Add parallel Print Page Options

Elifáz második beszéde: Önteltséggel vádolja Jóbot

15 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:

Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát?

Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal?

Te már az istenfélelmet is semmibe veszed, megcsonkítod az áhítatot is Isten színe előtt.

A bűn tanítja erre a szádat, és a ravaszok nyelvét választottad.

Saját szád tesz bűnössé, nem én, és ajkaid vallanak ellened.

Talán te születtél először az emberek között, és előbb keletkeztél a halmoknál?

Talán kihallgattad Isten titkát, és magadhoz ragadtad a bölcsességet?

Mit tudsz, amit mi nem tudunk? Mihez értesz, ami nálunk nincs meg?

10 Ősz is, meg öreg is akad közöttünk, jóval idősebb apádnál.

11 Kevésnek tartod Isten vigasztalását és a hozzád szelíden szóló beszédet?

12 Hova ragadott el a szíved, és miért villognak szemeid,

13 hogy Isten ellen fordítod lelkedet, és ily szavakat ejtesz ki a szádon?

14 Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól született?

15 Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta szemében.

16 Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet!

A bűnösök menthetetlenül elpusztulnak

17 Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit megláttam, azt beszélem el,

18 amit a bölcsek hirdettek, s nem titkolták el azt, ami atyáiktól való.

19 Egyedül nekik adatott ez az ország, és közöttük nem járt idegen.

20 A bűnös minden nap gyötrődik, az erőszakos ember évei meg vannak számlálva.

21 Rémítő hangok vannak a fülében, béke idején tör rá a pusztító.

22 Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget, mert fegyver leselkedik rá.

23 Kenyér után bolyong, hogy hol találna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.

24 Szorongató szükség ijesztgeti, erőt vesz rajta, mint rohamra kész király,

25 mert Isten ellen nyújtotta ki kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött.

26 Nekiszegzett nyakkal rohant ellene, szegekkel sűrűn kivert pajzsával.

27 Mivel zsír fedi az arcát, és háj rakódott a tomporára;

28 pusztulásra szánt városokban lakott, házakban, ahol nem szabad lakni, mert romhalmazzá lesznek.

29 Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona, és nem hajlik földig a kalásza.

30 Nem kerüli el a sötétséget, hajtásait hőség szárítja el, Isten szele sodorja el.

31 Ne bízzék hiábavalóságban, mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe.

32 Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki,

33 mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát.

34 Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat.

35 Nyomorúságot fogannak, bajt szülnek és méhükben csalás érlelődik.

Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja

16 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.

Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.

Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.

Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.

Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.

Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.

10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.

11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.

12 Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.

13 Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.

14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.

16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.

17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.

18 Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!

19 Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.

20 Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,

21 hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.

22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.

17 Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám!

Jób barátai rosszindulatúak

Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.

Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?

Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.

Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni.

Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek.

Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.

Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő.

10 De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

Jób készül a halálra

11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,

15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.

Bildád második beszéde: A bűnösökre pusztulás és feledés vár

18 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:

Mikor hagytok már fel a szavakkal? Gondolkozzatok, és aztán beszéljünk!

Miért tartasz bennünket állatnak, és miért nézel ostobának?

Ha magadat marcangolod haragodban, talán elpusztul miattad a föld, és elmozdul helyéről a kőszikla?

Sőt, a bűnösök világossága kialszik, tüzük lángja nem fénylik.

A világosság elsötétedik sátrában, mécsese kialszik mellette.

Erőteljes léptei megrövidülnek, saját tanácsa buktatja el.

Mert lába hálóba bonyolódik, és kelepcébe kerül.

Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá.

10 Kötél van elrejtve számára a földön, és csapda van ösvényén.

11 Körös-körül félelmek rémítik, és kergetik lépten-nyomon.

12 Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa.

13 Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete.

14 El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé.

15 Sátrában nem az övéi laknak, lakóhelyére kénkövet szórnak.

16 Alul elszáradnak gyökerei, és felül lefonnyad az ága.

17 Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán.

18 Világosságból sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elűzik.

19 Utódja és sarjadéka nem lesz népe között, senkije sem marad lakóhelyén.

20 Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók, és iszonyat fogja el a keleten lakókat.

21 Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni.