Exodus 1:1-6
New Revised Standard Version Catholic Edition
1 These are the names of the sons of Israel who came to Egypt with Jacob, each with his household: 2 Reuben, Simeon, Levi, and Judah, 3 Issachar, Zebulun, and Benjamin, 4 Dan and Naphtali, Gad and Asher. 5 The total number of people born to Jacob was seventy. Joseph was already in Egypt. 6 Then Joseph died, and all his brothers, and that whole generation. 7 But the Israelites were fruitful and prolific; they multiplied and grew exceedingly strong, so that the land was filled with them.
The Israelites Are Oppressed
8 Now a new king arose over Egypt, who did not know Joseph. 9 He said to his people, “Look, the Israelite people are more numerous and more powerful than we. 10 Come, let us deal shrewdly with them, or they will increase and, in the event of war, join our enemies and fight against us and escape from the land.” 11 Therefore they set taskmasters over them to oppress them with forced labor. They built supply cities, Pithom and Rameses, for Pharaoh. 12 But the more they were oppressed, the more they multiplied and spread, so that the Egyptians came to dread the Israelites. 13 The Egyptians became ruthless in imposing tasks on the Israelites, 14 and made their lives bitter with hard service in mortar and brick and in every kind of field labor. They were ruthless in all the tasks that they imposed on them.
15 The king of Egypt said to the Hebrew midwives, one of whom was named Shiphrah and the other Puah, 16 “When you act as midwives to the Hebrew women, and see them on the birthstool, if it is a boy, kill him; but if it is a girl, she shall live.” 17 But the midwives feared God; they did not do as the king of Egypt commanded them, but they let the boys live. 18 So the king of Egypt summoned the midwives and said to them, “Why have you done this, and allowed the boys to live?” 19 The midwives said to Pharaoh, “Because the Hebrew women are not like the Egyptian women; for they are vigorous and give birth before the midwife comes to them.” 20 So God dealt well with the midwives; and the people multiplied and became very strong. 21 And because the midwives feared God, he gave them families. 22 Then Pharaoh commanded all his people, “Every boy that is born to the Hebrews[a] you shall throw into the Nile, but you shall let every girl live.”
Birth and Youth of Moses
2 Now a man from the house of Levi went and married a Levite woman. 2 The woman conceived and bore a son; and when she saw that he was a fine baby, she hid him three months. 3 When she could hide him no longer she got a papyrus basket for him, and plastered it with bitumen and pitch; she put the child in it and placed it among the reeds on the bank of the river. 4 His sister stood at a distance, to see what would happen to him.
5 The daughter of Pharaoh came down to bathe at the river, while her attendants walked beside the river. She saw the basket among the reeds and sent her maid to bring it. 6 When she opened it, she saw the child. He was crying, and she took pity on him. “This must be one of the Hebrews’ children,” she said. 7 Then his sister said to Pharaoh’s daughter, “Shall I go and get you a nurse from the Hebrew women to nurse the child for you?” 8 Pharaoh’s daughter said to her, “Yes.” So the girl went and called the child’s mother. 9 Pharaoh’s daughter said to her, “Take this child and nurse it for me, and I will give you your wages.” So the woman took the child and nursed it. 10 When the child grew up, she brought him to Pharaoh’s daughter, and she took him as her son. She named him Moses,[b] “because,” she said, “I drew him out[c] of the water.”
Moses Flees to Midian
11 One day, after Moses had grown up, he went out to his people and saw their forced labor. He saw an Egyptian beating a Hebrew, one of his kinsfolk. 12 He looked this way and that, and seeing no one he killed the Egyptian and hid him in the sand. 13 When he went out the next day, he saw two Hebrews fighting; and he said to the one who was in the wrong, “Why do you strike your fellow Hebrew?” 14 He answered, “Who made you a ruler and judge over us? Do you mean to kill me as you killed the Egyptian?” Then Moses was afraid and thought, “Surely the thing is known.” 15 When Pharaoh heard of it, he sought to kill Moses.
But Moses fled from Pharaoh. He settled in the land of Midian, and sat down by a well. 16 The priest of Midian had seven daughters. They came to draw water, and filled the troughs to water their father’s flock. 17 But some shepherds came and drove them away. Moses got up and came to their defense and watered their flock. 18 When they returned to their father Reuel, he said, “How is it that you have come back so soon today?” 19 They said, “An Egyptian helped us against the shepherds; he even drew water for us and watered the flock.” 20 He said to his daughters, “Where is he? Why did you leave the man? Invite him to break bread.” 21 Moses agreed to stay with the man, and he gave Moses his daughter Zipporah in marriage. 22 She bore a son, and he named him Gershom; for he said, “I have been an alien[d] residing in a foreign land.”
23 After a long time the king of Egypt died. The Israelites groaned under their slavery, and cried out. Out of the slavery their cry for help rose up to God. 24 God heard their groaning, and God remembered his covenant with Abraham, Isaac, and Jacob. 25 God looked upon the Israelites, and God took notice of them.
Moses at the Burning Bush
3 Moses was keeping the flock of his father-in-law Jethro, the priest of Midian; he led his flock beyond the wilderness, and came to Horeb, the mountain of God. 2 There the angel of the Lord appeared to him in a flame of fire out of a bush; he looked, and the bush was blazing, yet it was not consumed. 3 Then Moses said, “I must turn aside and look at this great sight, and see why the bush is not burned up.” 4 When the Lord saw that he had turned aside to see, God called to him out of the bush, “Moses, Moses!” And he said, “Here I am.” 5 Then he said, “Come no closer! Remove the sandals from your feet, for the place on which you are standing is holy ground.” 6 He said further, “I am the God of your father, the God of Abraham, the God of Isaac, and the God of Jacob.” And Moses hid his face, for he was afraid to look at God.
7 Then the Lord said, “I have observed the misery of my people who are in Egypt; I have heard their cry on account of their taskmasters. Indeed, I know their sufferings, 8 and I have come down to deliver them from the Egyptians, and to bring them up out of that land to a good and broad land, a land flowing with milk and honey, to the country of the Canaanites, the Hittites, the Amorites, the Perizzites, the Hivites, and the Jebusites. 9 The cry of the Israelites has now come to me; I have also seen how the Egyptians oppress them. 10 So come, I will send you to Pharaoh to bring my people, the Israelites, out of Egypt.” 11 But Moses said to God, “Who am I that I should go to Pharaoh, and bring the Israelites out of Egypt?” 12 He said, “I will be with you; and this shall be the sign for you that it is I who sent you: when you have brought the people out of Egypt, you shall worship God on this mountain.”
The Divine Name Revealed
13 But Moses said to God, “If I come to the Israelites and say to them, ‘The God of your ancestors has sent me to you,’ and they ask me, ‘What is his name?’ what shall I say to them?” 14 God said to Moses, “I am who I am.”[e] He said further, “Thus you shall say to the Israelites, ‘I am has sent me to you.’” 15 God also said to Moses, “Thus you shall say to the Israelites, ‘The Lord,[f] the God of your ancestors, the God of Abraham, the God of Isaac, and the God of Jacob, has sent me to you’:
This is my name forever,
and this my title for all generations.
16 Go and assemble the elders of Israel, and say to them, ‘The Lord, the God of your ancestors, the God of Abraham, of Isaac, and of Jacob, has appeared to me, saying: I have given heed to you and to what has been done to you in Egypt. 17 I declare that I will bring you up out of the misery of Egypt, to the land of the Canaanites, the Hittites, the Amorites, the Perizzites, the Hivites, and the Jebusites, a land flowing with milk and honey.’ 18 They will listen to your voice; and you and the elders of Israel shall go to the king of Egypt and say to him, ‘The Lord, the God of the Hebrews, has met with us; let us now go a three days’ journey into the wilderness, so that we may sacrifice to the Lord our God.’ 19 I know, however, that the king of Egypt will not let you go unless compelled by a mighty hand.[g] 20 So I will stretch out my hand and strike Egypt with all my wonders that I will perform in it; after that he will let you go. 21 I will bring this people into such favor with the Egyptians that, when you go, you will not go empty-handed; 22 each woman shall ask her neighbor and any woman living in the neighbor’s house for jewelry of silver and of gold, and clothing, and you shall put them on your sons and on your daughters; and so you shall plunder the Egyptians.”
Moses’ Miraculous Power
4 Then Moses answered, “But suppose they do not believe me or listen to me, but say, ‘The Lord did not appear to you.’” 2 The Lord said to him, “What is that in your hand?” He said, “A staff.” 3 And he said, “Throw it on the ground.” So he threw the staff on the ground, and it became a snake; and Moses drew back from it. 4 Then the Lord said to Moses, “Reach out your hand, and seize it by the tail”—so he reached out his hand and grasped it, and it became a staff in his hand— 5 “so that they may believe that the Lord, the God of their ancestors, the God of Abraham, the God of Isaac, and the God of Jacob, has appeared to you.”
6 Again, the Lord said to him, “Put your hand inside your cloak.” He put his hand into his cloak; and when he took it out, his hand was leprous,[h] as white as snow. 7 Then God said, “Put your hand back into your cloak”—so he put his hand back into his cloak, and when he took it out, it was restored like the rest of his body— 8 “If they will not believe you or heed the first sign, they may believe the second sign. 9 If they will not believe even these two signs or heed you, you shall take some water from the Nile and pour it on the dry ground; and the water that you shall take from the Nile will become blood on the dry ground.”
10 But Moses said to the Lord, “O my Lord, I have never been eloquent, neither in the past nor even now that you have spoken to your servant; but I am slow of speech and slow of tongue.” 11 Then the Lord said to him, “Who gives speech to mortals? Who makes them mute or deaf, seeing or blind? Is it not I, the Lord? 12 Now go, and I will be with your mouth and teach you what you are to speak.” 13 But he said, “O my Lord, please send someone else.” 14 Then the anger of the Lord was kindled against Moses and he said, “What of your brother Aaron the Levite? I know that he can speak fluently; even now he is coming out to meet you, and when he sees you his heart will be glad. 15 You shall speak to him and put the words in his mouth; and I will be with your mouth and with his mouth, and will teach you what you shall do. 16 He indeed shall speak for you to the people; he shall serve as a mouth for you, and you shall serve as God for him. 17 Take in your hand this staff, with which you shall perform the signs.”
Moses Returns to Egypt
18 Moses went back to his father-in-law Jethro and said to him, “Please let me go back to my kindred in Egypt and see whether they are still living.” And Jethro said to Moses, “Go in peace.” 19 The Lord said to Moses in Midian, “Go back to Egypt; for all those who were seeking your life are dead.” 20 So Moses took his wife and his sons, put them on a donkey, and went back to the land of Egypt; and Moses carried the staff of God in his hand.
21 And the Lord said to Moses, “When you go back to Egypt, see that you perform before Pharaoh all the wonders that I have put in your power; but I will harden his heart, so that he will not let the people go. 22 Then you shall say to Pharaoh, ‘Thus says the Lord: Israel is my firstborn son. 23 I said to you, “Let my son go that he may worship me.” But you refused to let him go; now I will kill your firstborn son.’”
24 On the way, at a place where they spent the night, the Lord met him and tried to kill him. 25 But Zipporah took a flint and cut off her son’s foreskin, and touched Moses’[i] feet with it, and said, “Truly you are a bridegroom of blood to me!” 26 So he let him alone. It was then she said, “A bridegroom of blood by circumcision.”
27 The Lord said to Aaron, “Go into the wilderness to meet Moses.” So he went; and he met him at the mountain of God and kissed him. 28 Moses told Aaron all the words of the Lord with which he had sent him, and all the signs with which he had charged him. 29 Then Moses and Aaron went and assembled all the elders of the Israelites. 30 Aaron spoke all the words that the Lord had spoken to Moses, and performed the signs in the sight of the people. 31 The people believed; and when they heard that the Lord had given heed to the Israelites and that he had seen their misery, they bowed down and worshiped.
Bricks without Straw
5 Afterward Moses and Aaron went to Pharaoh and said, “Thus says the Lord, the God of Israel, ‘Let my people go, so that they may celebrate a festival to me in the wilderness.’” 2 But Pharaoh said, “Who is the Lord, that I should heed him and let Israel go? I do not know the Lord, and I will not let Israel go.” 3 Then they said, “The God of the Hebrews has revealed himself to us; let us go a three days’ journey into the wilderness to sacrifice to the Lord our God, or he will fall upon us with pestilence or sword.” 4 But the king of Egypt said to them, “Moses and Aaron, why are you taking the people away from their work? Get to your labors!” 5 Pharaoh continued, “Now they are more numerous than the people of the land[j] and yet you want them to stop working!” 6 That same day Pharaoh commanded the taskmasters of the people, as well as their supervisors, 7 “You shall no longer give the people straw to make bricks, as before; let them go and gather straw for themselves. 8 But you shall require of them the same quantity of bricks as they have made previously; do not diminish it, for they are lazy; that is why they cry, ‘Let us go and offer sacrifice to our God.’ 9 Let heavier work be laid on them; then they will labor at it and pay no attention to deceptive words.”
10 So the taskmasters and the supervisors of the people went out and said to the people, “Thus says Pharaoh, ‘I will not give you straw. 11 Go and get straw yourselves, wherever you can find it; but your work will not be lessened in the least.’” 12 So the people scattered throughout the land of Egypt, to gather stubble for straw. 13 The taskmasters were urgent, saying, “Complete your work, the same daily assignment as when you were given straw.” 14 And the supervisors of the Israelites, whom Pharaoh’s taskmasters had set over them, were beaten, and were asked, “Why did you not finish the required quantity of bricks yesterday and today, as you did before?”
15 Then the Israelite supervisors came to Pharaoh and cried, “Why do you treat your servants like this? 16 No straw is given to your servants, yet they say to us, ‘Make bricks!’ Look how your servants are beaten! You are unjust to your own people.”[k] 17 He said, “You are lazy, lazy; that is why you say, ‘Let us go and sacrifice to the Lord.’ 18 Go now, and work; for no straw shall be given you, but you shall still deliver the same number of bricks.” 19 The Israelite supervisors saw that they were in trouble when they were told, “You shall not lessen your daily number of bricks.” 20 As they left Pharaoh, they came upon Moses and Aaron who were waiting to meet them. 21 They said to them, “The Lord look upon you and judge! You have brought us into bad odor with Pharaoh and his officials, and have put a sword in their hand to kill us.”
22 Then Moses turned again to the Lord and said, “O Lord, why have you mistreated this people? Why did you ever send me? 23 Since I first came to Pharaoh to speak in your name, he has mistreated this people, and you have done nothing at all to deliver your people.”
Israel’s Deliverance Assured
6 Then the Lord said to Moses, “Now you shall see what I will do to Pharaoh: Indeed, by a mighty hand he will let them go; by a mighty hand he will drive them out of his land.”
Notas al pie
- Exodus 1:22 Sam Gk Tg: Heb lacks to the Hebrews
- Exodus 2:10 Heb Mosheh
- Exodus 2:10 Heb mashah
- Exodus 2:22 Heb ger
- Exodus 3:14 Or I am what I am or I will be what I will be
- Exodus 3:15 The word “Lord” when spelled with capital letters stands for the divine name, YHWH, which is here connected with the verb hayah, “to be”
- Exodus 3:19 Gk Vg: Heb no, not by a mighty hand
- Exodus 4:6 A term for several skin diseases; precise meaning uncertain
- Exodus 4:25 Heb his
- Exodus 5:5 Sam: Heb The people of the land are now many
- Exodus 5:16 Gk Compare Syr Vg: Heb beaten, and the sin of your people
Esodo 1:1-6
Nuova Riveduta 2006
Israele in Egitto; oppressione e liberazione(A)(B)
Schiavitù d’Israele in Egitto
1 (C)Questi sono i nomi dei figli d’Israele che vennero in Egitto. Essi ci vennero con Giacobbe, ciascuno con la sua famiglia: 2 Ruben, Simeone, Levi e Giuda; 3 Issacar, Zabulon e Beniamino; 4 Dan e Neftali, Gad e Ascer. 5 Tutte le persone discendenti da Giacobbe erano settanta. Giuseppe era già in Egitto. 6 Giuseppe morì, come morirono pure tutti i suoi fratelli e tutta quella generazione. 7 I figli d’Israele furono fecondi, si moltiplicarono abbondantemente, divennero numerosi, molto potenti, e il paese ne fu ripieno.
8 (D)Sorse sopra l’Egitto un nuovo re, che non aveva conosciuto Giuseppe. 9 Egli disse al suo popolo: «Ecco, il popolo dei figli d’Israele è più numeroso e più potente di noi. 10 Usiamo prudenza con esso, affinché non si moltiplichi e, in caso di guerra, non si unisca ai nostri nemici per combattere contro di noi e poi andarsene dal paese». 11 Stabilirono dunque sopra Israele dei sorveglianti ai lavori, per opprimerlo con le loro angherie. Israele costruì al faraone le città che servivano da magazzini, Pitom e Ramses. 12 Ma quanto più lo opprimevano, tanto più il popolo si moltiplicava e si estendeva; e gli Egiziani nutrirono avversione per i figli d’Israele. 13 Così essi obbligarono i figli d’Israele a lavorare duramente. 14 Amareggiarono la loro vita con una rigida schiavitù, adoperandoli nei lavori d’argilla e di mattoni e in ogni sorta di lavori nei campi. Imponevano loro tutti questi lavori con asprezza.
15 Il re d’Egitto parlò anche alle levatrici ebree, delle quali una si chiamava Sifra e l’altra Pua, e disse: 16 «Quando assisterete le donne ebree al tempo del parto, quando sono sulla sedia, se è un maschio, fatelo morire; se è una femmina, lasciatela vivere». 17 Ma le levatrici temettero Dio, non fecero quello che il re d’Egitto aveva ordinato loro e lasciarono vivere anche i maschi. 18 Allora il re d’Egitto chiamò le levatrici e disse loro: «Perché avete fatto questo e avete lasciato vivere i maschi?» 19 Le levatrici risposero al faraone: «Le donne ebree non sono come le egiziane; esse sono vigorose, e prima che la levatrice arrivi da loro, hanno partorito». 20 Dio fece del bene a quelle levatrici. Il popolo si moltiplicò e divenne molto potente. 21 Poiché quelle levatrici avevano temuto Dio, egli fece prosperare le loro case.
22 Allora il faraone diede quest’ordine al suo popolo: «Ogni maschio che nasce, gettatelo nel Fiume, ma lasciate vivere tutte le femmine».
Nascita di Mosè; fuga in Madian
2 (E)Un uomo della casa di Levi andò e prese in moglie una figlia di Levi. 2 Questa donna concepì, partorì un figlio e, vedendo quanto era bello, lo tenne nascosto tre mesi. 3 Quando non potè più tenerlo nascosto, prese un canestro fatto di giunchi, lo spalmò di bitume e di pece, vi pose dentro il bambino, e lo mise nel canneto sulla riva del Fiume. 4 La sorella del bambino se ne stava a una certa distanza, per vedere quello che gli sarebbe successo.
5 La figlia del faraone scese al Fiume per fare il bagno, e le sue ancelle passeggiavano lungo la riva del Fiume. Vide il canestro nel canneto e mandò la sua cameriera a prenderlo. 6 Lo aprì e vide il bambino: ed ecco, il piccino piangeva; ne ebbe compassione e disse: «Questo è uno dei figli degli Ebrei». 7 Allora la sorella del bambino disse alla figlia del faraone: «Devo andare a chiamarti una balia tra le donne ebree che allatti questo bambino?» 8 La figlia del faraone le rispose: «Va’». E la fanciulla andò a chiamare la madre del bambino. 9 La figlia del faraone le disse: «Porta con te questo bambino, allattalo e io ti darò un salario». Quella donna prese il bambino e lo allattò. 10 Quando il bambino fu cresciuto, lo portò dalla figlia del faraone; egli fu per lei come un figlio ed ella lo chiamò Mosè[a]; «perché», disse, «io l’ho tirato fuori dalle acque».
11 (F)In quei giorni, Mosè, già diventato adulto, andò a trovare i suoi fratelli; notò i lavori di cui erano gravati e vide un Egiziano che percoteva uno degli Ebrei suoi fratelli. 12 Egli volse lo sguardo di qua e di là e, visto che non c’era nessuno, uccise l’Egiziano e lo nascose nella sabbia. 13 Il giorno seguente uscì, vide due Ebrei che litigavano e disse a quello che aveva torto: «Perché percuoti il tuo compagno?» 14 Quello rispose: «Chi ti ha costituito principe e giudice sopra di noi? Vuoi forse uccidermi come uccidesti l’Egiziano?» Allora Mosè ebbe paura e disse: «Certo la cosa è nota». 15 Quando il faraone udì il fatto, cercò di uccidere Mosè, ma Mosè fuggì dalla presenza del faraone, e si fermò nel paese di Madian e si mise seduto presso un pozzo.
16 Il sacerdote di Madian aveva sette figlie. Esse andarono al pozzo ad attingere acqua per riempire gli abbeveratoi e abbeverare il gregge di loro padre. 17 Ma sopraggiunsero i pastori e le scacciarono. Allora Mosè si alzò, prese la loro difesa e abbeverò il loro gregge. 18 Quando esse giunsero da Reuel[b], loro padre, questi disse: «Come mai siete tornate così presto oggi?» 19 Esse risposero: «Un Egiziano ci ha liberate dalle mani dei pastori, per di più ci ha attinto l’acqua e ha abbeverato il gregge». 20 Egli disse alle figlie: «Dov’è? Perché avete lasciato là quell’uomo? Chiamatelo, ché venga a prendere del cibo». 21 Mosè accettò di abitare da quell’uomo. Egli diede a Mosè sua figlia Sefora. 22 Ella partorì un figlio che Mosè chiamò Ghersom[c]; perché disse: «Abito in terra straniera».
La misericordia di Dio verso Israele
23 (G)Durante quel tempo, che fu lungo, il re d’Egitto morì. I figli d’Israele gemevano a causa della schiavitù e alzavano delle grida; e le grida che la schiavitù strappava loro salirono a Dio. 24 Dio udì i loro gemiti. Dio si ricordò del suo patto con Abraamo, con Isacco e con Giacobbe. 25 Dio vide i figli d’Israele e ne ebbe compassione.
Il pruno ardente; la chiamata di Mosè
3 (H)Mosè pascolava il gregge di Ietro suo suocero, sacerdote di Madian, e, guidando il gregge oltre il deserto, giunse alla montagna di Dio, a Oreb. 2 L’angelo del Signore gli apparve in una fiamma di fuoco, in mezzo a un pruno. Mosè guardò, ed ecco il pruno era tutto in fiamme, ma non si consumava.
3 Mosè disse: «Ora voglio andare da quella parte a vedere questa grande visione e come mai il pruno non si consuma!» 4 Il Signore vide che egli si era mosso per andare a vedere. Allora Dio lo chiamò di mezzo al pruno e disse: «Mosè! Mosè!» Ed egli rispose: «Eccomi». 5 Dio disse: «Non ti avvicinare qua; togliti i calzari dai piedi, perché il luogo sul quale stai è suolo sacro». 6 Poi aggiunse: «Io sono il Dio di tuo padre, il Dio di Abraamo, il Dio d’Isacco e il Dio di Giacobbe[d]». Mosè allora si nascose la faccia, perché aveva paura di guardare Dio.
7 Il Signore disse: «Ho visto, ho visto l’afflizione del mio popolo che è in Egitto e ho udito il grido che gli strappano i suoi oppressori; infatti conosco i suoi affanni. 8 Sono sceso per liberarlo dalla mano degli Egiziani e per farlo salire da quel paese in un paese buono e spazioso, in un paese nel quale scorre il latte e il miele, nel luogo dove sono i Cananei, gli Ittiti, gli Amorei, i Ferezei, gli Ivvei e i Gebusei. 9 E ora, ecco, le grida dei figli d’Israele sono giunte a me; e ho anche visto l’oppressione con cui gli Egiziani li fanno soffrire. 10 Or dunque va’; io ti mando dal faraone perché tu faccia uscire dall’Egitto il mio popolo, i figli d’Israele».
11 Mosè disse a Dio: «Chi sono io per andare dal faraone e far uscire dall’Egitto i figli d’Israele?» 12 E Dio disse: «Va’, perché io sarò con te. Questo sarà il segno che sono io che ti ho mandato: quando avrai fatto uscire il popolo dall’Egitto, voi servirete Dio su questo monte».
La missione di Mosè
13 (I)Mosè disse a Dio: «Ecco, quando sarò andato dai figli d’Israele e avrò detto loro: “Il Dio dei vostri padri mi ha mandato da voi”, se essi dicono: “Qual è il suo nome?” che cosa risponderò loro?» 14 Dio disse a Mosè: «Io sono colui che sono». Poi disse: «Dirai così ai figli d’Israele: “L’io sono mi ha mandato da voi”». 15 Dio disse ancora a Mosè: «Dirai così ai figli d’Israele: “Il Signore[e], il Dio dei vostri padri, il Dio di Abraamo, il Dio d’Isacco e il Dio di Giacobbe mi ha mandato da voi”. Tale è il mio nome in eterno; così sarò invocato di generazione in generazione. 16 Va’, raduna gli anziani d’Israele e di’ loro: “Il Signore, il Dio dei vostri padri, il Dio di Abraamo, d’Isacco e di Giacobbe mi è apparso, dicendo: ‘Certo, io vi ho visitati, ho visto quello che vi fanno in Egitto 17 e ho detto: Io vi farò uscire dall’Egitto, dove siete maltrattati, verso il paese dei Cananei, degli Ittiti, degli Amorei, dei Ferezei, degli Ivvei e dei Gebusei, in un paese nel quale scorre il latte e il miele’”. 18 Essi ubbidiranno alla tua voce e tu, con gli anziani d’Israele, andrai dal re d’Egitto e gli direte: “Il Signore, il Dio degli Ebrei, ci è venuto incontro; perciò lasciaci andare per tre giornate di cammino nel deserto, per offrire sacrifici al Signore, nostro Dio”. 19 Io so che il re d’Egitto non vi concederà di andare, se non forzato da una mano potente. 20 Io stenderò la mia mano e colpirò l’Egitto con tutti i miracoli che io farò in mezzo a esso; dopo questo, vi lascerà andare. 21 Farò sì che questo popolo trovi favore presso gli Egiziani e, quando ve ne andrete, non ve ne andrete a mani vuote; 22 ma ogni donna domanderà alla sua vicina e alla sua coinquilina degli oggetti d’argento, degli oggetti d’oro e dei vestiti. Voi li metterete addosso ai vostri figli e alle vostre figlie, e così spoglierete gli Egiziani».
Le obiezioni di Mosè
4 (J)Mosè rispose e disse: «Ma ecco, essi non mi crederanno e non ubbidiranno alla mia voce, perché diranno: “Il Signore non ti è apparso”».
2 Il Signore gli disse: «Che cos’è quello che hai in mano?» Egli rispose: «Un bastone». 3 Il Signore disse: «Gettalo a terra». Egli lo gettò a terra ed esso diventò un serpente; Mosè fuggì davanti a quello. 4 Allora il Signore disse a Mosè: «Stendi la tua mano e prendilo per la coda». Egli stese la mano, lo prese ed esso ritornò un bastone nella sua mano. 5 «Farai questo», disse il Signore, «affinché credano che il Signore, il Dio dei loro padri, il Dio di Abraamo, il Dio d’Isacco e il Dio di Giacobbe ti è apparso».
6 Il Signore gli disse ancora: «Mettiti la mano nel petto». Egli si mise la mano nel petto; e, quando la tirò fuori, ecco che la mano era lebbrosa, bianca come la neve. 7 Il Signore gli disse: «Rimettiti la mano nel petto». Egli si rimise la mano nel petto; e, quando la tirò fuori, ecco che era ritornata come il resto della sua carne. 8 «Avverrà», disse il Signore, «che, se non ti crederanno e non daranno ascolto alla testimonianza del primo segno, crederanno a quella del secondo segno. 9 Se non crederanno neppure a questi due segni e non ubbidiranno alla tua voce, tu prenderai dell’acqua del Fiume, la verserai sull’asciutto, e l’acqua che avrai presa dal Fiume diventerà sangue sull’asciutto».
10 Mosè disse al Signore: «Ahimè, Signore, io non sono un oratore; non lo ero in passato e non lo sono da quando tu hai parlato al tuo servo; poiché io sono lento di parola e di lingua». 11 Il Signore gli disse: «Chi ha fatto la bocca dell’uomo? Chi rende muto o sordo o veggente o cieco? Non sono io, il Signore? 12 Ora dunque va’, io sarò con la tua bocca e t’insegnerò quello che dovrai dire». 13 Mosè disse: «Ti prego, Signore, manda il tuo messaggio per mezzo di chi vorrai!» 14 Allora l’ira del Signore si accese contro Mosè ed egli disse: «Non c’è Aaronne tuo fratello, il Levita? Io so che parla bene. E, per l’appunto, egli esce a incontrarti; e quando ti vedrà, si rallegrerà in cuor suo. 15 Tu gli parlerai e gli metterai le parole in bocca. Io sarò con la tua bocca e con la sua bocca e vi insegnerò quello che dovrete fare. 16 Egli parlerà per te al popolo; così ti servirà da bocca, e tu sarai per lui come Dio. 17 Ora prendi in mano questo bastone con il quale farai i prodigi[f]».
Ritorno di Mosè in Egitto
18 (K)Allora Mosè se ne andò, tornò da Ietro[g] suo suocero e gli disse: «Lascia che io vada e ritorni dai miei fratelli che sono in Egitto, e veda se sono ancora vivi». Ietro disse a Mosè: «Va’ in pace».
19 Il Signore disse a Mosè in Madian: «Va’, torna in Egitto, perché tutti quelli che cercavano di toglierti la vita sono morti». 20 Mosè dunque prese sua moglie e i suoi figli, li mise su un asino e tornò nel paese d’Egitto. Mosè prese nella sua mano anche il bastone di Dio. 21 Il Signore disse a Mosè: «Quando sarai tornato in Egitto, avrai cura di fare davanti al faraone tutti i prodigi che ti ho dato potere di compiere; ma io gli indurirò il cuore ed egli non lascerà partire il popolo. 22 Tu dirai al faraone: “Così dice il Signore: ‘Israele è mio figlio, il mio primogenito, 23 e io ti dico: Lascia andare mio figlio, perché mi serva; se tu rifiuti di lasciarlo andare, ecco, io ucciderò tuo figlio, il tuo primogenito’”».
24 Mentre si trovava in viaggio, il Signore gli venne incontro nel luogo dov’egli pernottava, e cercò di farlo morire. 25 Allora Sefora prese una selce tagliente, recise il prepuzio di suo figlio e con quello gli toccò i piedi, dicendo: «Tu sei per me uno sposo di sangue!» 26 Allora il Signore lo lasciò. Lei aveva detto: «Sposo di sangue!», a causa della circoncisione.
27 (L)Il Signore disse ad Aaronne: «Va’ nel deserto incontro a Mosè». Egli andò, lo incontrò al monte di Dio e lo baciò. 28 Mosè riferì ad Aaronne tutte le parole che il Signore lo aveva incaricato di dire, e tutti i prodigi[h] che gli aveva ordinato di fare. 29 Mosè e Aaronne dunque andarono e radunarono tutti gli anziani degli Israeliti. 30 Aaronne riferì tutte le parole che il Signore aveva detto a Mosè e fece i prodigi[i] in presenza del popolo. 31 Il popolo prestò loro fede. Essi compresero che il Signore aveva visitato i figli d’Israele e aveva visto la loro afflizione, e s’inchinarono e adorarono.
Opposizione del faraone
5 (M)Dopo questo, Mosè e Aaronne andarono dal faraone e gli dissero: «Così dice il Signore, il Dio d’Israele: “Lascia andare il mio popolo, perché mi celebri una festa nel deserto”». 2 Ma il faraone rispose: «Chi è il Signore che io debba ubbidire alla sua voce e lasciare andare Israele? Io non conosco il Signore e non lascerò affatto andare Israele». 3 Essi dissero: «Il Dio degli Ebrei si è presentato a noi; lasciaci andare per tre giornate di cammino nel deserto, per offrire sacrifici al Signore, nostro Dio, affinché egli non ci colpisca con la peste o con la spada». 4 Allora il re d’Egitto disse loro: «Mosè e Aaronne, perché distraete il popolo dai suoi lavori? Andate a fare quello che vi è imposto!»
5 (N)Il faraone disse: «Ecco, ora il popolo è numeroso nel paese e voi gli fate interrompere i lavori che gli sono imposti». 6 Perciò quello stesso giorno il faraone diede quest’ordine agli ispettori del popolo e ai suoi sorveglianti: 7 «Voi non darete più, come prima, la paglia al popolo per fare i mattoni; vadano essi a raccogliersi la paglia! 8 Comunque imponete loro la stessa quantità di mattoni di prima, senza diminuzione; perché sono dei pigri; perciò gridano, dicendo: “Andiamo a offrire sacrifici al nostro Dio”! 9 Questa gente sia caricata di lavoro e si occupi di quello, senza badare a parole bugiarde».
10 Allora gli ispettori del popolo e i sorveglianti uscirono e dissero al popolo: «Così dice il faraone: “Io non vi darò più paglia. 11 Andate voi a procurarvi la paglia dove ne potete trovare, ma la vostra produzione non sarà ridotta per nulla”». 12 Così il popolo si sparse per tutto il paese d’Egitto, per raccogliere della stoppia da usare come paglia. 13 Gli ispettori li sollecitavano dicendo: «Completate il vostro quantitativo giornaliero, come quando c’era la paglia!» 14 I sorveglianti degli Israeliti, che gli ispettori del faraone avevano preposti, furono percossi. Fu loro detto: «Perché non avete portato a termine il vostro compito di fabbricare mattoni anche ieri e oggi, come prima?»
15 Allora i sorveglianti dei figli d’Israele vennero a lagnarsi dal faraone, dicendo: «Perché tratti così i tuoi servi? 16 Non date più paglia ai vostri servi e ci dite: “Fate dei mattoni!” Ecco, i tuoi servi vengono percossi e il tuo popolo è considerato come colpevole[j]!» 17 Egli rispose: «Siete dei pigri! Siete dei pigri! Per questo dite: “Andiamo a offrire sacrifici al Signore”. 18 Ora, andate e lavorate! Non vi si darà più paglia e fornirete la quantità di mattoni prescritta».
19 (O)I sorveglianti dei figli d’Israele si videro ridotti a mal partito, perché si diceva loro: «Non diminuite per nulla il numero dei mattoni impostovi giorno per giorno». 20 Uscendo dal faraone, incontrarono Mosè e Aaronne, che stavano ad aspettarli, 21 e dissero loro: «Il Signore volga il suo sguardo su di voi e giudichi! poiché ci avete messi in cattiva luce davanti al faraone e davanti ai suoi servi e avete messo nella loro mano una spada per ucciderci».
22 Allora Mosè tornò dal Signore e disse: «Signore, perché hai fatto del male a questo popolo? Perché dunque mi hai mandato? 23 Infatti, da quando sono andato dal faraone per parlargli in tuo nome, egli ha maltrattato questo popolo e tu non hai affatto liberato il tuo popolo».
Dio incoraggia Mosè
6 (P)Il Signore disse a Mosè: «Ora vedrai quello che farò al faraone; perché, forzato da una mano potente, li lascerà andare: anzi, forzato da una mano potente, li scaccerà dal suo paese».
Notas al pie
- Esodo 2:10 Mosè, ebr. da mashah, trarre fuori.
- Esodo 2:18 Chiamato Ietro in Es 3:1; 4:18; 18:1.
- Esodo 2:22 Ghersom, lett. straniero là.
- Esodo 3:6 +Mt 22:32; +Mr 12:26; +Lu 20:37; +At 7:32.
- Esodo 3:15 Il Signore, ebr. Yhwh: Colui che è.
- Esodo 4:17 Prodigi, lett. segni; cfr. vv. 8-9.
- Esodo 4:18 Ietro, chiamato Reuel in Es 2:18.
- Esodo 4:28 Prodigi, lett. segni; cfr. vv. 8-9.
- Esodo 4:30 Prodigi, lett. segni; cfr. vv. 8-9.
- Esodo 5:16 Altri traducono: e il tuo popolo [gli Egiziani] commette un peccato!
2 Mose 1:1-6
Schlachter 2000
Das Volk Israel in Ägypten: Unterdrückung und Befreiung
Der Sklavendienst Israels in Ägypten
1 Und[a] dies sind die Namen der Söhne Israels, die nach Ägypten gekommen waren; sie kamen mit Jakob, jeder mit seinem Haus[b]:
2 Ruben, Simeon, Levi und Juda;
3 Issaschar, Sebulon und Benjamin;
4 Dan und Naphtali, Gad und Asser.
5 Und die ganze Nachkommenschaft Jakobs betrug damals 70 Seelen. Joseph aber war schon [vorher] in Ägypten.
6 Und Joseph starb und alle seine Brüder und jene ganze Generation.
7 Aber die Kinder Israels[c] waren fruchtbar, regten und mehrten sich und wurden so zahlreich, dass das Land von ihnen voll wurde.
8 Da kam ein neuer König auf über Ägypten, der nichts von Joseph wusste.
9 Der sprach zu seinem Volk: Siehe, das Volk der Kinder Israels ist zahlreicher und stärker als wir.
10 Wohlan, lasst uns kluge Maßnahmen gegen sie ergreifen, dass sie nicht zu viele werden; sie könnten sonst, wenn sich ein Krieg erhebt, womöglich zu unseren Feinden übergehen und gegen uns kämpfen und aus dem Land ziehen!
11 Darum setzte man Sklaventreiber über sie, um sie durch Lasten[d] zu bedrücken; und sie bauten dem Pharao die Vorratsstädte Pitom und Ramses.
12 Je mehr sie aber [das Volk][e] bedrückten, desto zahlreicher wurde es, und desto mehr breitete es sich aus, sodass ihnen vor den Kindern Israels graute.
13 Darum zwangen die Ägypter die Kinder Israels mit Gewalt zum Dienst,
14 und sie machten ihnen das Leben bitter mit harter Zwangsarbeit an Lehm und Ziegeln und mit allerlei Feldarbeit, lauter Arbeiten, zu denen man sie mit Gewalt zwang.
15 Und der König von Ägypten redete mit den hebräischen Hebammen, von denen die eine Schiphra, die andere Pua hieß,
16 und er sprach: Wenn ihr die Hebräerinnen entbindet, so seht auf der Stelle nach; wenn es ein Sohn ist, so tötet ihn, ist es aber eine Tochter, so lasst sie leben!
17 Aber die Hebammen fürchteten Gott und taten nicht, was ihnen der König von Ägypten befohlen hatte, sondern sie ließen die Knaben leben.
18 Da ließ der König von Ägypten die Hebammen rufen und fragte sie: Warum tut ihr das, dass ihr die Knaben leben lasst?
19 Da antworteten die Hebammen dem Pharao: Nun, die hebräischen Frauen sind nicht wie die ägyptischen; sie sind lebhafter; ehe die Hebamme zu ihnen kommt, haben sie geboren!
20 Und Gott segnete die Hebammen; das Volk aber vermehrte sich und nahm gewaltig zu.
21 Und es geschah, weil die Hebammen Gott fürchteten, baute er ihnen Häuser.[f]
22 Da gebot der Pharao seinem ganzen Volk und sprach: Werft alle Söhne, die [ihnen] geboren werden, in den Nil; aber alle Töchter lasst leben!
Moses Geburt und Bewahrung
2 Und ein Mann aus dem Haus Levi ging hin und nahm eine Tochter Levis zur Frau.
2 Und die Frau wurde schwanger und gebar einen Sohn. Und als sie sah, dass er schön[g] war, verbarg sie ihn drei Monate lang.
3 Als sie ihn aber nicht länger verbergen konnte, nahm sie ein Kästchen[h] aus Schilfrohr und bestrich es mit Asphalt und Pech und legte das Kind hinein; und sie legte es in das Schilf am Ufer des Nils[i].
4 Aber seine Schwester stellte sich in einiger Entfernung auf, um zu erfahren, wie es ihm ergehen würde.
5 Da kam die Tochter des Pharao herab, um im Nil zu baden, und ihre Jungfrauen gingen an das Ufer des Nils; und als sie das Kästchen mitten im Schilf sah, sandte sie ihre Magd hin und ließ es holen.
6 Und als sie es öffnete, sah sie das Kind. Und siehe, es war ein weinendes Knäblein! Da erbarmte sie sich über es und sprach: Es ist eines der hebräischen Kinder!
7 Da sprach seine Schwester zu der Tochter des Pharao: Soll ich hingehen und eine hebräische Amme rufen, damit sie dir das Kindlein stillt?
8 Und die Tochter des Pharao sprach zu ihr: Geh hin! Da ging die Jungfrau hin und rief die Mutter des Kindes.
9 Da sprach die Tochter des Pharao zu ihr: Nimm das Kindlein mit und stille es mir; ich will dir deinen Lohn geben! Da nahm die Frau das Kind zu sich und stillte es.
10 Und als das Kind groß geworden war, da brachte sie es der Tochter des Pharao, und es wurde ihr Sohn, und sie gab ihm den Namen Mose[j]. Denn sie sprach: Ich habe ihn aus dem Wasser gezogen.
Moses Flucht nach Midian
11 Es geschah aber zu der Zeit, als Mose erwachsen geworden war, da ging er hinaus zu seinen Brüdern und sah ihre Lasten; und er sah, dass ein Ägypter einen Hebräer schlug, einen seiner Brüder.
12 Da schaute er sich nach allen Seiten um, und als er sah, dass kein Mensch anwesend war, erschlug er den Ägypter und verscharrte ihn im Sand.
13 Am zweiten Tag ging er auch hinaus, und siehe, zwei hebräische Männer stritten miteinander, und er sprach zu dem Schuldigen: Warum schlägst du deinen Nächsten?
14 Er aber sprach: Wer hat dich zum Obersten und Richter über uns gesetzt? Willst du mich auch töten, wie du den Ägypter getötet hast? Da fürchtete sich Mose und sprach: Wahrlich, die Sache ist bekannt geworden!
15 Und es kam vor den Pharao, und der trachtete danach, Mose umzubringen. Aber Mose floh vor dem Pharao und hielt sich im Land Midian auf. Und er setzte sich an einen Brunnen.
16 Aber der Priester in Midian hatte sieben Töchter; die kamen, um Wasser zu schöpfen, und füllten die Tränkrinnen, um die Schafe ihres Vaters zu tränken.
17 Da kamen Hirten und jagten sie fort. Aber Mose erhob sich und kam ihnen zu Hilfe und tränkte ihre Schafe.
18 Und als sie zu ihrem Vater Reguel[k] kamen, sprach er: Warum seid ihr heute so bald wiedergekommen?
19 Sie sprachen: Ein ägyptischer Mann hat uns aus der Hand der Hirten gerettet, und er schöpfte uns auch Wasser genug und tränkte die Schafe!
20 Er sprach zu seinen Töchtern: Und wo ist er? Warum habt ihr den Mann dort gelassen? Ruft ihn her, dass er [mit uns] Brot isst!
21 Und Mose willigte ein, bei dem Mann zu bleiben; und der gab Mose seine Tochter Zippora zur Frau.
22 Und sie gebar einen Sohn, dem gab er den Namen Gersom[l]; denn er sprach: Ich bin ein Fremdling geworden in einem fremden Land!
23 Aber viele Tage danach geschah es, dass der König von Ägypten starb. Und die Kinder Israels seufzten über ihre Knechtschaft und schrien. Und ihr Geschrei über ihre Knechtschaft kam vor Gott.
24 Und Gott erhörte ihr Wehklagen, und Gott gedachte an seinen Bund mit Abraham, Isaak und Jakob.
25 Und Gott sah auf die Kinder Israels, und Gott nahm sich ihrer an.
Der brennende Busch. Moses Berufung
3 Mose aber hütete die Schafe Jethros, seines Schwiegervaters, des Priesters in Midian. Und er trieb die Schafe über die Wüste hinaus und kam an den Berg Gottes, den Horeb.
2 Da erschien ihm der Engel des Herrn in einer Feuerflamme mitten aus dem Dornbusch. Und als er hinsah, siehe, da brannte der Dornbusch im Feuer, und der Dornbusch wurde doch nicht verzehrt.
3 Da sprach Mose: Ich will doch hinzutreten und diese große Erscheinung ansehen, warum der Dornbusch nicht verbrennt!
4 Als aber der Herr sah, dass er hinzutrat, um zu schauen, rief ihm Gott mitten aus dem Dornbusch zu und sprach: Mose, Mose! Er antwortete: Hier bin ich!
5 Da sprach er: Tritt nicht näher heran! Ziehe deine Schuhe aus von deinen Füßen; denn der Ort, wo du stehst, ist heiliges Land!
6 Und er sprach: Ich bin der Gott deines Vaters, der Gott Abrahams, der Gott Isaaks und der Gott Jakobs! Da verbarg Mose sein Angesicht; denn er fürchtete sich, Gott anzuschauen.
7 Und der Herr sprach: Ich habe das Elend meines Volkes in Ägypten sehr wohl gesehen, und ich habe ihr Geschrei gehört über die, welche sie antreiben; ja, ich kenne ihre Schmerzen.
8 Und ich bin herabgekommen, um sie zu erretten aus der Hand der Ägypter und sie aus diesem Land zu führen in ein gutes und weites Land, in ein Land, in dem Milch und Honig fließt, an den Ort der Kanaaniter, Hetiter, Amoriter, Pheresiter, Hewiter und Jebusiter.
9 Und nun siehe, das Geschrei der Kinder Israels ist vor mich gekommen, und ich habe auch ihre Bedrängnis gesehen, wie die Ägypter sie bedrücken.
10 So geh nun hin! Denn ich will dich zu dem Pharao senden, damit du mein Volk, die Kinder Israels, aus Ägypten führst!
11 Mose aber sprach zu Gott: Wer bin ich, dass ich zum Pharao gehen und dass ich die Kinder Israels aus Ägypten führen sollte?
12 Da sprach er: Ich will mit dir sein; und dies soll dir das Zeichen sein, dass ich dich gesandt habe: Wenn du das Volk aus Ägypten geführt hast, werdet ihr an diesem Berg Gott dienen!
Gottes Selbstoffenbarung und Auftrag an Mose
13 Und Mose sprach zu Gott: Siehe, wenn ich zu den Kindern Israels komme und zu ihnen sage: Der Gott eurer Väter hat mich zu euch gesandt!, und sie mich fragen werden: Was ist sein Name? — was soll ich ihnen sagen?
14 Gott sprach zu Mose: »Ich bin, der ich bin!«[m] Und er sprach: So sollst du zu den Kindern Israels sagen: »Ich bin«, der hat mich zu euch gesandt.
15 Und weiter sprach Gott zu Mose: So sollst du zu den Kindern Israels sagen: Der Herr, der Gott eurer Väter, der Gott Abrahams, der Gott Isaaks und der Gott Jakobs, hat mich zu euch gesandt; das ist mein Name ewiglich, ja, das ist der Name, mit dem ihr an mich gedenken sollt[n] von Geschlecht zu Geschlecht.
16 Geh hin und versammle die Ältesten von Israel und sprich zu ihnen: Der Herr, der Gott eurer Väter, der Gott Abrahams, Isaaks und Jakobs, ist mir erschienen und hat gesagt: Ich habe genau achtgegeben auf euch und auf das, was euch in Ägypten geschehen ist,
17 und ich habe gesagt: Ich will euch aus dem Elend Ägyptens herausführen in das Land der Kanaaniter, Hetiter, Amoriter, Pheresiter, Hewiter und Jebusiter, in das Land, in dem Milch und Honig fließt.[o]
18 Und wenn sie auf dich hören, so sollst du und die Ältesten von Israel zum König von Ägypten hineingehen und zu ihm sagen: Der Herr, der Gott der Hebräer, ist uns begegnet. So lass uns nun drei Tagereisen weit in die Wüste gehen, damit wir dem Herrn, unserem Gott, Opfer darbringen!
19 Aber ich weiß, dass euch der König von Ägypten nicht ziehen lassen wird, auch nicht durch eine starke Hand.
20 Aber ich werde meine Hand ausstrecken und Ägypten schlagen mit allen meinen Wundertaten, die ich in seiner Mitte tun will; danach wird er euch ziehen lassen.
21 Und ich will diesem Volk Gunst verschaffen bei den Ägyptern, sodass ihr nicht leer ausziehen müsst, wenn ihr auszieht;
22 sondern die Frau eines jeden [von euch] soll von ihrer Nachbarin und Hausgenossin silberne und goldene Geräte und Kleider fordern; die sollt ihr euren Söhnen und Töchtern geben und Ägypten berauben.
Moses Widerstreben gegen Gottes Auftrag
4 Und Mose antwortete und sprach: Aber siehe, sie werden mir nicht glauben und nicht auf mich hören, sondern sagen: Der Herr ist dir nicht erschienen!
2 Da sprach der Herr zu ihm: Was hast du in deiner Hand? Er antwortete: Einen Stab!
3 Da sprach er: Wirf ihn auf die Erde! Und er warf ihn auf die Erde; da wurde er zu einer Schlange. Und Mose floh vor ihr.
4 Aber der Herr sprach zu Mose: »Strecke deine Hand aus und ergreife sie beim Schwanz!« Da streckte er seine Hand aus und ergriff sie. Und sie wurde zum Stab in seiner Hand.
5 »Darum werden sie glauben, dass der Herr dir erschienen ist, der Gott ihrer Väter, der Gott Abrahams, der Gott Isaaks und der Gott Jakobs.«
6 Und der Herr sprach weiter zu ihm: »Stecke doch deine Hand in deinen Gewandbausch!« Da steckte er seine Hand in seinen Gewandbausch; und als er sie herauszog, siehe, da war seine Hand aussätzig wie Schnee.
7 Und er sprach: »Stecke deine Hand wieder in deinen Gewandbausch!« Und er steckte seine Hand wieder in seinen Gewandbausch; und als er sie aus seinem Gewandbausch herauszog, siehe, da war sie wieder geworden wie sein [übriges] Fleisch.
8 »Wenn sie dir nun nicht glauben und nicht auf die Botschaft des ersten Zeichens hören, so werden sie doch der Botschaft des zweiten Zeichens glauben.
9 Wenn sie aber auch diesen beiden Zeichen nicht glauben und nicht auf deine Stimme hören, so nimm Wasser aus dem Nil und gieße es auf das trockene Land; so wird das Wasser, das du aus dem Nil genommen hast, auf dem trockenen Land zu Blut werden.«
10 Mose aber sprach zum Herrn: Ach mein Herr, ich bin kein Mann, der reden kann; ich bin es von jeher nicht gewesen, und bin es auch jetzt nicht, seitdem du mit deinem Knecht geredet hast; denn ich habe einen schwerfälligen Mund und eine schwere Zunge!
11 Da sprach der Herr zu ihm: »Wer hat dem Menschen den Mund gemacht? Oder wer macht ihn stumm oder taub oder sehend oder blind? Bin ich es nicht, der Herr?
12 So geh nun hin: Ich will mit deinem Mund sein und dich lehren, was du sagen sollst!«
13 Da erwiderte Mose: Ach, Herr! Sende doch, wen du senden willst!
14 Da wurde der Herr sehr zornig über Mose und sprach: »Weiß ich denn nicht, dass dein Bruder Aaron, der Levit, gut reden kann? Und siehe, er zieht dir entgegen, und wenn er dich sieht, so wird er sich von Herzen freuen.
15 Du sollst zu ihm reden und ihm die Worte in den Mund legen; so will ich mit deinem Mund und mit seinem Mund sein und euch lehren, was ihr tun sollt.
16 Und er soll für dich zum Volk reden, und so wird er dein Mund sein, und du sollst für ihn an Gottes Stelle sein.[p]
17 Und nimm diesen Stab in deine Hand, mit dem du die Zeichen tun sollst!«
Mose kehrt nach Ägypten zurück
18 Da ging Mose hin und kam zurück zu Jethro, seinem Schwiegervater, und sprach zu ihm: Lass mich doch gehen und zu meinen Brüdern zurückkehren, die in Ägypten sind, und sehen, ob sie noch leben! Und Jethro sprach zu Mose: Geh hin in Frieden!
19 Und der Herr sprach zu Mose in Midian: Geh nach Ägypten zurück; denn die Leute sind alle tot, die nach deinem Leben trachteten!
20 So nahm Mose seine Frau und seine Söhne und ließ sie auf einem Esel reiten und zog wieder in das Land Ägypten. Mose nahm auch den Stab Gottes in seine Hand.
21 Und der Herr sprach zu Mose: Wenn du wieder nach Ägypten kommst, so achte darauf, dass du vor dem Pharao all die Wunder tust, die ich in deine Hand gegeben habe. Ich aber will sein Herz verstocken, dass er das Volk nicht ziehen lassen wird.
22 Und du sollst zum Pharao sagen: So spricht der Herr: »Israel ist mein erstgeborener Sohn;
23 darum sage ich dir: Lass meinen Sohn ziehen, damit er mir dient; wenn du dich aber weigern wirst, ihn ziehen zu lassen, siehe, so werde ich deinen eigenen erstgeborenen Sohn umbringen!«
24 Es geschah aber, als er unterwegs in der Herberge war, da trat ihm der Herr entgegen und wollte ihn töten.
25 Da nahm Zippora einen scharfen Stein und beschnitt ihrem Sohn die Vorhaut und warf sie ihm vor die Füße und sprach: Fürwahr, du bist mir ein Blutbräutigam!
26 Da ließ Er von ihm ab. Sie sagte aber »Blutbräutigam« wegen der Beschneidung.[q]
27 Und der Herr sprach zu Aaron: Geh hin, Mose entgegen in die Wüste! Da ging er hin und traf ihn am Berg Gottes und küsste ihn.
28 Und Mose verkündete Aaron alle Worte des Herrn, der ihn gesandt hatte, auch alle Zeichen, die er ihm befohlen hatte.
29 Da gingen Mose und Aaron hin und versammelten alle Ältesten der Kinder Israels.
30 Und Aaron redete alle Worte, die der Herr zu Mose gesprochen hatte; und er tat die Zeichen vor den Augen des Volkes.
31 Da glaubte das Volk. Und als sie hörten, dass der Herr sich der Kinder Israels angenommen und ihr Elend angesehen habe, da neigten sie sich und beteten an.
Mose und Aaron vor dem Pharao
5 Danach gingen Mose und Aaron hinein und sagten zu dem Pharao: So spricht der Herr, der Gott Israels: Lass mein Volk ziehen, damit es mir in der Wüste ein Fest hält!
2 Der Pharao antwortete: Wer ist der Herr, dass ich auf seine Stimme hören sollte, um Israel ziehen zu lassen? Ich kenne den Herrn nicht, und ich will Israel auch nicht ziehen lassen!
3 Und sie sprachen: Der Gott der Hebräer ist uns begegnet; wir wollen drei Tagereisen weit in die Wüste ziehen und dem Herrn, unserem Gott, Opfer darbringen, damit er uns nicht mit der Pest oder mit dem Schwert schlägt!
4 Da sprach der König von Ägypten zu ihnen: Mose und Aaron, warum zieht ihr das Volk von ihren Pflichten ab? Geht hin an eure Lasten!
5 Weiter sprach der Pharao: Siehe, es ist schon zu viel Volk im Land; und ihr wollt sie noch von ihren Lasten [ausruhen und] feiern lassen?
6 Und der Pharao gab an demselben Tag den Treibern des Volkes und seinen Aufsehern Befehl und sprach:
7 Ihr sollt dem Volk kein Stroh mehr geben zum Ziegelstreichen wie gestern und vorgestern. Lasst sie selbst hingehen und sich Stroh zusammensuchen!
8 Ihr sollt ihnen aber dennoch die bestimmte Zahl Ziegel auferlegen, die sie gestern und vorgestern gemacht haben, und davon nichts nachlassen; denn sie sind faul. Darum schreien sie und sprechen: Wir wollen hingehen und unserem Gott Opfer darbringen!
9 Schwer soll die Arbeit auf den Leuten lasten, sodass sie damit zu schaffen haben und nicht auf trügerische Worte achten!
10 Da gingen die Treiber des Volkes und seine Aufseher hinaus, redeten mit dem Volk und sprachen: So spricht der Pharao: »Ich gebe euch kein Stroh mehr;
11 geht ihr selbst hin, holt euch Stroh, wo ihr es findet, aber von eurem Tagewerk wird euch nichts erlassen!«
12 Da zerstreute sich das Volk im ganzen Land Ägypten, um Stoppeln zu sammeln, damit sie gehacktes Stroh hätten.
13 Und die Treiber trieben sie an und sprachen: Erfüllt euer bestimmtes Tagewerk, wie [zuvor], als ihr noch Stroh hattet!
14 Und die Aufseher der Kinder Israels, welche die Treiber des Pharao über sie gesetzt hatten, wurden geschlagen, und es wurde zu ihnen gesagt: Warum habt ihr weder heute noch gestern euer Maß an Ziegeln erfüllt wie zuvor?
15 Da gingen die Aufseher der Kinder Israels hinein und schrien zu dem Pharao und sprachen: Warum behandelst du deine Knechte so?
16 Man gibt deinen Knechten kein Stroh und spricht zu uns: Macht die Ziegel! Und siehe, deine Knechte werden geschlagen; dein Volk versündigt sich!
17 Er aber sprach: Ihr seid faul, faul seid ihr! Darum sprecht ihr: Wir wollen hingehen und dem Herrn Opfer darbringen!
18 So geht nun hin, arbeitet; Stroh soll man euch nicht geben, aber die bestimmte Anzahl Ziegel sollt ihr liefern!
19 Da sahen die Aufseher der Kinder Israels, dass es mit ihnen schlimm stand, weil man sagte: Ihr sollt nichts nachlassen von der Zahl der Ziegel, die ihr täglich zu liefern habt!
20 Und als sie von dem Pharao hinausgingen, trafen sie Mose und Aaron an, die dort standen und auf sie warteten.
21 Da sprachen sie zu ihnen: Der Herr sehe auf euch und richte es, dass ihr uns verhasst gemacht habt vor dem Pharao und seinen Knechten[r] und ihnen das Schwert in die Hand gegeben habt, um uns zu töten!
22 Da wandte sich Mose an den Herrn und sprach: Herr, warum lässt du dein Volk so schlecht behandeln? Warum hast du mich hergesandt?
23 Denn seitdem ich hineingegangen bin zum Pharao, um in deinem Namen zu reden, hat er dieses Volk schlecht behandelt, und du hast dein Volk gar nicht errettet!
Gott ermutigt Mose
6 Da sprach der Herr zu Mose: Nun sollst du sehen, was ich dem Pharao tun will! Denn durch eine starke Hand gezwungen wird er sie ziehen lassen, und durch eine starke Hand gezwungen wird er sie aus seinem Land treiben.
Notas al pie
- (1,1) Der erste Satz beginnt mit einem »und«, das direkt an das Ende des 1. Buches Mose anknüpft und zeigt, dass die von Mose geschriebenen Bücher ein organisches Ganzes bilden.
- (1,1) d.h. mit seiner Familie und der Dienerschaft, die zur Hausgemeinschaft gehörte.
- (1,7) od. Söhne Israels (hebr. bene Jisrael); überall, wo das ganze Volk gemeint ist, wird mit »Kinder Israels« übersetzt; dort, wo deutlich die einzelnen Stammeshäupter bzw. die Männer bezeichnet sind, steht »Söhne Israels«.
- (1,11) d.h. durch schwere Zwangsarbeit.
- (1,12) w. es.
- (1,21) d.h. er schenkte ihnen Familien und reiche Nachkommenschaft (vgl. 2Sam 7,11.27).
- (2,2) od. gut / angenehm.
- (2,3) Das hebr. Wort wird sonst nur noch für die Arche Noah verwendet.
- (2,3) w. des Stromes (Bezeichnung für den Nil).
- (2,10) hebr. Mosche. Der Name hängt im Ägyptischen mit mesi (»geboren werden / Sohn«) zusammen, im Hebräischen aber mit mascha (»ausziehen«); von daher »der Herausgezogene«. Mosche kann aber auch »der Ausziehende« bedeuten.
- (2,18) d.h. »Freund Gottes« oder »Hirte Gottes«, ein anderer Name Jethros. Aufgrund der Abkunft von Abraham ist es durchaus möglich, dass Reguel von der Anbetung des wahren Schöpfergottes wusste.
- (2,22) bed. »Fremdling dort« oder »einsamer Fremdling«.
- (3,14) Der hebräische Name des Gottes Israels (in dieser Übersetzung mit Herr wiedergegeben; wahrscheinlich lautete er »Jahweh«) beruht auf dem hebr. Wort hawa = »sein / existieren«; von daher die Wendung »Ich bin, der ich bin« (vgl. auch das Ich bin in Joh 6,35; 8,58 u.a.).
- (3,15) w. der Name meines Gedenkens.
- (3,17) d.h. das Milch und Honig überströmend hervorbringt.
- (4,16) od. zum Gott sein; d.h. höchste Autorität wie Gott.
- (4,26) Offenkundig hatte es Mose versäumt, seine Söhne gemäß dem Gebot Gottes beschneiden zu lassen (vgl. 1Mo 17,14).
- (5,21) w. dass ihr unseren Geruch in den Augen des Pharao und in den Augen seiner Knechte stinkend gemacht habt.
2 Mózes 1:1-6
Hungarian New Translation
Izráel fiai elszaporodnak Egyiptomban
1 Név szerint ezek voltak Izráel fiai, akik Egyiptomba mentek Jákóbbal; mindegyik a maga háza népével ment:
2 Rúben, Simeon, Lévi és Júda,
3 Issakár, Zebulon és Benjámin,
4 Dán, Naftáli, Gád és Ásér.
5 Összesen hetvenen voltak, akik Jákóbtól származtak. József pedig már Egyiptomban volt.
6 Azután meghalt József és valamennyi testvére, meg az az egész nemzedék.
7 Izráel fiai pedig szaporodtak, gyarapodtak, megsokasodtak, nagyon megerősödtek, és megtelt velük az ország.
Az egyiptomiak elnyomják Izráelt
8 Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet.
9 Az pedig ezt mondta népének: Lám, az izráeli nép nagyobb és erősebb, mint mi.
10 Bánjunk csak okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból.
11 Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt.
12 De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább szaporodtak és terjeszkedtek, úgyhogy félni kezdtek Izráel fiaitól.
13 Ezért kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait.
14 Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; sokféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket.
15 Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak, akik közül az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve.
16 Ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben!
17 De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket.
18 Ezért Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és ezt mondta nekik: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket?
19 A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem életerősek. Mire a bába odaér hozzájuk, már meg is szültek.
20 Ezért jót tett Isten a bábákkal. A nép pedig szaporodott, és igen megerősödött.
21 És mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát.
22 Ekkor megparancsolta a fáraó egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben!
Mózes születése
2 Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját.
2 Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette.
3 De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé.
4 A gyermek nénje pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele.
5 A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, szolgálói meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a cselédjét, és kihozatta azt.
6 Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez.
7 A kisfiú nénje pedig ezt mondta a fáraó leányának: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja a gyermeket?
8 A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda.
9 Vidd magaddal ezt a gyermeket, mondta neki a fáraó leánya, és szoptasd! Megadom jutalmadat. Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta.
10 Amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki.
Mózes gyilkol és elmenekül
11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit ver az ő atyjafiai közül.
12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban.
13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat?
14 Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog.
15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál.
16 Midján papjának volt hét leánya, akik odajöttek vizet meríteni és a vályúkat megtölteni, hogy megitassák apjuk juhait.
17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat.
18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogy-hogy ma ilyen korán megjöttetek?
19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól - felelték. Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat.
20 Akkor ezt mondta a lányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!
21 Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát.
22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön.
23 Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak a szolgaság miatt, kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez.
24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére.
25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.
Isten megjelenik Mózesnek, és elhívja őt
3 Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.
2 Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.
3 Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor?
4 Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok!
5 Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz!
6 Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.
7 Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat.
8 Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére.
9 Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak.
10 Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!
11 Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?
12 De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent.
13 De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik?
14 Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.
15 Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre!
16 Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és ezt mondd nekik: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartom mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek,
17 és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre.
18 És ha hallgatnak a szavadra, akkor menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az Úrral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak!
19 Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged.
20 De kinyújtom a kezem, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyeket véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket.
21 És jóindulatot támasztok e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel.
22 Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket, meg ruhákat. Adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, és meneküljetek Egyiptomból.
Isten felkészíti Mózest a küldetésre
4 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az Úr?!
2 De az Úr erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot - felelte ő.
3 Dobd a földre! - mondta az Úr. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle.
4 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában.
5 Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
6 Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól.
7 Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része.
8 Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél.
9 De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon.
10 Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.
11 De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?!
12 Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!
13 De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!
14 Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni.
15 Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek.
16 Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig istenként állsz mellette.
17 Vedd a kezedbe ezt a botot is, és tégy vele jeleket!
Mózes visszatér Egyiptomba
18 Ekkor visszament Mózes Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békességgel!
19 Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged.
20 Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes.
21 Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet,
22 de te ezt mondd a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam.
23 Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.
24 Útközben történt az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni.
25 De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, lába elé vetette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy!
26 Akkor békét hagyott neki az Úr. Cippóra pedig ezt mondta: Véren szerzett vőlegény vagy, mert körül vagy metélve.
27 Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt.
28 Mózes elmondta Áronnak az Úr minden igéjét, amellyel őt elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyekre nézve parancsot adott neki.
29 Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiai közül az összes véneket.
30 Áron elmondta mindazt, amiről az Úr beszélt Mózessel, aki bemutatta a jeleket a nép előtt.
31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.
A fáraó elutasítja Mózes és Áron kérését
5 Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!
2 A fáraó azonban ezt felelte: Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izráelt.
3 Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, azért, hogy ne verjen meg bennünket dögvésszel vagy fegyverrel.
4 De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát!
5 Már így is sok a mihaszna nép az országban - mondta a fáraó - és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a munkát?!
Még nehezebb lesz Izráel sorsa
6 Még aznap azt a parancsot adta a fáraó a nép sanyargatóinak és felügyelőinek,
7 hogy ne adjanak többé szalmát a népnek a vályogvetéshez úgy, mint eddig. Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát.
8 De vessetek ki rájuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk áldozni Istenünknek!
9 Ha majd nehezebb lesz ezeknek az embereknek a munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek hazug beszédekkel.
10 Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát.
11 Menjetek, és szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el.
12 Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlót tépjék szalma helyett.
13 A sanyargatók pedig szorították őket, és ezt mondták: Minden nap végezzétek el a kiszabott napi munkát úgy, mint amikor még volt szalma!
14 Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztettétek el tegnap is, meg ma is a vályogvetést úgy, mint eddig, a rendelkezésnek megfelelően?
15 Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal?
16 Szalmát nem adnak szolgáidnak, és mégis azt parancsolják, hogy csináljunk vályogot. Sőt még verik is szolgáidat. Így néped ellen vétkezel.
17 De ő így felelt: Lusták vagytok, lusták! Ezért mondjátok: El akarunk menni áldozni az Úrnak.
18 Menjetek csak, és dolgozzatok! Szalmát nem adnak nektek, de a kiszabott vályogot be kell adnotok!
19 Izráel fiainak felügyelői látták, hogy bajban vannak, mivel ezt mondták: A napi vályogmennyiségből nem szabad engedni!
20 Ezért amikor a fáraótól kijövet találkoztak Mózessel és Áronnal, akik ott álltak rájuk várakozva,
21 ezt mondták nekik: Nézzen rátok az Úr, és ítéljen meg benneteket, mivel gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és szolgái előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket!
22 Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?!
23 Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit sem tettél néped megszabadításáért.
Az Úr megújítja ígéretét
6 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Majd meglátod, mit cselekszem a fáraóval, mert erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából.
Exode 1:1-6
La Bible du Semeur
L’oppression des Israélites en Égypte
1 Voici la liste des fils d’Israël qui ont accompagné Jacob en Egypte, chacun avec sa famille : 2 Ruben, Siméon, Lévi et Juda ; 3 Issacar, Zabulon et Benjamin ; 4 Dan et Nephtali, Gad et Aser. 5 Les descendants de Jacob étaient au nombre de soixante-dix en tout[a], Joseph étant déjà en Egypte à ce moment-là.
6 Joseph mourut, ainsi que tous ses frères et toute leur génération[b]. 7 Les Israélites furent féconds, proliférèrent, se multiplièrent et devinrent de plus en plus puissants, si bien que le pays en fut rempli[c].
8 Un nouveau roi[d] vint au pouvoir en Egypte ; il ne connaissait pas Joseph. 9 Il dit à ses sujets : Voyez, le peuple des Israélites est plus nombreux et plus puissant que nous. 10 Il est temps d’aviser à son sujet, pour qu’il cesse de se multiplier. Sinon, en cas de guerre, il risque de se ranger aux côtés de nos ennemis et de combattre contre nous pour quitter ensuite le pays.
11 Alors on imposa aux Israélites des chefs de corvée pour les accabler par des travaux forcés. C’est ainsi qu’ils durent bâtir pour le pharaon les villes de Pitom et de Ramsès[e] pour servir de centres d’approvisionnement. 12 Mais plus on les opprimait, plus ils devenaient nombreux et plus ils se répandaient, au point que les Egyptiens les prirent en aversion. 13 Alors ceux-ci les réduisirent à un dur esclavage 14 et leur rendirent la vie amère par de rudes corvées : fabrication de mortier, confection de briques, travaux en tous genres dans les champs[f], bref, toutes les tâches auxquelles on les asservit avec cruauté.
15 Il y avait deux sages-femmes pour les Hébreux. Elles se nommaient Shiphra et Poua[g]. Le pharaon leur donna cet ordre : 16 Quand vous accoucherez les femmes des Hébreux, et que vous aurez constaté le sexe de l’enfant, si c’est un garçon, mettez-le à mort, si c’est une fille, qu’on la laisse vivre.
17 Mais les sages-femmes craignaient Dieu ; elles n’obéirent pas au pharaon : elles laissèrent la vie sauve aux garçons. 18 Alors le pharaon les convoqua et leur demanda : Pourquoi avez-vous fait cela ? Pourquoi avez-vous laissé vivre les garçons ?
19 Les sages-femmes répondirent au pharaon : C’est que les femmes des Hébreux ne sont pas comme les Egyptiennes. Elles sont pleines de vie. Avant que la sage-femme arrive auprès d’elles, elles ont déjà mis leur enfant au monde.
20 Dieu fit du bien aux sages-femmes, et le peuple continua de se multiplier et devint extrêmement puissant. 21 Comme les sages-femmes avaient agi par crainte de Dieu, Dieu fit prospérer leurs familles.
22 Alors le pharaon ordonna à tous ses sujets : Jetez dans le fleuve tous les garçons nouveau-nés des Hébreux[h], mais laissez vivre toutes les filles !
Moïse
Moïse, sauvé des eaux
2 Un homme de la tribu de Lévi épousa une fille de la même tribu. 2 Elle devint enceinte et donna le jour à un fils. Elle vit que c’était un beau bébé et le cacha pendant trois mois[i]. 3 Quand elle ne parvint plus à le tenir caché, elle prit une corbeille en papyrus, l’enduisit d’asphalte et de poix et y plaça le petit garçon. Puis elle déposa la corbeille au milieu des joncs sur la rive du Nil. 4 La sœur de l’enfant se posta à quelque distance pour voir ce qu’il en adviendrait.
5 Peu après, la fille du pharaon descendit sur les bords du fleuve pour s’y baigner. Ses suivantes se promenaient sur la berge le long du Nil. Elle aperçut la corbeille au milieu des joncs et la fit chercher par sa servante. 6 Elle l’ouvrit et vit l’enfant : c’était un petit garçon qui pleurait. Elle eut pitié de lui et dit : C’est un petit des Hébreux.
7 Alors la sœur de l’enfant s’approcha et dit à la fille du pharaon : Veux-tu que j’aille te chercher une nourrice parmi les femmes des Hébreux pour qu’elle t’allaite cet enfant ?
8 La fille du pharaon lui dit : Va !
La jeune fille alla donc chercher la mère de l’enfant.
9 La princesse lui dit : Emmène cet enfant et allaite-le pour moi. Je te paierai un salaire.
La femme prit l’enfant et l’allaita. 10 Quand il eut grandi, elle l’amena à la fille du pharaon. Celle-ci l’adopta comme son fils et lui donna le nom de Moïse (Sorti), car, dit-elle, je l’ai sorti de l’eau.
Le meurtre d’un Egyptien
11 Le temps passa. Lorsque Moïse fut devenu adulte, il alla rendre visite à ses frères de race et fut témoin des corvées qu’on leur imposait. Il vit un Egyptien qui rouait de coups l’un de ses frères hébreux. 12 Après avoir regardé de côté et d’autre pour voir s’il n’y avait personne, il frappa l’Egyptien à mort et l’enfouit dans le sable. 13 Le lendemain, il revint et aperçut deux Hébreux qui se battaient. Alors il dit à celui qui avait tort : Pourquoi frappes-tu ton compagnon ?
14 Mais celui-ci répliqua : Qui t’a établi chef et juge[j] sur nous ? Veux-tu aussi me tuer comme tu as tué l’Egyptien ?
Alors Moïse prit peur ; il comprit que l’affaire s’était ébruitée.
La fuite au désert
15 Effectivement, le pharaon apprit ce qui s’était passé et chercha à faire mourir Moïse, mais celui-ci prit la fuite. Il se rendit au pays de Madian[k] et s’assit près d’un puits[l].
16 Le prêtre de Madian avait sept filles. Elles vinrent puiser de l’eau et remplirent les abreuvoirs pour faire boire le petit bétail de leur père. 17 Mais des bergers survinrent et se mirent à les chasser. Alors Moïse intervint pour les défendre et fit boire leur troupeau. 18 Quand elles revinrent vers Reouel[m] leur père, celui-ci leur demanda :
Comment se fait-il que vous soyez si vite de retour aujourd’hui ?
19 – Un Egyptien nous a défendues contre les bergers, dirent-elles, et même : il a puisé pour nous beaucoup d’eau et a fait boire le troupeau.
20 – Où est cet homme à présent ? Pourquoi l’avez-vous laissé là-bas ? Allez le chercher pour qu’il vienne manger chez nous.
21 Moïse accepta de s’établir chez cet homme qui lui donna sa fille Séphora en mariage. 22 Elle lui donna un fils qu’il appela Guershom (Emigré en ces lieux) car, dit-il, je suis un émigré dans une terre étrangère.
Moïse envoyé par Dieu
Dieu intervient selon son alliance
23 Beaucoup de temps passa. Le pharaon d’Egypte mourut et les Israélites gémissaient et criaient encore sous le poids de l’esclavage, et leur appel parvint jusqu’à Dieu. 24 Dieu entendit leur plainte et tint compte de son alliance avec Abraham, avec Isaac et avec Jacob[n]. 25 Il vit les Israélites et prit leur situation en considération.
L’appel et l’envoi de Moïse
3 Moïse faisait paître les brebis de son beau-père Jéthro, prêtre de Madian. Il mena son troupeau au-delà du désert et parvint jusqu’à Horeb, la montagne de Dieu[o]. 2 L’ange de l’Eternel[p] lui apparut dans une flamme au milieu d’un buisson : Moïse aperçut un buisson qui était tout embrasé et qui, pourtant, ne se consumait pas. 3 Il se dit alors : Je vais faire un détour pour aller regarder ce phénomène extraordinaire et voir pourquoi le buisson ne se consume pas.
4 L’Eternel vit que Moïse faisait un détour pour aller voir et il l’appela du milieu du buisson :
Moïse, Moïse !
– Je suis là, répondit Moïse.
5 Dieu lui dit : N’approche pas d’ici, ôte tes sandales, car le lieu où tu te tiens est un lieu saint. 6 Puis il ajouta : Je suis le Dieu de tes ancêtres, le Dieu d’Abraham, le Dieu d’Isaac et le Dieu de Jacob[q].
Alors Moïse se couvrit le visage car il craignait de regarder Dieu.
7 L’Eternel reprit : J’ai vu la détresse de mon peuple en Egypte et j’ai entendu les cris que lui font pousser ses oppresseurs. Oui, je sais ce qu’il souffre. 8 C’est pourquoi je suis descendu pour le délivrer des Egyptiens, pour le faire sortir d’Egypte et le conduire vers un bon et vaste pays, un pays ruisselant de lait et de miel ; celui qu’habitent les Cananéens, les Hittites, les Amoréens, les Phéréziens, les Héviens et les Yebousiens[r]. 9 A présent, les cris des Israélites sont parvenus jusqu’à moi et j’ai vu à quel point les Egyptiens les oppriment. 10 Va donc maintenant : je t’envoie vers le pharaon[s], pour que tu fasses sortir d’Egypte les Israélites, mon peuple.
11 Moïse dit à Dieu :
Qui suis-je, moi, pour aller trouver le pharaon et pour faire sortir les Israélites d’Egypte ?
12 – Sache que je serai avec toi, lui répondit Dieu. Et voici le signe auquel on reconnaîtra que c’est moi qui t’ai envoyé : quand tu auras fait sortir le peuple hors d’Egypte, vous m’adorerez sur cette montagne-ci.
13 Moïse reprit : J’irai donc trouver les Israélites et je leur dirai : « Le Dieu de vos ancêtres m’a envoyé vers vous. » Mais s’ils me demandent : « Quel est son nom ? » que leur répondrai-je ?
14 Alors Dieu dit à Moïse : Je suis celui qui est[t]. Puis il ajouta : Voici ce que tu diras aux Israélites : Je suis m’a envoyé vers vous.
15 Puis tu leur diras : « L’Eternel[u], le Dieu de vos ancêtres, le Dieu d’Abraham, d’Isaac et de Jacob m’a envoyé vers vous. C’est là mon nom pour l’éternité, c’est sous ce nom que l’on se souviendra de moi pour tous les temps[v]. 16 Va donc, réunis les responsables d’Israël et dis-leur : L’Eternel, le Dieu de vos ancêtres, le Dieu d’Abraham, d’Isaac et de Jacob m’est apparu et m’a dit : J’ai résolu d’intervenir en votre faveur au regard du traitement qu’on vous inflige en Egypte. 17 Aussi ai-je décidé de vous faire sortir d’Egypte, où vous êtes en proie à l’oppression, pour vous conduire dans le pays des Cananéens, des Hittites, des Amoréens, des Phéréziens, des Héviens et des Yebousiens, dans un pays ruisselant de lait et de miel. » 18 Les responsables d’Israël t’écouteront et tu iras trouver le pharaon avec eux pour lui dire : « L’Eternel, le Dieu des Hébreux, est venu nous trouver. Maintenant, veuille donc nous accorder la permission de faire trois journées de marche dans le désert pour aller offrir un sacrifice à l’Eternel notre Dieu. » 19 Moi, je sais que le pharaon ne vous permettra pas de partir s’il n’y est pas contraint avec puissance[w]. 20 C’est pourquoi j’interviendrai et je frapperai l’Egypte de toutes sortes de prodiges que j’accomplirai au milieu d’elle. Après cela, il vous renverra. 21 Je ferai gagner à ce peuple la faveur des Egyptiens, de sorte qu’à votre départ, vous ne vous en irez pas les mains vides. 22 Chaque femme demandera à sa voisine et à celle qui habite chez elle des ustensiles d’argent et d’or ainsi que des vêtements. Vous les donnerez à porter à vos fils et vos filles. Ainsi vous dépouillerez les Egyptiens.
4 Moïse objecta :
Et s’ils ne me croient pas et ne m’écoutent pas, s’ils me disent : « L’Eternel ne t’est pas apparu » ?
2 – Qu’as-tu dans la main ? lui demanda l’Eternel.
– Un bâton.
3 – Jette-le par terre.
Moïse jeta le bâton par terre et celui-ci se transforma en serpent. Moïse s’enfuit devant lui, 4 mais l’Eternel lui dit : Tends la main et attrape-le par la queue !
Moïse avança la main et saisit le serpent, qui redevint un bâton dans sa main.
5 – C’est pour qu’ils croient que l’Eternel, le Dieu de leurs ancêtres, le Dieu d’Abraham, d’Isaac et de Jacob t’est réellement apparu.
6 Puis l’Eternel continua : Mets ta main sur ta poitrine.
Moïse mit sa main sur sa poitrine puis la ressortit : elle était couverte d’une lèpre blanche comme la neige.
7 – Remets ta main sur ta poitrine, lui dit Dieu.
Il la remit. Quand il la ressortit, elle était redevenue saine.
8 – Si donc ils ne te croient pas, lui dit l’Eternel, et s’ils ne sont pas convaincus par le premier signe miraculeux, ils croiront après le deuxième. 9 Si, toutefois, ils n’ont pas confiance, même après avoir vu ces deux signes et s’ils ne t’écoutent pas, alors tu puiseras de l’eau dans le Nil, tu la répandras par terre, et, dès qu’elle touchera le sol, elle se transformera en sang.
10 – De grâce, Seigneur, dit Moïse, je n’ai pas la parole facile. Cela ne date ni d’hier, ni d’avant-hier, ni du moment où tu as commencé à parler à ton serviteur : j’ai la bouche et la langue embarrassées.
11 L’Eternel lui répondit : Qui a doté l’homme d’une bouche ? Qui le rend muet ou sourd, voyant ou aveugle ? N’est-ce pas moi, l’Eternel ? 12 Maintenant donc, vas-y ; je serai moi-même avec ta bouche et je t’indiquerai ce que tu devras dire.
13 Mais Moïse rétorqua : De grâce, Seigneur ! Je t’en prie ! Envoie qui tu voudras !
14 Alors l’Eternel se mit en colère contre Moïse et lui dit : Eh bien ! il y a ton frère Aaron, le lévite[x]. Je sais qu’il parlera facilement. D’ailleurs, il est déjà en chemin pour venir te trouver ; il sera tout heureux de te voir. 15 Tu lui parleras, tu lui mettras des paroles dans la bouche, et moi, je vous assisterai tous deux dans ce que vous direz et je vous indiquerai ce que vous aurez à faire. 16 Il sera ton porte-parole devant le peuple, il te servira de bouche, et tu seras pour lui comme le dieu qui parle à son prophète. 17 Tu prendras ce bâton en main, et c’est avec cela que tu accompliras les signes miraculeux.
Moïse retourne en Egypte
18 Moïse s’en alla et rentra chez Jéthro son beau-père. Il lui dit : Je voudrais partir pour retourner auprès de mes frères de race en Egypte et voir s’ils sont encore en vie.
Jéthro lui répondit : Va en paix !
19 L’Eternel dit à Moïse lorsqu’il était encore à Madian : Mets-toi en route, retourne en Egypte, car tous ceux qui voulaient te faire périr sont morts.
20 Alors Moïse emmena sa femme et ses fils, il les installa sur un âne et prit le chemin de l’Egypte, tenant en main le bâton de Dieu.
21 L’Eternel dit à Moïse : Maintenant que tu es en route pour retourner en Egypte, considère tous les miracles que je t’ai donné le pouvoir d’accomplir. Tu les feras devant le pharaon. Moi, je lui donnerai un cœur obstiné, de sorte qu’il ne permettra pas au peuple de s’en aller. 22 Tu diras au pharaon : « Voici ce que dit l’Eternel : Israël est mon fils aîné. 23 Je te l’ordonne : Laisse aller mon fils pour qu’il me rende un culte. Puisque tu refuses, je ferai périr ton fils aîné. »
24 Pendant le voyage, au campement où ils passaient la nuit, l’Eternel attaqua Moïse, cherchant à le faire mourir. 25 Alors Séphora saisit une pierre tranchante, coupa le prépuce de son fils et en toucha les pieds de Moïse en disant : Tu es pour moi un époux de sang.
26 Alors l’Eternel laissa Moïse. C’est à cette occasion que Séphora dit à Moïse à cause de la circoncision : Tu es un époux de sang !
27 Entre-temps, l’Eternel avait ordonné à Aaron d’aller à la rencontre de Moïse dans le désert et Aaron partit. Il rencontra son frère à la montagne de Dieu et l’embrassa. 28 Moïse l’informa de toutes les paroles que l’Eternel l’avait chargé de dire et des signes miraculeux qu’il lui avait ordonné d’accomplir. 29 Ils partirent donc. Une fois arrivés, ils convoquèrent tous les responsables du peuple d’Israël. 30 Aaron leur répéta tout ce que l’Eternel avait dit à Moïse et il accomplit les signes miraculeux aux yeux du peuple. 31 Le peuple fut convaincu. En apprenant que l’Eternel intervenait en faveur des Israélites et qu’il avait pris leur détresse en considération, ils se prosternèrent et l’adorèrent.
Face au pharaon
Moïse et Aaron devant le pharaon
5 Après cela, Moïse et Aaron se rendirent auprès du pharaon et lui dirent : Voici ce que dit l’Eternel, le Dieu d’Israël : « Laisse aller mon peuple pour qu’il célèbre une fête en mon honneur dans le désert. »
2 Le pharaon répondit : Qui est l’Eternel, pour que je lui obéisse en laissant partir d’ici les Israélites ? Je ne le connais pas, aussi ne les laisserai-je pas partir.
3 Ils reprirent : Le Dieu des Hébreux nous est apparu. Permets-nous donc d’aller à trois journées de marche dans le désert[y] pour offrir des sacrifices à l’Eternel, notre Dieu, pour qu’il ne nous frappe pas par une épidémie ou par la guerre.
4 Mais le pharaon leur répliqua : Moïse et Aaron, pourquoi détournez-vous le peuple de ses travaux ? Retournez à vos corvées ! 5 Il ajouta : Ces gens sont maintenant très nombreux dans le pays. Et vous voudriez leur faire interrompre leurs corvées !
L’oppression se fait encore plus dure
6 Ce même jour, le pharaon donna aux chefs de corvées et aux surveillants[z] du peuple l’ordre suivant : 7 Vous ne fournirez plus de paille aux gens de ce peuple pour confectionner des briques, comme on l’a fait jusqu’ici ; ils iront eux-mêmes ramasser la paille nécessaire[aa]. 8 Vous exigerez d’eux la même quantité de briques qu’auparavant, pas une de moins, car ce sont des fainéants ; c’est pour cela qu’ils crient : Allons offrir des sacrifices à notre Dieu. 9 Ecrasez-les de travaux, qu’ils aient de quoi s’occuper, et ils ne prêteront plus attention à des paroles mensongères.
10 Les chefs de corvées et les surveillants sortirent et allèrent informer le peuple en disant : Le pharaon a déclaré qu’il ne vous fournira plus de paille. 11 Allez donc vous-mêmes vous en procurer là où vous en trouverez ! Et la production qui vous est imposée n’en sera pas réduite pour autant.
12 Le peuple se répandit dans tout le pays pour ramasser du chaume en guise de paille. 13 Les chefs de corvées les harcelaient : Finissez la quantité exigée pour chaque jour, comme lorsque la paille vous était fournie !
14 Et les chefs de corvées du pharaon se mirent à frapper les surveillants des Israélites qu’ils avaient établis sur eux en leur demandant : Pourquoi n’avez-vous pas fourni ces jours-ci la même quantité de briques qu’auparavant ?
15 Les surveillants des Israélites allèrent se plaindre au pharaon et lui demandèrent : Pourquoi agis-tu ainsi envers tes serviteurs ? 16 On ne fournit plus de paille à tes serviteurs et on nous dit : « Faites des briques ! » A présent, tes serviteurs sont battus. Ce que font tes gens est injuste !
17 Le pharaon répliqua : Vous êtes des fainéants, oui, des fainéants ! Voilà pourquoi vous dites : « Allons offrir des sacrifices à l’Eternel. » 18 Maintenant : Allez travailler ! On ne vous fournira plus de paille, mais vous livrerez la quantité de briques qui vous a été imposée.
19 Les surveillants des Israélites se virent dans une très mauvaise situation puisqu’on refusait de leur réduire la quantité de briques à livrer chaque jour. 20 En sortant de chez le pharaon, ils s’en prirent à Moïse et Aaron qui les attendaient, 21 et ils leur dirent : Que l’Eternel constate ce que vous avez fait et en soit juge ! A cause de vous, le pharaon et ses gens ne peuvent plus nous supporter. Vous leur avez mis l’épée en mains pour nous tuer !
22 Alors Moïse se tourna vers l’Eternel et lui dit : O Seigneur ! Pourquoi fais-tu du mal à ce peuple ? Pourquoi donc m’as-tu envoyé ici ? 23 Depuis que je suis venu trouver le pharaon pour lui parler en ton nom, il a maltraité ce peuple, et toi tu n’as rien fait pour délivrer ton peuple !
Dieu annonce son intervention
6 L’Eternel dit à Moïse : Maintenant, tu vas voir ce que je vais faire au pharaon. Sous l’emprise d’une main puissante, non seulement il laissera partir le peuple, mais il le chassera lui-même de son pays.
Notas al pie
- 1.5 Voir Gn 46.27. Un manuscrit hébreu trouvé à Qumrân, l’ancienne version grecque et Ac 7.14 ont : soixante-quinze.
- 1.6 Plusieurs siècles séparèrent la mort de Joseph de l’avènement du nouveau roi (v. 8).
- 1.7 Selon la promesse (Gn 46.3 ; voir 12.37). Les Israélites n’étaient pas seulement confinés au pays de Goshen, ils habitaient aussi au milieu des Egyptiens (3.22). Voir Ac 7.17.
- 1.8 Certains l’ont identifié à Amosis (1570-1546 av. J.-C.), fondateur de la XVIIIe dynastie, qui a chassé les Hyksos (d’origine asiatique, ils avaient envahi la Basse-Egypte pour la dominer de env. 1730 à 1580), d’autres à Thoutmosis III, pharaon de la XVIIIe dynastie, d’autres à Séti Ier (1304/1293–1290/1279 av. J.-C.).
- 1.11 Vers la frontière orientale de l’Egypte, près du canal qui reliait le Nil à la mer Rouge, près de l’actuel canal de Suez.
- 1.14 Surtout des travaux d’irrigation (Dt 11.10).
- 1.15 Sans doute les responsables des sages-femmes. Elles portent des noms égyptiens.
- 1.22 Selon le Pentateuque samaritain, l’ancienne version grecque et des traditions rabbiniques. Absent du texte hébreu traditionnel.
- 2.2 Voir Ac 7.20 ; Hé 11.23.
- 2.14 Le terme hébreu rendu par « juge » a aussi le sens de « dirigeant », « chef ». C’est certainement le cas ici, comme dans le livre des Juges.
- 2.15 Madian était un fils d’Abraham (Gn 25.2). Les Madianites étaient établis au nord de la presqu’île du Sinaï.
- 2.15 Voir Ac 7.23-29.
- 2.18 Autre nom de Jéthro (3.1). Jéthro pourrait être un titre signifiant : son excellence.
- 2.24 Voir Gn 15.13-14.
- 3.1 Aussi appelé Sinaï dans la suite du récit. C’est la montagne où Dieu va se révéler (chap. 19).
- 3.2 D’après la suite du récit, l’ange de l’Eternel est l’Eternel lui-même.
- 3.6 Cité en Mt 22.32 ; Mc 12.26 ; Lc 20.37 ; Ac 3.13 ; 7.32.
- 3.8 Noms de diverses peuplades habitant ce qui deviendra le pays d’Israël.
- 3.10 Soit Aménotep II, fils de Thoutmosis III, soit Ramsès II, pharaon de la XIXe dynastie, qui entreprit de grands travaux de construction (1290/1279–1224/1212 av. J.-C.).
- 3.14 Autre traduction : Je suis : Je suis. D’autres comprennent : Je suis qui je suis ; je suis celui que je serai ; Je suis celui qui donne l’existence. Voir Ap 1.4, 8.
- 3.15 Le nom Eternel rend le nom hébreu Yahvé qui est proche du nom Je suis que se donne Dieu.
- 3.15 Cité en Mt 22.32 ; Mc 12.26 ; Ac 3.13.
- 3.19 D’après l’ancienne version grecque. Le texte hébreu traditionnel a : même pas s’il y est contraint avec puissance.
- 4.14 Signifie sans doute : le chef de la tribu de Lévi. Par droit de naissance, il était de la seconde branche des lévites.
- 5.3 Voir 3.18. La raison pour aller sacrifier loin des Egyptiens est donnée en 8.22.
- 5.6 Les premiers sont des Egyptiens (même mot qu’oppresseurs en 3.7), les seconds des Israélites (contremaîtres, grec : scribes) chargés de rendre compte du travail fourni.
- 5.7 Les briques étaient seulement séchées au soleil, la paille augmentait leur solidité. Lors de la moisson, on coupait seulement les épis ; la paille restait sur pied.
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.