Add parallel Print Page Options

A hűtlen pásztorok és az eljövendő király

23 Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! - így szól az Úr.

Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztorokról, akik népemet pásztorolják: Ti hagytátok, hogy elszéledjen és szétszóródjon a nyájam, nem vigyáztatok rá. De én számon kérem tőletek gaztetteiteket - így szól az Úr.

Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak.

Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az Úr.

Eljön majd az idő - így szól az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban.

Az ő idejében szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk!

Eljön majd az idő - így szól az Úr -, amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről,

hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta, hazahozta Izráel házának utódait észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni.

Harc a hamis próféták ellen

A prófétákról: Összetört a szívem, reszket minden csontom. Olyan vagyok, mint a részeg és mint a bortól elázott ember, ha az Úrra és szent igéjére gondolok.

10 Mert tele van az ország házasságtörőkkel, átkozódás miatt hervadozik az ország, szárazak a puszta legelői. Rosszra igyekeznek, hatalmukkal visszaélnek.

11 Próféta és pap egyaránt elvetemült, még házamban is megtalálom gonoszságukat - így szól az Úr.

12 Ezért síkossá válik útjuk, a homályban elcsúsznak és elesnek rajta, mert veszedelmet hozok rájuk, büntetésük esztendejét! - így szól az Úr.

13 Samária prófétáinál botrányos dolgot látok: a Baal nevében prófétálnak, és félrevezetik népemet, Izráelt.

14 Jeruzsálem prófétáinál borzasztó dolgokat látok: házasságtörők, hazugságban élnek, bátorítják a gonosztevőket, ezért senki sem tér meg gonoszságából. Olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, lakói pedig, mint Gomora.

15 Így szól tehát a Seregek Ura a próféták ellen: Ürömmel etetem meg őket, és méreggel itatom meg őket, mert Jeruzsálem prófétái terjesztik az elvetemültséget az egész országban.

16 Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassatok a nektek prófétáló próféták beszédére; bolonddá tesznek benneteket! Saját szívük látomását hirdetik, nem azt, amit az Úr adott.

17 Váltig mondják azoknak, akik megvetik az Úr igéjét: Békességetek lesz! És ezt mondják minden megátalkodott szívű embernek: Nem jön rátok veszedelem!

18 Mert ki volt oly közel az Úrhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

19 Íme, az Úr forgószele, lángoló haragja árad, mint kavargó szélvész kavarog a bűnösök feje fölött.

20 Nem szűnik meg az Úr haragja, amíg el nem végzi, és meg nem valósítja szíve szándékait. Az utolsó időben fogjátok fel ennek értelmét.

21 Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis úgy igyekeztek; nem szóltam hozzájuk, mégis prófétáltak.

22 Ha közel álltak volna hozzám, akkor az én igéimet hirdették volna népemnek, megtérítették volna őket gonosz útjukról és gaztetteikből.

A hazug jövendölések ellen

23 Nemcsak a közelben vagyok Isten - így szól az Úr -, hanem Isten vagyok a távolban is!

24 El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? - így szól az Úr. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? - így szól az Úr.

25 Hallottam, hogy mit mondanak a próféták, akik hazug módon így prófétálnak nevemben: Álmot láttam, álmot láttam!

26 Meddig tart még ez? Van-e valami a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik saját szívük csalárdságát prófétálják?

27 Úgy gondolják, hogy el tudják feledtetni népemmel az én nevemet álmaikkal, amelyeket elbeszélnek egymásnak, ahogyan őseik is elfelejtették nevemet a Baal kedvéért?

28 Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? - így szól az Úr.

29 Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?

30 Ezért rátámadok az olyan prófétákra, akik egymástól lopkodják igéimet! - így szól az Úr.

31 Rátámadok az olyan prófétákra - így szól az Úr -, akik csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés.

32 Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug álmaikat beszélik el - így szól az Úr -, és félrevezetik népemet hazugságaikkal és kérkedésükkel. Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak ennek a népnek - így szól az Úr.

33 Ha megkérdezi tőled ez a nép vagy egy próféta vagy egy pap, hogy mi az Úr ígérete, akkor ezt mondd nekik: Az az ígéret, hogy elvetlek benneteket - így szól az Úr.

34 Ha egy próféta vagy egy pap vagy a nép az Úr ígéretéről beszél, megbüntetem azt az embert háza népével együtt.

35 Csak azt kérdezhetitek egymástól, egyik ember a másiktól, hogy mit válaszolt az Úr, vagy hogy mit szólt az Úr!

36 De az Úr ígéretét ne emlegessétek többé, mert az ígéret csak emberi beszéd, amivel megváltoztatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, Istenünknek az igéjét.

37 Csak azt lehet kérdezni a prófétától, hogy mit válaszolt neki az Úr, vagy hogy mit szólt az Úr!

38 Ha azonban az Úr ígéretéről beszéltek, akkor így szól az Úr: Mivel ki mertétek mondani ezt a szót: az Úr ígérete, noha üzentem nektek, hogy ne beszéljetek az Úr ígéretéről,

39 ezért fölemellek benneteket, és elvetlek színem elől azzal a várossal együtt, amelyet nektek és őseiteknek adtam.

40 Örök gyalázattal és örök szégyennel sújtalak benneteket, amit sohasem fognak elfelejteni.

23  Jaj a pásztoroknak, a kik elvesztik és elszélesztik az én mezõmnek juhait, azt mondja az Úr.

Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztoroknak, a kik legeltetik az én népemet: Ti szélesztettétek el az én juhaimat és ûztétek el õket; és nem néztetek utánok; ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát, azt mondja az Úr.

Juhaimnak maradékát pedig összegyûjtöm minden földrõl, a melyekre elûztem õket, és visszahozom õket az õ legelõikre, és szaporodnak és megsokasodnak.

És pásztorokat rendelek melléjök, hogy legeltessék õket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr.

Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.

Az õ idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az õ neve, a melylyel nevezik õt: Az Úr a mi igazságunk!

Azért ímé elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, a melyekben nem mondják többé: Él az Úr, a ki kihozta Izráel fiait Égyiptom földébõl.

Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, a ki kihozta és a ki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földrõl és mindama földekrõl, a melyekre kiûztem vala õket, és lakoznak az õ földjökön.

A próféták miatt megkeseredett az én szívem én bennem, minden csontom reszket; olyan vagyok, mint a részeg férfi és mint a bortól elázott ember, az Úrért és az õ szent igéjéért.

10 Mert betelt a föld paráznákkal, mert a hamis esküvés miatt gyászol a föld, a pusztának legelõje kiszáradt, és az õ futásuk gonosz, és az õ hatalmasságuk hamis.

11 Mert mind a próféta, mind a pap istentelenek, még házamban is megtaláltam az õ gonoszságukat, azt mondja az Úr.

12 Azért az õ útjok olyan lesz, mint a sikamlós útak a setétben, megbotlanak és elesnek: mert veszedelmet hozok reájok, az õ büntetésöknek esztendejét, azt mondja az Úr.

13 A Samariabeli prófétákban is bolondságot láttam: a Baál nevében prófétáltak, és elcsalták az én népemet, az Izráelt.

14 De a jeruzsálemi prófétákban is rútságot láttam: paráználkodnak és hazugságban járnak; sõt pártját fogják a gonoszoknak, annyira, hogy senki sem tér meg az õ gonoszságából; olyanok elõttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint Gomora.

15 Azért ezt mondja a Seregek Ura a próféták felõl: Ímé, én ürmöt adok enniök és mérget adok inniok, mert a jeruzsálemi prófétáktól ment ki az istentelenség minden földre.

16 Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, a kik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az õ szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.

17 Szüntelen ezt mondják azoknak, a kik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek, a ki az õ szívének keménysége szerint jár; ezt mondák: Nem jõ ti reátok veszedelem!

18 Mert ki állott az Úr tanácsában, és ki látta és hallotta az õ igéjét? Ki figyelmezett az õ igéjére és hallotta azt?

19 Ímé, az Úrnak szélvésze nagy haraggal kitör, és a hitetlenek fejére forgószél zúdul.

20 Nem szünik meg az Úrnak haragja, míg meg nem valósítja és míg be nem teljesíti szívének gondolatait; az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.

21 Nem küldöttem e prófétákat, de õk futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.

22 Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek, és eltérítették volna õket az õ gonosz útaikról, és az õ cselekedetöknek gonoszságától.

23 Csak a közelben vagyok-é én Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-é Isten a messzeségben is?

24 Vajjon elrejtõzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam õt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.

25 Hallottam, a mit a próféták mondanak, a kik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam.

26 Meddig lesz ez a hazugságot prófétáló próféták szívében, a kik az õ szívök csalárdságát prófétálják?

27 A kik el akarják az én népemmel felejtetni az én nevemet az õ álmaikkal, a melyeket egymásnak beszélnek, miképen az õ atyáik elfeledkeztek az én nevemrõl a Baálért?

28 A próféta, a ki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.

29 Nem olyan-é az én igém, mint a tûz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó põröly?

30 Azért ímé én a prófétákra [támadok,] azt mondja az Úr, a kik az én beszédeimet ellopják egyik a másikától.

31 Ímé, én a prófétákra [támadok,] azt mondja az Úr, a kik felemelik nyelvöket és azt mondják: [az Úr] mondja!

32 Ímé, én a [próféták]ra [támadok,] a kik hazug álmokat prófétálnak, azt mondja az Úr, és beszélik azokat, és megcsalják az én népemet az õ hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem õket, sem nem parancsoltam nékik, és használni sem használtak e népnek, azt mondja az Úr.

33 Mikor pedig megkérdez téged e nép, vagy a próféta, vagy a pap, mondván: Micsoda az Úrnak terhe? akkor mondd meg nékik azt: mi a teher? Az, hogy elvetlek titeket, azt mondja az Úr.

34 A mely próféta vagy pap, vagy község azt mondja: Ez az Úrnak terhe, meglátogatom azt az embert és annak házát.

35 Kiki ezt mondja az õ barátjának és kiki az õ atyjafiának: Mit felel az Úr? és mit szólt az Úr?

36 És az Úrnak terhét ne emlegessétek többé, mert mindenkinek terhes lesz az õ szava, ha elforgatjátok az élõ Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek, beszédét.

37 Ezt mondjad a prófétának: Mit felelt néked az Úr és mit szólt az Úr?

38 Hogyha az Úrnak terhét említitek, tehát ezt mondja az Úr: Mivelhogy ti e szót mondottátok: ez az Úrnak terhe, jóllehet küldék ti hozzátok, a kik ezt mondják: Ne mondjátok: ez az Úrnak terhe;

39 Ezért ímé én elfeledlek titeket, és kigyomlállak titeket, és a várost, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, [elvetem] az én orczám elõl.

40 És örökkévaló szégyent és örökkévaló gyalázatot hozok ti reátok, a mely felejthetetlen.