A A A A A
Bible Book List

János 11Hungarian New Translation (NT-HU)

Lázár feltámasztása

11 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.

A nővérei megüzenték Jézusnak: "Uram, íme, akit szeretsz, beteg."

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia."

Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

de azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába!"

A tanítványok ezt mondták neki: "Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?"

Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága."

11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: "Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem."

12 A tanítványok ezt felelték rá: "Uram, ha elaludt, meggyógyul."

13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: "Lázár meghalt,

15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!"

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: "Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele."

17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten."

23 Jézus ezt mondta neki: "Feltámad a testvéred!"

24 Márta így válaszolt: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon."

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?"

27 Márta így felelt: "Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba."

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: "A Mester itt van, és hív téged."

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem."

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,

34 és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!"

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!"

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: "Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?"

38 Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: "Vegyétek el a követ." Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos."

40 Jézus azonban ezt mondta neki: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?"

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem."

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!"

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!"

A nagytanács elhatározza Jézus megölését

45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.

46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus.

47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.

48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is."

49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: "Ti nem értetek semmit.

50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen."

51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;

52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.

54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival.

55 Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.

56 Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: "Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?"

57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes