Zsidók 4:1-13
Hungarian New Translation
Isten népének nyugalma
4 Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről.
2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.
3 Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondotta: "Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére". Munkái készen voltak a világ teremtése óta,
4 és valahol így szól az Írás a hetedik napról: "És megnyugodott az Isten a hetedik napon minden alkotó munkája után."
5 Itt viszont ezt mondja: "Nem mennek be az én nyugalmam helyére."
6 Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt,
7 egy napot ismét "mának" jelöl ki. Ekkor Dávid által annyi idő múlva így szól, ahogyan előbb mondtuk: "Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!"
8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.
9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.
11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.
Isten igéje élesebb a kétélű kardnál
12 Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.
13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.
Read full chapter
Zsidókhoz 4:1-13
Hungarian Károli
4 Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az õ nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levõnek ne láttassék.
2 Mert nékünk is hirdettetett az evangyéliom, miképen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, a kik hallották.
3 Mert mi, hívõk, bemegyünk a nyugodalomba, miképen megmondotta: A mint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.
4 Mert valahol a hetedik napról ekképen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden õ cselekedeteitõl.
5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.
6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és a kiknek elõször hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:
7 Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idõ multán, a mint elõbb mondva volt. Ma, ha az õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.
8 Mert ha õket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.
9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
10 Mert a ki bement az õ nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitõl, a miképen Isten is a magáéitól,
11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.
12 Mert az Istennek beszéde élõ és ható, és élesebb minden kétélû fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velõknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.
13 És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna elõtte, sõt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei elõtt, a kirõl mi beszélünk.
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society