Exodus 16
New Revised Standard Version Catholic Edition
Bread from Heaven
16 The whole congregation of the Israelites set out from Elim; and Israel came to the wilderness of Sin, which is between Elim and Sinai, on the fifteenth day of the second month after they had departed from the land of Egypt. 2 The whole congregation of the Israelites complained against Moses and Aaron in the wilderness. 3 The Israelites said to them, “If only we had died by the hand of the Lord in the land of Egypt, when we sat by the fleshpots and ate our fill of bread; for you have brought us out into this wilderness to kill this whole assembly with hunger.”
4 Then the Lord said to Moses, “I am going to rain bread from heaven for you, and each day the people shall go out and gather enough for that day. In that way I will test them, whether they will follow my instruction or not. 5 On the sixth day, when they prepare what they bring in, it will be twice as much as they gather on other days.” 6 So Moses and Aaron said to all the Israelites, “In the evening you shall know that it was the Lord who brought you out of the land of Egypt, 7 and in the morning you shall see the glory of the Lord, because he has heard your complaining against the Lord. For what are we, that you complain against us?” 8 And Moses said, “When the Lord gives you meat to eat in the evening and your fill of bread in the morning, because the Lord has heard the complaining that you utter against him—what are we? Your complaining is not against us but against the Lord.”
9 Then Moses said to Aaron, “Say to the whole congregation of the Israelites, ‘Draw near to the Lord, for he has heard your complaining.’” 10 And as Aaron spoke to the whole congregation of the Israelites, they looked toward the wilderness, and the glory of the Lord appeared in the cloud. 11 The Lord spoke to Moses and said, 12 “I have heard the complaining of the Israelites; say to them, ‘At twilight you shall eat meat, and in the morning you shall have your fill of bread; then you shall know that I am the Lord your God.’”
13 In the evening quails came up and covered the camp; and in the morning there was a layer of dew around the camp. 14 When the layer of dew lifted, there on the surface of the wilderness was a fine flaky substance, as fine as frost on the ground. 15 When the Israelites saw it, they said to one another, “What is it?”[a] For they did not know what it was. Moses said to them, “It is the bread that the Lord has given you to eat. 16 This is what the Lord has commanded: ‘Gather as much of it as each of you needs, an omer to a person according to the number of persons, all providing for those in their own tents.’” 17 The Israelites did so, some gathering more, some less. 18 But when they measured it with an omer, those who gathered much had nothing over, and those who gathered little had no shortage; they gathered as much as each of them needed. 19 And Moses said to them, “Let no one leave any of it over until morning.” 20 But they did not listen to Moses; some left part of it until morning, and it bred worms and became foul. And Moses was angry with them. 21 Morning by morning they gathered it, as much as each needed; but when the sun grew hot, it melted.
22 On the sixth day they gathered twice as much food, two omers apiece. When all the leaders of the congregation came and told Moses, 23 he said to them, “This is what the Lord has commanded: ‘Tomorrow is a day of solemn rest, a holy sabbath to the Lord; bake what you want to bake and boil what you want to boil, and all that is left over put aside to be kept until morning.’” 24 So they put it aside until morning, as Moses commanded them; and it did not become foul, and there were no worms in it. 25 Moses said, “Eat it today, for today is a sabbath to the Lord; today you will not find it in the field. 26 Six days you shall gather it; but on the seventh day, which is a sabbath, there will be none.”
27 On the seventh day some of the people went out to gather, and they found none. 28 The Lord said to Moses, “How long will you refuse to keep my commandments and instructions? 29 See! The Lord has given you the sabbath, therefore on the sixth day he gives you food for two days; each of you stay where you are; do not leave your place on the seventh day.” 30 So the people rested on the seventh day.
31 The house of Israel called it manna; it was like coriander seed, white, and the taste of it was like wafers made with honey. 32 Moses said, “This is what the Lord has commanded: ‘Let an omer of it be kept throughout your generations, in order that they may see the food with which I fed you in the wilderness, when I brought you out of the land of Egypt.’” 33 And Moses said to Aaron, “Take a jar, and put an omer of manna in it, and place it before the Lord, to be kept throughout your generations.” 34 As the Lord commanded Moses, so Aaron placed it before the covenant,[b] for safekeeping. 35 The Israelites ate manna forty years, until they came to a habitable land; they ate manna, until they came to the border of the land of Canaan. 36 An omer is a tenth of an ephah.
Footnotes
- Exodus 16:15 Or “It is manna” (Heb man hu, see verse 31)
- Exodus 16:34 Or treaty or testimony; Heb eduth
Esodo 16
Nuova Riveduta 2006
Le quaglie e la manna
16 (A)Tutta la comunità dei figli d’Israele partì da Elim e giunse al deserto di Sin, che è tra Elim e il Sinai, il quindicesimo giorno del secondo mese dopo la loro partenza dal paese d’Egitto. 2 Tutta la comunità dei figli d’Israele mormorò contro Mosè e contro Aaronne nel deserto. 3 I figli d’Israele dissero loro: «Fossimo pur morti per mano del Signore nel paese d’Egitto, quando sedevamo intorno a pentole piene di carne e mangiavamo pane a sazietà! Voi ci avete condotti in questo deserto perché tutta questa assemblea morisse di fame!»
4 Allora il Signore disse a Mosè: «Ecco, io farò piovere pane dal cielo per voi; il popolo uscirà e ne raccoglierà ogni giorno il necessario per la giornata; così lo metterò alla prova e vedrò se cammina o no secondo la mia legge. 5 Ma il sesto giorno, quando prepareranno quello che hanno portato a casa, dovrà essere il doppio di quello che raccolgono ogni altro giorno».
6 Mosè e Aaronne dissero a tutti i figli d’Israele: «Questa sera voi conoscerete che il Signore è colui che vi ha fatti uscire dal paese d’Egitto. 7 Domattina vedrete la gloria del Signore, poiché egli ha udito i vostri mormorii contro il Signore. Quanto a noi, che cosa siamo perché mormoriate contro di noi?» 8 E Mosè disse: «Vedrete la gloria del Signore quando stasera egli vi darà carne da mangiare e domattina pane a sazietà; perché il Signore ha udito le lagnanze che voi mormorate contro di lui. Noi infatti, che cosa siamo? I vostri mormorii non sono contro di noi, ma contro il Signore».
9 Poi Mosè disse ad Aaronne: «Di’ a tutta la comunità dei figli d’Israele: “Avvicinatevi alla presenza del Signore, perché egli ha udito i vostri mormorii”». 10 Mentre Aaronne parlava a tutta la comunità dei figli d’Israele, questi volsero gli occhi verso il deserto, ed ecco la gloria del Signore apparire nella nuvola. 11 E il Signore disse a Mosè: 12 «Io ho udito i mormorii dei figli d’Israele; parla loro così: “Al tramonto mangerete carne e domattina sarete saziati di pane; e conoscerete che io sono il Signore, il vostro Dio”».
13 La sera stessa arrivarono delle quaglie che ricoprirono il campo. La mattina c’era uno strato di rugiada intorno al campo; 14 e quando lo strato di rugiada fu sparito, ecco sulla superficie del deserto una cosa minuta, tonda, minuta come brina sulla terra. 15 I figli d’Israele, quando l’ebbero vista, si dissero l’un l’altro: «Che cos’è?[a]» perché non sapevano che cosa fosse. Mosè disse loro: «Questo è il pane che il Signore vi dà da mangiare. 16 Ecco quello che il Signore ha comandato: “Ognuno ne raccolga quanto gli basta per il suo nutrimento: un omer a testa, secondo il numero delle persone che vivono con voi; ognuno ne prenda per quelli che sono nella sua tenda”».
17 I figli d’Israele fecero così, ne raccolsero gli uni più e gli altri meno. 18 Lo misurarono con l’omer; chi ne aveva raccolto molto non ne ebbe in eccesso; e chi ne aveva raccolto poco non gliene mancava[b]. Ognuno ne raccolse quanto gliene occorreva per il suo nutrimento. 19 Mosè disse loro: «Nessuno ne conservi fino a domattina». 20 Ma alcuni non ubbidirono a Mosè e ne conservarono fino all’indomani. Quello imputridì e fu infestato dai vermi; e Mosè si adirò contro costoro. 21 Così lo raccoglievano tutte le mattine: ciascuno nella misura che bastava al suo nutrimento; e quando il sole diventava caldo, quello si scioglieva.
22 Il sesto giorno raccolsero il doppio di quel pane: due omer per ciascuno. Tutti i capi della comunità vennero a dirlo a Mosè. 23 Ed egli disse loro: «Questo è quello che ha detto il Signore: “Domani è un giorno solenne di riposo: un sabato[c] sacro al Signore; fate cuocere oggi quello che avete da cuocere, e fate bollire quello che avete da bollire; tutto quel che vi avanza, riponetelo e conservatelo fino a domani”». 24 Essi dunque lo misero da parte fino all’indomani, come Mosè aveva ordinato, e quello non imputridì e non fu infestato dai vermi. 25 Mosè disse: «Mangiatelo oggi, perché oggi è il sabato sacro al Signore; oggi non ne troverete nei campi. 26 Raccoglietene durante sei giorni; ma il settimo giorno è il sabato; in quel giorno non ve ne sarà».
27 Il settimo giorno alcuni del popolo uscirono per raccoglierne, ma non ne trovarono. 28 Allora il Signore disse a Mosè: «Fino a quando rifiuterete di osservare i miei comandamenti e le mie leggi? 29 Guardate che il Signore vi ha dato il sabato. Per questo, il sesto giorno egli vi dà del pane per due giorni. Perciò ognuno stia dov’è, nessuno esca dalla sua tenda il settimo giorno».
30 Così il popolo si riposò il settimo giorno.
31 La casa d’Israele chiamò quel pane manna[d]; esso era simile al seme del coriandolo[e]; era bianco, e aveva il gusto di schiacciata fatta col miele.
32 Mosè disse: «Questo è quello che il Signore ha ordinato: “Riempi un omer di manna, perché sia conservato per i vostri discendenti, perché vedano il pane col quale vi ho nutriti nel deserto, quando vi ho fatti uscire dal paese d’Egitto”». 33 E Mosè disse ad Aaronne: «Prendi un vaso, mettici dentro un omer di manna, e deponilo davanti al Signore, perché sia conservato per i vostri discendenti». 34 Secondo l’ordine che il Signore aveva dato a Mosè, Aaronne lo depose davanti alla Testimonianza, perché fosse conservato.
35 I figli d’Israele mangiarono la manna per quarant’anni, finché arrivarono in terra abitata. Mangiarono la manna finché giunsero ai confini del paese di Canaan.
36 L’omer è la decima parte dell’efa.
Footnotes
- Esodo 16:15 Che cos’è, ebr. man hu’ da cui deriva manna.
- Esodo 16:18 +2 Co 8:15.
- Esodo 16:23 Un sabato, cioè una cessazione o interruzione del lavoro.
- Esodo 16:31 Manna, ebr. man, lett. che cosa? vd. 16:15.
- Esodo 16:31 Coriandolo, nome di pianta che cresce nel Vicino Oriente, i cui grani, piccoli e piccanti, sono color grigio pallido.
2 Mose 16
Schlachter 2000
Das Murren des Volkes
16 Und sie brachen auf von Elim, und die ganze Gemeinde der Kinder Israels kam in die Wüste Sin, die zwischen Elim und Sinai liegt, am fünfzehnten Tag des zweiten Monats, nachdem sie aus dem Land Ägypten gezogen waren.
2 Und die ganze Gemeinde der Kinder Israels murrte gegen Mose und gegen Aaron in der Wüste.
3 Und die Kinder Israels sprachen zu ihnen: Wären wir doch durch die Hand des Herrn im Land Ägypten gestorben, als wir bei den Fleischtöpfen saßen und Brot in Fülle zu essen hatten! Denn ihr habt uns in diese Wüste hinausgeführt, um diese ganze Gemeinde verhungern zu lassen!
4 Da sprach der Herr zu Mose: Siehe, ich will euch Brot vom Himmel regnen lassen; dann soll das Volk hinausgehen und täglich sammeln, was es braucht, damit ich es prüfe, ob es in meinem Gesetz wandeln wird[a] oder nicht.
5 Am sechsten Tag aber werden sie zubereiten, was sie eingebracht haben, und es wird das Doppelte von dem sein, was sie täglich sammeln.
6 Da sprachen Mose und Aaron zu allen Kindern Israels: Am Abend sollt ihr erkennen, dass es der Herr war, der euch aus dem Land Ägypten geführt hat,
7 und am Morgen werdet ihr die Herrlichkeit des Herrn sehen, denn er hat euer Murren gegen den Herrn gehört. Denn was sind wir, dass ihr gegen uns murrt?
8 Weiter sprach Mose: Der Herr wird euch am Abend Fleisch zu essen geben und am Morgen Brot in Fülle; denn er, der Herr, hat euer Murren gehört, womit ihr gegen ihn gemurrt habt. Denn was sind wir? Euer Murren richtet sich nicht gegen uns, sondern gegen den Herrn!
9 Und Mose sprach zu Aaron: Sage der ganzen Gemeinde der Kinder Israels: Kommt herzu vor den Herrn, denn er hat euer Murren gehört!
10 Und es geschah, als Aaron zu der ganzen Gemeinde der Kinder Israels redete, da wandten sie sich zur Wüste; und siehe, die Herrlichkeit des Herrn erschien in der Wolke.
11 Und der Herr redete zu Mose und sprach:
12 Ich habe das Murren der Kinder Israels gehört. Sage ihnen: Zur Abendzeit sollt ihr Fleisch zu essen haben und am Morgen mit Brot gesättigt werden; und ihr sollt erkennen, dass ich der Herr, euer Gott bin!
13 Und es geschah, als es Abend war, da kamen Wachteln herauf und bedeckten das Lager, und am Morgen lag der Tau um das Lager her.
14 Und als der Tau aufgestiegen war, siehe, da lag etwas in der Wüste, rund und klein, so fein wie der Reif auf der Erde.
Das Manna — die wunderbare Nahrung des Volkes Gottes
15 Und als es die Kinder Israels sahen, sprachen sie untereinander: Was ist das?[b], denn sie wussten nicht, was es war. Mose aber sprach zu ihnen: Dies ist das Brot, das euch der Herr zur Speise gegeben hat!
16 Das ist aber der Befehl, den der Herr gegeben hat: Jeder soll davon sammeln, so viel er zum Essen benötigt, einen Gomer[c] je Kopf, nach der Zahl eurer Seelen; jeder nehme für die, die in seinem Zelt sind.
17 Und die Kinder Israels machten es so und sammelten, der eine viel, der andere wenig.
18 Als man es aber mit dem Gomer maß, da hatte der, welcher viel gesammelt hatte, keinen Überfluss, und der, welcher wenig gesammelt hatte, hatte keinen Mangel, sondern jeder hatte für sich gesammelt, so viel er zum Essen brauchte.
19 Und Mose sprach zu ihnen: Niemand soll etwas davon übrig lassen bis zum anderen Morgen!
20 Aber sie gehorchten Mose nicht; denn etliche ließen davon übrig bis zum Morgen. Da wuchsen Würmer darin, und es wurde stinkend. Und Mose wurde zornig über sie.
21 So sammelten sie es jeden Morgen, jeder so viel er zum Essen brauchte; wenn aber die Sonne heiß schien, zerschmolz es.
22 Und es geschah am sechsten Tag, da sammelten sie doppelt so viel Brot, zwei Gomer für jede Person. Da kamen alle Obersten der Gemeinde und berichteten es Mose.
23 Und er sprach zu ihnen: Das ist es, was der Herr gesagt hat: Morgen ist eine Ruhe, ein heiliger Sabbat des Herrn[d]! Was ihr backen wollt, das backt, und was ihr kochen wollt, das kocht; was aber übrig ist, das legt beiseite, damit es bis morgen aufbewahrt wird!
24 Und sie legten es beiseite bis zum Morgen, wie Mose geboten hatte; und es wurde nicht stinkend, und es war auch kein Wurm darin.
25 Da sprach Mose: Esst das heute! Denn heute ist der Sabbat des Herrn; ihr werdet es heute nicht auf dem Feld finden.
26 Sechs Tage sollt ihr es sammeln, aber am siebten Tag ist der Sabbat, da wird keines zu finden sein.
27 Es geschah aber am siebten Tag, dass etliche vom Volk hinausgingen, um zu sammeln; und sie fanden nichts.
28 Da sprach der Herr zu Mose: Wie lange weigert ihr euch, meine Gebote und meine Anweisungen zu halten?
29 Seht, der Herr hat euch den Sabbat gegeben; darum gibt er euch am sechsten Tag für zwei Tage Brot; so soll nun jeder an seiner Stelle bleiben, und niemand soll am siebten Tag seinen Platz verlassen!
30 So ruhte das Volk am siebten Tag.
31 Und das Haus Israel gab ihm den Namen Manna. Es war aber wie Koriandersamen, weiß, und hatte einen Geschmack wie Honigkuchen.
32 Und Mose sprach: Das ist es, was der Herr geboten hat: Einen Gomer davon sollt ihr aufbewahren für eure Nachkommen, damit sie das Brot sehen, mit dem ich euch in der Wüste gespeist habe, als ich euch aus dem Land Ägypten herausführte!
33 Und Mose sprach zu Aaron: Nimm einen Krug und fülle einen Gomer voll Manna hinein und stelle es vor den Herrn, zur Aufbewahrung für eure Nachkommen!
34 Wie der Herr dem Mose geboten hatte, so stellte es Aaron dort vor das Zeugnis[e], zur Aufbewahrung.
35 Und die Kinder Israels aßen das Manna 40 Jahre lang, bis sie zu dem Land kamen, in dem sie wohnen sollten; bis sie an die Grenze Kanaans kamen, aßen sie das Manna.
36 Ein Gomer aber ist der zehnte Teil eines Epha.
Footnotes
- (16,4) Andere Übersetzung: nach meiner Weisung leben will.
- (16,15) = hebr. man hu; daher der Name des Brotes man (gr. »Manna«).
- (16,16) Ein Getreidehohlmaß von 1/10 Epha od. 2,2l.
- (16,23) od. für den Herrn.
- (16,34) d.h. in die Bundeslade, wo später auch die zwei Steintafeln mit den Geboten Gottes aufbewahrt wurden, die »das Zeugnis« genannt werden (vgl. 2Mo 25,16; Hebr 9,4).
2 Mózes 16
Hungarian New Translation
Izráel zúgolódik az éhség miatt
16 Azután útnak indultak Élímből. Megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élím és a Sínai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból.
2 És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában.
3 Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?
4 De az Úr azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem.
5 Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek.
6 Ekkor azt mondta Mózes és Áron Izráel fiainak: Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptom országából.
7 Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét, mert meghallotta, hogy zúgolódtok az Úr ellen. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?
8 Még ezt is mondta Mózes: Majd ad az Úr ennetek este húst, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, ahogyan zúgolódtatok ellene. Mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az Úr ellen!
9 Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódásotokat!
10 Amikor azután Áron Izráel egész közösségéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent a felhőben.
Az Úr fürjet és mannát ad Izráelnek
11 Azután így szólt Mózeshez az Úr:
12 Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
13 Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül.
14 Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön.
15 Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül.
Rendelkezések a mannáról
16 Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert vegyetek lélekszám szerint; annyit szedjetek, ahányan egy sátorban vagytok!
17 Izráel fiai így cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet.
18 Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni.
19 Mózes azt mondta nekik, hogy senki se hagyjon belőle másnapra.
20 De nem hallgattak Mózesre. Voltak, akik hagytak belőle másnapra is, de az megkukacosodott és megbüdösödött. Ezért megharagudott rájuk Mózes.
21 Így mindenki annyit szedett reggelenként, amennyit meg tudott enni. De ha már forrón sütött a nap, megolvadt.
22 A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi ennivalót szedtek, fejenként két ómerral. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek.
23 Ő azt felelte nekik: Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra.
24 Félre is tették másnapra Mózes parancsa szerint, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne.
25 Akkor ezt mondta Mózes: Egyétek meg ezt ma, mert ma az Úr szombatja van. Ma nem találtok mannát a mezőn.
26 Hat napon szedjétek, de a hetedik napon szombat van. Akkor nem lesz.
27 Mégis voltak olyanok, akik a hetedik napon is kimentek a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak.
28 Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani parancsolataimat és törvényeimet?
29 Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való élelmet. Maradjon mindenki otthon a hetedik napon, senki se mozduljon ki a helyéről!
30 Ezért pihent a nép a hetedik napon.
31 Izráel háza mannának nevezte el azt. Olyan fehér volt, mint a koriandermag, íze pedig olyan, mint a mézeskalácsé.
32 Mózes azt mondta, hogy ezt a parancsot adta az Úr: Egy teljes ómernyit őrizzetek meg belőle a jövendő nemzedékeknek, hogy lássák: milyen kenyérrel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak benneteket Egyiptomból.
33 Áronnak pedig azt mondta Mózes, hogy vegyen egy edényt, tegyen bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezze el az Úr színe előtt, hogy megőriztessék a jövendő nemzedékeknek.
34 Oda is helyezte azt Áron megőrzésre a bizonyság ládája elé, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek.
35 Izráel fiai negyven évig ették a mannát, míg csak lakott földre nem értek. Mannát ettek mindaddig, amíg el nem érték Kánaán földjének a határát.
Exode 16
La Bible du Semeur
Dans le désert de Sin : les cailles et la manne
16 Toute la communauté des Israélites quitta Elim et, le quinzième jour du second mois qui suivit leur sortie d’Egypte, les Israélites arrivèrent au désert de Sin[a], qui s’étend entre Elim et le Sinaï. 2 Là, dans le désert, toute l’assemblée des Israélites se plaignit de Moïse et d’Aaron. 3 Ils leur dirent : Ah ! pourquoi l’Eternel ne nous a-t-il pas fait mourir en Egypte où nous étions installés devant des marmites pleines de viande et où nous mangions du pain à satiété ? Tandis qu’à présent, vous nous avez fait venir dans ce désert pour y faire mourir de faim toute cette multitude.
4 Alors l’Eternel dit à Moïse : Regarde, je vais faire pleuvoir du ciel sur vous du pain ; le peuple sortira et en ramassera chaque jour la ration nécessaire. Je le mettrai à l’épreuve de la sorte et je verrai s’il se conforme ou non à mes instructions[b]. 5 Le sixième jour, il y en aura deux fois plus que les autres jours à ramasser et à apprêter.
6 Moïse et Aaron dirent à tous les Israélites : Ce soir vous saurez que c’est l’Eternel qui vous a fait sortir d’Egypte, 7 et demain matin, vous verrez se manifester la gloire de l’Eternel, car il vous a entendu vous plaindre de lui, l’Eternel. Car qui sommes-nous, pour que vous vous plaigniez de nous ? 8 Oui, dit-il, vous le saurez ce soir, quand l’Eternel vous donnera de la viande à manger, et demain lorsqu’il vous donnera du pain à satiété ; car l’Eternel a entendu les plaintes que vous avez formulées contre lui. Nous, que sommes-nous ? Ce n’est pas de nous que vous vous êtes plaints, mais de l’Eternel.
9 Puis Moïse dit à Aaron : Ordonne à toute l’assemblée des Israélites de se présenter devant l’Eternel car il a entendu leurs plaintes.
10 Pendant qu’Aaron parlait à toute l’assemblée des Israélites, ceux-ci se tournèrent du côté du désert, et voilà que la gloire de l’Eternel apparut dans la nuée.
11 L’Eternel s’adressa à Moïse et lui dit : 12 J’ai entendu les plaintes des Israélites. Dis-leur donc : « Ce soir, avant qu’il fasse nuit, vous mangerez de la viande, et demain matin vous vous rassasierez de pain, et vous saurez que je suis l’Eternel votre Dieu. »
13 En effet, le soir même, des cailles[c] vinrent s’abattre sur le campement qui en fut recouvert ; et le lendemain matin, il y avait une couche de rosée tout autour du camp. 14 Lorsque cette rosée se fut dissipée, on aperçut par terre, sur le sol du désert, un mince dépôt granuleux, fin comme du givre, qui restait. 15 En voyant cela, les Israélites se demandèrent les uns aux autres : Qu’est-ce que c’est[d] ? car ils ne savaient pas ce que c’était.
Moïse leur dit : C’est le pain que l’Eternel vous donne à manger[e]. 16 Voici ce qu’il a ordonné à ce sujet : Que chacun de vous en ramasse autant qu’il est nécessaire à sa nourriture, soit environ quatre litres[f] par personne. Chacun en prendra pour le nombre de ceux qui sont dans sa tente.
17 Les Israélites agirent ainsi : ils en ramassèrent les uns plus, les autres moins. 18 Lorsqu’ils mesurèrent leur récolte, celui qui en avait ramassé beaucoup n’avait rien de trop, et celui qui en avait pris moins, n’en manquait pas ; chacun en avait ramassé ce qu’il lui fallait pour manger[g].
19 Moïse leur recommanda : Que personne n’en garde jusqu’à demain matin.
20 Mais certains ne lui obéirent pas et en gardèrent pour le lendemain ; il s’y mit des vers et cela sentait mauvais. Alors Moïse se fâcha contre ces gens. 21 Tous les matins, ils ramassaient donc la manne, chacun la ration nécessaire à sa nourriture. Quand le soleil devenait chaud, elle fondait.
Le jour du repos
22 Le sixième jour, ils en ramassèrent une quantité double, c’est-à-dire environ huit litres par personne au lieu de quatre. Les chefs de la communauté vinrent en informer Moïse, 23 qui leur dit : C’est bien ce que l’Eternel a ordonné. Demain, c’est un jour de repos, le sabbat qui est consacré à l’Eternel. Ce que vous avez à cuire au four, cuisez-le aujourd’hui ; ce que vous avez à faire bouillir, faites-le bouillir aujourd’hui ; et tout ce qui est en plus, mettez-le en réserve pour demain[h].
24 Ils mirent donc le reste en réserve jusqu’au lendemain, comme Moïse l’avait ordonné, et il n’y eut ni mauvaise odeur ni vers. 25 Moïse leur dit alors : Mangez aujourd’hui ce que vous avez mis en réserve, car c’est le jour du repos en l’honneur de l’Eternel ; aujourd’hui vous ne trouverez pas de manne dehors. 26 Pendant six jours vous en ramasserez ; mais le septième jour, le jour du sabbat, il n’y en aura pas.
27 Cependant, le septième jour, il y eut des gens qui sortirent pour faire leur provision, mais ils ne trouvèrent rien. 28 Alors l’Eternel dit à Moïse : Jusqu’à quand refuserez-vous d’obéir à mes commandements et à mes lois ? 29 Considérez donc que si l’Eternel vous a donné le jour du repos, il vous donne aussi, le sixième jour, de la nourriture pour deux jours ! Le septième jour, que chacun reste donc dans sa tente et que personne ne sorte de chez lui.
30 Ainsi le peuple se reposa le septième jour.
31 Les Israélites donnèrent à cette nourriture le nom de manne (Qu’est-ce que c’est[i] ?). Elle ressemblait à des grains de coriandre[j] blanche, et elle avait un goût de beignet au miel.
32 Moïse dit : Voici ce que l’Eternel a ordonné : Prenez environ quatre litres de cette manne et conservez-les pour les générations futures, pour qu’elles voient l’aliment dont je vous ai nourri au désert, après vous avoir fait sortir d’Egypte.
33 Moïse dit donc à Aaron : Prends un récipient et mets-y environ quatre litres de manne, puis dépose-le devant l’Eternel afin de le conserver pour les générations futures[k].
34 Comme l’Eternel l’avait ordonné à Moïse, Aaron le déposa comme souvenir devant le coffre de l’acte de l’alliance.
35 Les Israélites mangèrent de la manne pendant quarante ans, jusqu’à leur arrivée dans un pays habité, aux confins du pays de Canaan[l]. 36 (La mesure utilisée, environ quatre litres, correspondait à un dixième de la mesure habituelle[m].)
Footnotes
- 16.1 Au sud de la péninsule du Sinaï.
- 16.4 Voir Jn 6.31.
- 16.13 Au printemps, des vols de cailles émigrent d’Arabie et d’Afrique vers le nord. Le phénomène se reproduit dans Nb 11.31-32.
- 16.15 En hébreu, mân hou, d’où dérive le nom manne selon le v. 31.
- 16.15 Voir 1 Co 10.3.
- 16.16 Il s’agit d’un omer.
- 16.18 Cité en 2 Co 8.15.
- 16.23 Voir Ex 20.8-11.
- 16.31 Voir v. 15 et note.
- 16.31 Ombellifère aux graines blanches qui pousse à l’état sauvage en Arabie, en Afrique du Nord et en Israël. Son fruit sert d’assaisonnement (voir Nb 11.7).
- 16.33 Allusion en Hé 9.4.
- 16.35 La manne a cessé lors de la première Pâque célébrée en Canaan (Jos 5.10-12).
- 16.36 En hébreu : l’omer correspond à un dixième de l’épha.
New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.
Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra
Copyright © 2000 by Geneva Bible Society
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society
La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.