Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Jézus és a házasságtörő asszony

Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére.

De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket.

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították,

és így szóltak Jézushoz: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték.

Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?"

Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre.

Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ."

És lehajolva tovább írt a földre.

Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen.

10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?"

11 Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!")

Read full chapter

Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.

Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala õket.

Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,

Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörõ.

A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?

Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék õt, hogy legyen õt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.

De mikor szorgalmazva kérdezék õt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bûnös, az vesse rá elõször a követ.

És újra lehajolván, írt vala a földre.

Azok pedig [ezt] hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektõl kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.

10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?

11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

Read full chapter