Add parallel Print Page Options

A hazatérteket gyűlésbe hívják

10 Míg Ezsdrás imádkozott, és vallást tett sírva és leborulva az Isten háza előtt, Izráelből igen nagy gyülekezet gyűlt hozzá: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.

Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehiél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van reménysége Izráelnek.

Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.

Kelj föl, mert rád tartozik ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!

Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy e szerint a beszéd szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.

Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jehóhánánnak, Eljásib fiának a kamrájába. Bement oda, de sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.

Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.

Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, annak a jószágát a vezetők és a vének tanácsa szerint ki kell irtani, őt magát pedig ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből.

Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy miatt, meg az esőzés miatt is.

Az idegen asszonyok elbocsátása

10 Akkor előállt Ezsdrás pap, és ezt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül, és így szaporítottátok Izráel vétkét.

11 Tegyetek erről vallást őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól!

12 Erre az egész gyülekezet hangosan ezt válaszolta: Igen! A te beszéded szerint kell tennünk!

13 De nagy ez a nép, és esős időszak van, ezért nem álldogálhatunk a szabadban. Nem is egy-két napi munka ez, hiszen sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban.

14 Álljanak elő az egész gyülekezet vezetői, és városainkból mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt minden egyes városnak a vénei és bírái, és azután fordítsák el rólunk Istenünknek e dolog miatt föllángolt haragját!

15 Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia álltak ennek ellene, és Mesullám, meg a lévita Sabbetaj támogatták őket.

16 A fogságból hazatértek azonban így jártak el. Kiválasztották Ezsdrás papot meg egyes férfiakat, családonként a családfőket, mindnyájukat név szerint. Ezek a tizedik hónap első napján összegyűltek, hogy megvizsgálják az ügyet.

17 Az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett feleségül.

18 A papság között is akadtak olyanok, akik idegen asszonyt vettek el: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek a fiai közül Maaszéjá, Eliezer, Járib és Gedaljá.

19 Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket. A vétkük miatt hozott jóvátételi áldozat egy kos volt.

20 Immér fiai közül Hanáni és Zebadjá,

21 Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél és Uzzijjá,

22 Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.

23 A léviták közül Józábád, Simei és Kélájá, azaz Kelitá, továbbá Petahjá, Jehúdá és Eliezer.

24 Az énekesek közül Eljásib. A kapuőrök közül Sallúm, Telem és Úri.

25 Izráelből: Parós fiai közül Ramjá, Jizzijjá, Malkijjá, Mijjámin, Eleázár, Malkijjá és Benájá.

26 Élám fiai közül Mattanjá, Zekarjá, Jehiél, Abdi, Jerémót és Élijjá.

27 Zattú fiai közül Eljóénaj, Eljásib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.

28 Bébaj fiai közül Jehóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.

29 Báni fiai közül Mesullám, Mallúk és Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.

30 Pahat-Móáb fiai közül Adná és Kelál, Benájá, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.

31 Hárim fiai közül Eliezer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon,

32 Benjámin, Mallúk és Semarjá.

33 Hásum fiai közül Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elifelet, Jerémaj, Manassé és Simei.

34 Báni fiai közül Maadaj, Amrám és Úél,

35 Benájá, Bédejá és Keluhú,

36 Vanjá, Merémót és Eljásib,

37 Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj,

38 Báni, Binnúj és Simei,

39 Selemjá, Nátán és Adájá,

40 Maknadbaj, Sásaj és Sáraj,

41 Azarél, Selemjáhú és Semarjá,

42 Sallúm, Amarjá és Jószéf.

43 Nebó fiai közül Jeiél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóél és Benájá.

44 Mindezek idegen nőket vettek feleségül. Voltak közöttük olyan asszonyok, akiknek már fiaik is voltak.

10  És mikor imádkozék Ezsdrás és vallást tõn, sírva és földre borulva az Isten háza elõtt, sereglének õ hozzá Izráelbõl igen nagy gyülekezetben férfiak és asszonyok és gyermekek, mert síra a nép is sokat és keservesen.

És szóla Sekhánia, Jéhielnek fia, az Élám fiai közül, és monda Ezsdrásnak: Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind e mellett is!

Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tõlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, a kik reszketve [gondolnak] a mi Istenünk parancsolatára, és a törvény szerint cselekedjünk!

Kelj fel! mert reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erõs és láss hozzá!

Fölkele annakokáért Ezsdrás, és megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének.

És fölkele Ezsdrás az Isten háza elõl, és elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt.

És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyûljenek;

Valaki pedig el nem jön harmadnapra, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, adassék minden vagyona a templomnak, és õ maga vettessék ki a rabságból hazajötteknek gyülekezetébõl.

Összegyûlének azért Júdának és Benjáminnak minden férfiai harmadnapra Jeruzsálembe a kilenczedik hóban, e hó huszadik napján, és leüle az egész nép az Isten házának piaczán, aggódván e dolog és az esõzések miatt.

10 Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;

11 Annakokáért tegyetek vallást az Úr elõtt, atyáitoknak Istene elõtt, és cselekedjetek az õ akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitõl és az idegen feleségektõl.

12 És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!

13 De e nép igen sok és az esõs idõ miatt kivül nem állhatunk; annak felette ez nem egy, sem nem két napi munka, mert sokan vagyunk, a kik vétkeztünk e dologban;

14 Hadd álljanak hát elõ fejedelmeink, az egész gyülekezeté, és mindenki, a ki idegen feleséget vett magának, városonként jõjjön elõ bizonyos idõben s velök a városoknak vénei és birái, hogy elfordítsuk magunkról a mi Istenünknek e dolog miatt való búsulásának haragját!

15 Csak Jónathán, az Asáhel fia és Jahzéja, a Tikva fia állának fel ez ellen és Mésullám és Sabbethai, a Léviták támogaták õket.

16 És cselekedének ekképen azok, a kik a rabságból hazajöttek; és választa magának Ezsdrás, a pap férfiakat, a családfõket, családjuk szerint, s mindnyájok nevei feljegyeztettek. És összeülének a tizedik hó elsõ napján, hogy nyomozzák e dolgot;

17 És bevégezék azt mindazon férfiakra nézve, a kik idegen feleséget vettek vala magoknak, az elsõ hónak elsõ napjáig.

18 Találtatának pedig a papok fiai közül, a kik idegen feleségeket vettek vala magoknak, Jésuának, a Jósádák fiának és az õ testvéreinek fiai közül: Maaséja, Eliézer, Járib és Gedálja;

19 És kezöket adák, hogy elbocsátják feleségeiket és egy kos áldozására ítéltetének vétkükért;

20 Immér fiai közül pedig: Hanáni és Zebádja.

21 Hárim fiai közül: Maaszéja, Elija, Semája, Jéhiel és Uzzia,

22 Pashur fiai közül: Eljoénaj, Maaszéja, Ismáel, Nethanéel, Józabád és Elásza;

23 Továbbá a Léviták közül: Józabád, Simei és Kélája. (az a Kelita), Pethahja, Júda és Eliézer;

24 Az énekesek közül pedig: Eliásib, s a kapunállók közül: Sallum, Telem és Uri;

25 Továbbá Izráel [népé]bõl: Parós fiai közül: Ramia, Jezija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;

26 Elám fiai közül: Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jerémóth és Élija;

27 Zattu fiai közül: Eljóénai, Eljásib, Mattánia, Jerémóth, Zabád és Aziza;

28 Bébai fiai közül: Jóhanán, Hanánia, Zabbai és Athlai;

29 Báni fiai közül: Mesullám, Mallukh, Adája, Jásub, Seál és Rámóth;

30 Pahath-Moáb fiai közül: Adna, Kelál, Benája, Maaszéja, Mattánia, Besaléel, Binnui és Manasse;

31 A Hárim fiai pedig: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeon;

32 Benjámin, Mallukh, Semarja;

33 Hásum fiai közül: Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manasse, Simei,

34 Báni fiai közül: Maádai, Amrám és Uél;

35 Benája, Bédéja, Keluhu;

36 Vanja, Merémóth, Eliásib;

37 Mattánia, Mattenai és Jaaszái;

38 Báni, Binnui, Simei;

39 Selemia, Náthán és Adája;

40 Makhnadbai, Sásai, Sárai;

41 Azareél, Selemia és Semária;

42 Sallum, Amaria, József:

43 A Nebó fiai közül: Jéiel, Mattithja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel, Benája.

44 Mindezek idegen feleségeket vettek vala magoknak. És valának e feleségek között olyanok is, a kik már fiakat szültek.

A nép bűnvallása

10 Miközben Ezsdrás így könyörgött Istenhez, és sírva, földre borulva vallást tett népe bűneiről a Templom előtt, nagy tömeg gyűlt köré: férfiak, asszonyok és gyermekek Izráel népéből. Ők is Ezsdrással együtt sírtak, hangosan. Akkor az Élám nemzetségéből való Sekanjá, Jehiél fia, ezt mondta Ezsdrásnak: „Igazad van, Ezsdrás! Valóban hűtlenséget követtünk el Istenünkkel szemben, amikor összeházasodtunk az idegen népek leányaival. Mégis van reménysége Izráelnek! Kössünk hát szövetséget Istenünkkel, hogy ezeket az idegenből származó feleségeket a gyermekeikkel együtt hazaküldjük, a te tanácsod szerint, Ezsdrás — és mindazokkal egyetértésben, akik tisztelik és félik Istenünk parancsát! Igen, mi engedelmeskedni akarunk a Törvénynek! Kelj fel, Ezsdrás, fogj hozzá, mert ezt a te vezetéseddel kell véghezvinnünk, és mi veled leszünk! Légy bátor és erős — és vezess bennünket!”

Akkor Ezsdrás összeszedte magát, felállt, és összehívta a papok, léviták és az egész nép vezetőit. Megeskette őket, hogy aszerint fognak eljárni, ahogy Sekanjá mondta — azok pedig megesküdtek. Ezután Ezsdrás elment az Isten Templomától Jehóhánán, Eljásib fia szobájába, és ott szállt meg. Amíg ott tartózkodott, semmit sem evett vagy ivott — így böjtölt és gyászolt a száműzetésből hazatért nép törvényszegése miatt. Azután kihirdették egész Júdeában és Jeruzsálemben, hogy mindenki jöjjön el a népgyűlésre, Jeruzsálembe. Aki pedig három napon belül nem jön el, azt kiközösítik a hazatértek közösségéből, és minden vagyonát elkobozzák. Ezt a határozatot a vezetők és vének tanácsa hozta.

Így hát harmadnapra Júda és Benjámin törzséből minden férfi Jeruzsálembe gyűlt. Ez a kilencedik hónap 20. napján történt. Ott ültek valamennyien az Isten Temploma előtti téren, a szabad ég alatt. Nagyon aggódtak és reszkettek az egész ügy miatt, és mert hideg, esős idő volt.[a] 10 Akkor Ezsdrás pap felállt a nép előtt, és így szólt hozzájuk: „Azzal, hogy idegen nőket vettetek feleségül, Isten ellen követtetek el hűtlenséget! Ezzel még jobban szaporítottátok Izráel bűneit. 11 Most azért ismerjétek el, és valljátok be ezt a bűnt az Örökkévaló, őseitek Istene előtt — és azután engedelmeskedjetek az Örökkévaló akaratának! Váljatok külön az idegen népektől, és váljatok el az idegen asszonyoktól!”

12 Erre az egész népgyűlés hangosan és egy emberként válaszolt: „Igazad van, Ezsdrás! Úgy teszünk mindent, ahogy mondtad!

13 De sokan vagyunk, és nyakunkon az esős évszak — nem állhatunk sokáig a szabadban. Ezt nem lehet egy-két nap alatt elrendezni — hiszen olyan sokan vagyunk vétkesek ebben. 14 A vezetőink határozzanak az egész közösség helyett: mondják meg, hogy melyik városból mikor jöjjenek ide azok a férfiak, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide velük együtt annak a városnak a vezetői és bírái is — együttesen döntsenek, és fordítsák el rólunk Istenünk súlyos haragját!”

15 Ezt a határozatot csak kevesen ellenezték: Jonatán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia. Mesullám és a lévita Sabbetaj támogatták őket ebben.

16-17 A száműzetésből hazatértek nagy többsége azonban elfogadta ezt a javaslatot, és így is történt. Ezsdrás pap minden nemzetségből név szerint kiválasztott egy-egy családfőt. Ezekkel együtt leültek, hogy megvizsgálják az egyes családokat, és határozzanak az elválás ügyében. A tizedik hónap[b] első napján kezdték a munkát, és az első hónap[c] első napjára be is fejezték. Minden egyes férfi ügyét megtárgyalták, aki idegen asszonyt vett feleségül.

Azok névsora, akik idegen asszonyt vettek feleségül

18 A papok között is voltak, akik idegen asszonyt vettek feleségül. Ezek a következők:

Jésua, Jócádák fia és Jésua testvéreinek leszármazottjai közül: Maasszéja, Eliézer, Járib és Gedaljá. 19 Ők valamennyien megígérték, hogy elküldik feleségüket, és fejenként egy-egy kost áldoznak fel bűnért való áldozatul a vétkük miatt.

20 Immér leszármazottjai közül: Hanáni és Zebadjá.

21 Hárim leszármazottjai közül: Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél, és Uzzijjá.

22 Pashúr leszármazottjai közül: Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.

23 A léviták közül:

Józábád, Simei, Kélájá — más néven Kelitá —, Petahjá, Jehudá, és Eliézer.

24 Az énekesek közül: Eljásib.

A kapuőrök közül: Sallum, Telem és Úri.

25 Izráel népéből még ezek vettek idegen asszonyt feleségül:

Parós leszármazottjai közül: Ramjá, Jizzijá, Malkijjá, Mijjámin, Eleázár, Malkijjá és Benája.

26 Élám leszármazottjai közül: Mattanjá, Zekarjá, Jehiél, Abdi, Jerémót és Élijjá.

27 Zattú leszármazottjai közül: Eljóénaj, Eljésib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.

28 Bébaj leszármazottjai közül: Jehóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.

29 Báni leszármazottjai közül: Mesullám, Mallúk, Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.

30 Pahat-Moáb leszármazottjai közül: Adná, Kelál, Benája, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.

31 Hárim leszármazottjai közül: Eliézer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon, 32 Benjámin, Mallúk és Semarjá.

33 Hásum leszármazottjai közül: Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elifelet, Jérmaj, Manassé és Simei.

34 Báni leszármazottjai közül: Maadaj, Amrám, Úél, 35 Benája, Bédejá, Keluhú, 36 Vanjá, Merémót, Elijásib, 37 Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj.

38 Binnúj leszármazottjai közül: Simei, 39 Selemjá, Nátán, Adájá, 40 Maknadbaj, Sásaj, Sáraj, 41 Azarél, Selemjáhú, Semarjá, 42 Sallúm, Amarjá és Jószéf.

43 Nebó leszármazottjai közül: Jeiél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóel és Benája.

44 Mindezek idegen asszonyokat vettek feleségül, akik közül sokan már gyermekeket is szültek.

Footnotes

  1. Ezsdrás 10:9 esős idő volt Ez valamikor november-december táján történt.
  2. Ezsdrás 10:16 tizedik hónap Valamikor december-január táján.
  3. Ezsdrás 10:16 első hónap Valamikor március-áprilisban.