek.

15 A házamban élők és szolgálóim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé.

16 Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki.

17 Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem.

18 Még a kisgyermekek is megvetnek, ha föl akarok kelni, kicsúfolnak.

19 Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak.

20 Bőröm és húsom a csontomhoz tapad, csak a fogam húsa maradt meg.

Jób hisz abban, hogy megváltója él

21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem!

22 Miért üldöztök, mint az Isten, miért nem elégedtek meg testemmel?

23 Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe,

24 vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!

25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött,

26 s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.

27 Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.

28 Ha ezt mondjátok: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét,

29 akkor rettegjetek a fegyvertől, mert a harag fegyveres büntetést szül, és megtudjátok, hogy van ítélőbíró.

Cófár második beszéde: A gonoszok jóléte mulandó

20 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:

Azért kényszerít ingerültségem feleletre, s amiatt van nyugtalanság bennem,

mert megszégyenítő kioktatást hallok. De értelmes lelkem megadja a választ.

Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva, amióta csak ember került a földre,

a bűnösök vigadozása rövid ideig tart, és az elvetemültek öröme egy pillanat?

Ha az égig nőne is büszkesége, és a felleget érné is feje,

semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett?

Elrepül, mint az álom, és nem találják. Eltűnik, mint az éjszakai látomás.

Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén nem törődnek többé vele.

10 Fiai a nincstelenek kedvében járnak, és vagyonát kiereszti kezéből.

11 Ha csontjai tele is voltak ifjú erővel, az vele együtt a porba hanyatlik.

12 Ha édes szájában a gonoszság, és nyelvével szopogatja azt,

13 ha sajnálja azt lenyelni, és ínye között tartogatja,

14 eledele átváltozik gyomrában, viperaméreggé lesz benne.

15 Gazdagságot nyelt, de kihányja, hasából is kihajtja az Isten.

16 Vipera mérgét szívja, áspiskígyó marása gyilkolja meg,

17 hogy ne gyönyörködjék a folyóvizekben, a tejjel és mézzel folyó patakokban.

18 Elveszíti, amit szerzett, nem élvezheti, cserével nyert gazdagságának sem örülhet.

19 Hiszen tönkretette, cserbenhagyta a nincsteleneket. Házat rabolt, de nem építi tovább.

20 Mivel gyomra nem tudta, mi az elég, értékeit nem mentheti meg.

21 Falánksága semmit sem hagyott meg, ezért nem lesz tartós jóléte.

22 Bár nagy bőségben él, szorult helyzetbe jut, lesújt rá az összes nyomorult keze.

23 Amikor meg akarja tölteni a hasát, rábocsátja izzó haragját, záporként hullatja rá evés közben.

24 Amikor vasfegyver elől menekül, ércíjjal lövik át.

25 Kirántja, és kijön a hátából, csillogó nyíl az epéjéből. Rémület fogja el.

26 Rejtett kincseire teljes sötétség vár, majd megemészti a még föl nem szított tűz. Veszedelem éri, aki sátrába menekült.

27 Leleplezi bűnét az ég, és ellene támad a föld.

28 Házának jövedelmét elhurcolják, szétfolyik Isten haragja napján.

29 Ezt kapja a bűnös ember osztályrészül az Istentől, ezt örökli beszédéért Istentől.

Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés

21 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok!

Tűrjétek el, ha én is beszélek, s miután beszéltem, gúnyolhattok.

Hiszen nem emberek miatt panaszkodom, nem ok nélkül türelmetlenkedem!

Forduljatok felém, szörnyedjetek el, és tegyétek kezeteket a szátokra!

Ha rágondolok, megzavarodom, és reszketés fogja el testemet.

Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.

Ivadékaik előttük jutnak jómódba, sarjadékaik szemük láttára.

Házukban békesség van, rettegés nélkül, nincs rajtuk Isten vesszeje.

10 Bikája hág, és nem hiába, tehene ellik, és nem vetél el.

11 Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat, és ugrándoznak gyermekeik.

12 Dob és citera mellett énekelnek, és síp hangjánál örvendeznek.

13 Jólétben töltik napjaikat, és csendesen szállnak le a holtak hazájába.

14 Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról!

15 Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk?

16 Pedig jólétük nincs a kezükben. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam!

17 Hányszor kialszik a bűnösök mécsese, veszedelem éri őket, és pusztulást osztogat Isten haragja!

18 Olyanok lesznek, mint a szél hordta törek, és mint a polyva, melyet elragadott a forgószél.

19 Csak fiainak tartogat veszedelmet az Isten? Neki fizet meg, majd megtudja!

20 Saját szemével látja meg romlását, és a Mindenható izzó haragját issza.

21 Mert mit törődik már halála után háza népével, ha hónapjainak száma elfogyott?

22 Kioktathatja-e valaki az Istent? Hiszen ő ítélkezik a magasság lakói fölött is!

23 Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen és nyugodtan.

24 Lágyéka tele van kövérséggel, csontjaiban zsíros velő van.

25 A másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezte a jót.

26 Egyformán a porba kell feküdniük: ellepik őket a férgek.

27 Látjátok, ismerem gondolataitokat, és az ellenem szőtt fondorlatokat.

28 Mert azt mondjátok: Hol van az előkelők háza, hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak?

29 Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik utazni szoktak, és nem ismeritek intéseiket,

30 hogy a veszedelem napját Isten a gonoszoknak tartogatja, és a harag napja felé viszi őket?

31 Ki veti szemére dolgait, ki fizet meg neki tetteiért?

32 Ha kiviszik a temetőbe, sírdombja fölött őrködnek.

33 Édesek neki a völgy hantjai, és sok ember vonul utána, meg előtte is számtalan.

34 Miért akartok hiábavalósággal vigasztalni? Válaszaitokból a rosszindulat beszél.