A A A A A
Bible Book List

Jelenések 15Hungarian New Translation (NT-HU)

A győztesek éneke az üvegtenger mellett

15 És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja.

És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival,

és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: "Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya:

ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid".

Hét angyal hét aranypohárral

Ezek után láttam, hogy megnyílt a bizonyságtétel sátrának szentélye a mennyben,

és kijött a szentélyből a hét angyal, akiknél a hét csapás volt: tiszta fénylő gyolcsba voltak öltözve, és mellüket aranyöv vette körül.

És a négy élőlény közül az egyik átadott a hét angyalnak hét aranypoharat, telve az örökkön-örökké élő Isten haragjával.

A szentély megtelt füsttel Isten dicsőségétől és hatalmától, és senki sem mehetett be a szentélybe, míg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes