Passage Resources Hebrew/Greek Your Content
Previous Next
Print Page Options
Close NRSVCE

Exodus 13:17-15:26
New Revised Standard Version Catholic Edition

The Pillars of Cloud and Fire

17 When Pharaoh let the people go, God did not lead them by way of the land of the Philistines, although that was nearer; for God thought, “If the people face war, they may change their minds and return to Egypt.” 18 So God led the people by the roundabout way of the wilderness toward the Red Sea.[a] The Israelites went up out of the land of Egypt prepared for battle. 19 And Moses took with him the bones of Joseph who had required a solemn oath of the Israelites, saying, “God will surely take notice of you, and then you must carry my bones with you from here.” 20 They set out from Succoth, and camped at Etham, on the edge of the wilderness. 21 The Lord went in front of them in a pillar of cloud by day, to lead them along the way, and in a pillar of fire by night, to give them light, so that they might travel by day and by night. 22 Neither the pillar of cloud by day nor the pillar of fire by night left its place in front of the people.

Crossing the Red Sea

14 Then the Lord said to Moses: 2 Tell the Israelites to turn back and camp in front of Pi-hahiroth, between Migdol and the sea, in front of Baal-zephon; you shall camp opposite it, by the sea. 3 Pharaoh will say of the Israelites, “They are wandering aimlessly in the land; the wilderness has closed in on them.” 4 I will harden Pharaoh’s heart, and he will pursue them, so that I will gain glory for myself over Pharaoh and all his army; and the Egyptians shall know that I am the Lord. And they did so.

5 When the king of Egypt was told that the people had fled, the minds of Pharaoh and his officials were changed toward the people, and they said, “What have we done, letting Israel leave our service?” 6 So he had his chariot made ready, and took his army with him; 7 he took six hundred picked chariots and all the other chariots of Egypt with officers over all of them. 8 The Lord hardened the heart of Pharaoh king of Egypt and he pursued the Israelites, who were going out boldly. 9 The Egyptians pursued them, all Pharaoh’s horses and chariots, his chariot drivers and his army; they overtook them camped by the sea, by Pi-hahiroth, in front of Baal-zephon.

10 As Pharaoh drew near, the Israelites looked back, and there were the Egyptians advancing on them. In great fear the Israelites cried out to the Lord. 11 They said to Moses, “Was it because there were no graves in Egypt that you have taken us away to die in the wilderness? What have you done to us, bringing us out of Egypt? 12 Is this not the very thing we told you in Egypt, ‘Let us alone and let us serve the Egyptians’? For it would have been better for us to serve the Egyptians than to die in the wilderness.” 13 But Moses said to the people, “Do not be afraid, stand firm, and see the deliverance that the Lord will accomplish for you today; for the Egyptians whom you see today you shall never see again. 14 The Lord will fight for you, and you have only to keep still.”

15 Then the Lord said to Moses, “Why do you cry out to me? Tell the Israelites to go forward. 16 But you lift up your staff, and stretch out your hand over the sea and divide it, that the Israelites may go into the sea on dry ground. 17 Then I will harden the hearts of the Egyptians so that they will go in after them; and so I will gain glory for myself over Pharaoh and all his army, his chariots, and his chariot drivers. 18 And the Egyptians shall know that I am the Lord, when I have gained glory for myself over Pharaoh, his chariots, and his chariot drivers.”

19 The angel of God who was going before the Israelite army moved and went behind them; and the pillar of cloud moved from in front of them and took its place behind them. 20 It came between the army of Egypt and the army of Israel. And so the cloud was there with the darkness, and it lit up the night; one did not come near the other all night.

21 Then Moses stretched out his hand over the sea. The Lord drove the sea back by a strong east wind all night, and turned the sea into dry land; and the waters were divided. 22 The Israelites went into the sea on dry ground, the waters forming a wall for them on their right and on their left. 23 The Egyptians pursued, and went into the sea after them, all of Pharaoh’s horses, chariots, and chariot drivers. 24 At the morning watch the Lord in the pillar of fire and cloud looked down upon the Egyptian army, and threw the Egyptian army into panic. 25 He clogged[b] their chariot wheels so that they turned with difficulty. The Egyptians said, “Let us flee from the Israelites, for the Lord is fighting for them against Egypt.”

The Pursuers Drowned

26 Then the Lord said to Moses, “Stretch out your hand over the sea, so that the water may come back upon the Egyptians, upon their chariots and chariot drivers.” 27 So Moses stretched out his hand over the sea, and at dawn the sea returned to its normal depth. As the Egyptians fled before it, the Lord tossed the Egyptians into the sea. 28 The waters returned and covered the chariots and the chariot drivers, the entire army of Pharaoh that had followed them into the sea; not one of them remained. 29 But the Israelites walked on dry ground through the sea, the waters forming a wall for them on their right and on their left.

30 Thus the Lord saved Israel that day from the Egyptians; and Israel saw the Egyptians dead on the seashore. 31 Israel saw the great work that the Lord did against the Egyptians. So the people feared the Lord and believed in the Lord and in his servant Moses.

The Song of Moses

15 Then Moses and the Israelites sang this song to the Lord:

“I will sing to the Lord, for he has triumphed gloriously;
    horse and rider he has thrown into the sea.
2 The Lord is my strength and my might,[c]
    and he has become my salvation;
this is my God, and I will praise him,
    my father’s God, and I will exalt him.
3 The Lord is a warrior;
    the Lord is his name.

4 “Pharaoh’s chariots and his army he cast into the sea;
    his picked officers were sunk in the Red Sea.[d]
5 The floods covered them;
    they went down into the depths like a stone.
6 Your right hand, O Lord, glorious in power—
    your right hand, O Lord, shattered the enemy.
7 In the greatness of your majesty you overthrew your adversaries;
    you sent out your fury, it consumed them like stubble.
8 At the blast of your nostrils the waters piled up,
    the floods stood up in a heap;
    the deeps congealed in the heart of the sea.
9 The enemy said, ‘I will pursue, I will overtake,
    I will divide the spoil, my desire shall have its fill of them.
    I will draw my sword, my hand shall destroy them.’
10 You blew with your wind, the sea covered them;
    they sank like lead in the mighty waters.

11 “Who is like you, O Lord, among the gods?
    Who is like you, majestic in holiness,
    awesome in splendor, doing wonders?
12 You stretched out your right hand,
    the earth swallowed them.

13 “In your steadfast love you led the people whom you redeemed;
    you guided them by your strength to your holy abode.
14 The peoples heard, they trembled;
    pangs seized the inhabitants of Philistia.
15 Then the chiefs of Edom were dismayed;
    trembling seized the leaders of Moab;
    all the inhabitants of Canaan melted away.
16 Terror and dread fell upon them;
    by the might of your arm, they became still as a stone
until your people, O Lord, passed by,
    until the people whom you acquired passed by.
17 You brought them in and planted them on the mountain of your own possession,
    the place, O Lord, that you made your abode,
    the sanctuary, O Lord, that your hands have established.
18 The Lord will reign forever and ever.”

19 When the horses of Pharaoh with his chariots and his chariot drivers went into the sea, the Lord brought back the waters of the sea upon them; but the Israelites walked through the sea on dry ground.

The Song of Miriam

20 Then the prophet Miriam, Aaron’s sister, took a tambourine in her hand; and all the women went out after her with tambourines and with dancing. 21 And Miriam sang to them:

“Sing to the Lord, for he has triumphed gloriously;
horse and rider he has thrown into the sea.”

Bitter Water Made Sweet

22 Then Moses ordered Israel to set out from the Red Sea,[e] and they went into the wilderness of Shur. They went three days in the wilderness and found no water. 23 When they came to Marah, they could not drink the water of Marah because it was bitter. That is why it was called Marah.[f] 24 And the people complained against Moses, saying, “What shall we drink?” 25 He cried out to the Lord; and the Lord showed him a piece of wood;[g] he threw it into the water, and the water became sweet.

There the Lord[h] made for them a statute and an ordinance and there he put them to the test. 26 He said, “If you will listen carefully to the voice of the Lord your God, and do what is right in his sight, and give heed to his commandments and keep all his statutes, I will not bring upon you any of the diseases that I brought upon the Egyptians; for I am the Lord who heals you.”

Footnotes

  1. Exodus 13:18 Or Sea of Reeds
  2. Exodus 14:25 Sam Gk Syr: MT removed
  3. Exodus 15:2 Or song
  4. Exodus 15:4 Or Sea of Reeds
  5. Exodus 15:22 Or Sea of Reeds
  6. Exodus 15:23 That is Bitterness
  7. Exodus 15:25 Or a tree
  8. Exodus 15:25 Heb he
Close NR2006

Esodo 13:17-15:26
Nuova Riveduta 2006

In marcia verso il mar Rosso

17 (A)Quando il faraone ebbe lasciato andare il popolo, Dio non lo condusse per la via del paese dei Filistei, benché fosse vicina, poiché Dio disse: «Bisogna evitare che il popolo, di fronte a una guerra, si penta e torni in Egitto». 18 Dio fece fare al popolo un giro per la via del deserto, verso il mar Rosso. I figli d’Israele partirono armati dal paese d’Egitto. 19 Mosè prese con sé le ossa di Giuseppe; perché questi aveva espressamente fatto giurare i figli d’Israele, dicendo: «Dio certamente vi visiterà; allora, porterete con voi le mie ossa da qui».

20 Gli Israeliti, partiti da Succot, si accamparono a Etam, all’estremità del deserto. 21 Il Signore andava davanti a loro: di giorno, in una colonna di nuvola per guidarli lungo il cammino; di notte, in una colonna di fuoco per illuminarli, perché potessero camminare giorno e notte. 22 Egli non allontanava la colonna di nuvola durante il giorno, né la colonna di fuoco durante la notte, dal cospetto del popolo.

Passaggio del mar Rosso

14 (B)Il Signore parlò così a Mosè: 2 «Di’ ai figli d’Israele che tornino indietro e si accampino davanti a Pi-Achirot, fra Migdol e il mare di fronte a Baal-Sefon. Accampatevi davanti a quel luogo presso il mare. 3 Il faraone dirà dei figli d’Israele: “Si sono smarriti nel paese; il deserto li tiene rinchiusi”. 4 Io indurirò il cuore del faraone ed egli li inseguirà. Ma io sarò glorificato nel faraone e in tutto il suo esercito, e gli Egiziani sapranno che io sono il Signore». Ed essi fecero così.

5 Quando dissero al re d’Egitto che il popolo era fuggito, il cuore del faraone e dei suoi servitori mutò sentimento verso il popolo, e quelli dissero: «Che abbiamo fatto rilasciando Israele? Non ci serviranno più![a]» 6 Allora il faraone fece attaccare il suo carro e prese il popolo con sé. 7 Prese seicento carri scelti, tutti carri d’Egitto, e su tutti c’erano dei capitani. 8 Il Signore indurì il cuore del faraone, re d’Egitto, ed egli inseguì i figli d’Israele che uscivano a testa alta[b]. 9 Gli Egiziani dunque li inseguirono. Tutti i cavalli, i carri del faraone, i suoi cavalieri e il suo esercito li raggiunsero mentre essi erano accampati presso il mare, vicino a Pi-Achirot, di fronte a Baal-Sefon.

10 Quando il faraone si avvicinò, i figli d’Israele alzarono gli occhi; ed ecco, gli Egiziani marciavano alle loro spalle. Allora i figli d’Israele ebbero una gran paura, gridarono al Signore 11 e dissero a Mosè: «Mancavano forse tombe in Egitto, per portarci a morire nel deserto? Che cosa hai fatto, facendoci uscire dall’Egitto? 12 Era appunto questo che ti dicevamo in Egitto: “Lasciaci stare, ché serviamo gli Egiziani!” Poiché era meglio per noi servire gli Egiziani che morire nel deserto». 13 E Mosè disse al popolo: «Non abbiate paura, state fermi e vedrete la salvezza che il Signore compirà oggi per voi; infatti gli Egiziani che avete visti quest’oggi, non li rivedrete mai più. 14 Il Signore combatterà per voi e voi ve ne starete tranquilli».

15 Il Signore disse a Mosè: «Perché gridi a me? Di’ ai figli d’Israele che si mettano in marcia. 16 Alza il tuo bastone, stendi la tua mano sul mare e dividilo; e i figli d’Israele entreranno in mezzo al mare sulla terra asciutta. 17 Quanto a me, io indurirò il cuore degli Egiziani e anch’essi entreranno dietro di loro; io sarò glorificato nel faraone e in tutto il suo esercito, nei suoi carri e nei suoi cavalieri. 18 Gli Egiziani sapranno che io sono il Signore, quando sarò glorificato nel faraone, nei suoi carri e nei suoi cavalieri».

19 Allora l’angelo di Dio, che precedeva il campo d’Israele, si spostò e andò a mettersi dietro a loro; anche la colonna di nuvola si spostò dalla loro avanguardia e si fermò dietro a loro, 20 mettendosi fra il campo dell’Egitto e il campo d’Israele. La nuvola era tenebrosa per gli uni, mentre rischiarava gli altri nella notte. Il campo degli uni non si avvicinò a quello degli altri per tutta la notte.

21 Allora Mosè stese la sua mano sul mare e il Signore fece ritirare il mare con un forte vento orientale, durato tutta la notte, e lo ridusse in terra asciutta. Le acque si divisero, 22 e i figli d’Israele entrarono in mezzo al mare sulla terra asciutta; e le acque formavano come un muro alla loro destra e alla loro sinistra. 23 Gli Egiziani li inseguirono e tutti i cavalli del faraone, i suoi carri, i suoi cavalieri, entrarono dietro a loro in mezzo al mare. 24 E la mattina verso l’alba, dalla colonna di fuoco e dalla nuvola il Signore guardò verso il campo degli Egiziani e lo mise in rotta. 25 Tolse le ruote dei loro carri e ne rese l’avanzata pesante; tanto che gli Egiziani dissero: «Fuggiamo davanti a Israele, perché il Signore combatte per loro contro gli Egiziani».

26 Allora il Signore disse a Mosè: «Stendi la tua mano sul mare e le acque ritorneranno sugli Egiziani, sui loro carri e sui loro cavalieri». 27 Mosè stese la sua mano sul mare e il mare, sul far della mattina, riprese la sua forza, mentre gli Egiziani, fuggendo, gli andavano incontro. Il Signore precipitò così gli Egiziani in mezzo al mare. 28 Le acque ritornarono e ricoprirono i carri, i cavalieri e tutto l’esercito del faraone che erano entrati nel mare dietro agli Israeliti. Non ne scampò neppure uno. 29 I figli d’Israele invece camminarono sull’asciutto in mezzo al mare, e le acque formavano come un muro alla loro destra e alla loro sinistra.

30 Così, in quel giorno, il Signore salvò Israele dalle mani degli Egiziani, Israele vide gli Egiziani morti sulla riva del mare. 31 Israele vide la grande potenza con cui il Signore aveva agito contro gli Egiziani. Il popolo perciò ebbe timore del Signore, credette nel Signore e nel suo servo Mosè.

Canto trionfale d’Israele

15 (C)Allora Mosè e i figli d’Israele cantarono questo cantico al Signore: «Io canterò al Signore, perché è sommamente glorioso; ha precipitato in mare cavallo e cavaliere.

2 Il Signore è la mia forza e l’oggetto del mio cantico; egli è stato la mia salvezza. Questi è il mio Dio, io lo glorificherò, è il Dio di mio padre, io lo esalterò.

3 Il Signore è un guerriero, il suo nome è il Signore.

4 Egli ha gettato in mare i carri del faraone, e il suo esercito; e i suoi migliori condottieri sono stati sommersi nel mar Rosso.

5 Gli abissi li ricoprono; sono andati a fondo come una pietra.

6 La tua destra, o Signore, è ammirevole per la sua forza. La tua destra, o Signore, schiaccia i nemici.

7 Con la grandezza della tua maestà, tu rovesci i tuoi avversari; tu scateni la tua ira, essa li consuma come stoppia.

8 Al soffio delle tue narici le acque si sono ammucchiate, le onde si sono rizzate come un muro, i flutti si sono fermati nel cuore del mare.

9 Il nemico diceva: “Inseguirò, raggiungerò, dividerò le spoglie, io mi sazierò di loro; sguainerò la mia spada, la mia mano li sterminerà”;

10 ma tu hai soffiato il tuo vento e il mare li ha sommersi; sono affondati come piombo in acque profonde.

11 Chi è pari a te fra gli dèi, o Signore? Chi è pari a te, splendido nella tua santità, tremendo, degno di lode, operatore di prodigi?

12 Tu hai steso la destra, la terra li ha ingoiati.

13 Tu hai condotto con la tua bontà il popolo che hai riscattato; l’hai guidato con la tua potenza alla tua santa dimora.

14 I popoli lo hanno udito e tremano. L’angoscia ha colto gli abitanti della Filistia.

15 Già sono smarriti i capi di Edom, il tremito prende i potenti di Moab, tutti gli abitanti di Canaan vengono meno.

16 Spavento e terrore piomberà su di loro. Per la forza del tuo braccio diventeranno muti come una pietra, finché il tuo popolo, o Signore, sia passato, finché sia passato il popolo che ti sei acquistato.

17 Tu li introdurrai e li pianterai sul monte che ti appartiene, nel luogo che hai preparato, o Signore, per tua dimora, nel santuario che le tue mani, o Signore, hanno stabilito.

18 Il Signore regnerà per sempre, in eterno».

19 Mosè e i figli d’Israele cantarono questo cantico[c] quando i cavalli del faraone, i suoi carri e i suoi cavalieri entrarono nel mare, e il Signore fece ritornare su di loro le acque del mare, ma i figli d’Israele camminarono sulla terra asciutta in mezzo al mare.

20 Allora Miriam, la profetessa, sorella di Aaronne, prese in mano il timpano e tutte le donne uscirono dietro a lei, con timpani e danze. 21 E Miriam rispondeva: «Cantate al Signore, perché è sommamente glorioso: ha precipitato in mare cavallo e cavaliere».

Israele nel deserto(D)

Le acque di Mara

22 (E)Poi Mosè fece partire gli Israeliti dal mar Rosso ed essi si diressero verso il deserto di Sur; camminarono tre giorni nel deserto e non trovarono acqua. 23 Quando giunsero a Mara, non potevano bere l’acqua di Mara, perché era amara; perciò quel luogo fu chiamato Mara[d]. 24 Allora il popolo mormorò contro Mosè, dicendo: «Che berremo?» 25 Egli gridò al Signore; e il Signore gli mostrò un legno. Mosè lo gettò nell’acqua, e l’acqua divenne dolce. È lì che il Signore diede al popolo una legge e una prescrizione, e lo mise alla prova, dicendo: 26 «Se tu ascolti attentamente la voce del Signore che è il tuo Dio, e fai ciò che è giusto agli occhi suoi, porgi orecchio ai suoi comandamenti e osservi tutte le sue leggi, io non ti infliggerò nessuna delle infermità che ho inflitte agli Egiziani, perché io sono il Signore, colui che ti guarisce».

Footnotes

  1. Esodo 14:5 Che abbiamo fatto rilasciando Israele? Non ci serviranno più! lett. Che abbiamo fatto lasciando Israele dal servirci?
  2. Esodo 14:8 A testa alta, lett. a mano alzata; cfr. Nu 33:3.
  3. Esodo 15:19 Mosè e i figli d’Israele cantarono questo cantico non compare nel testo ebraico, ma è implicito nell’informazione contenuta in v. 1.
  4. Esodo 15:23 Mara, lett. amarezza.
Close SCH2000

2 Mose 13:17-15:26
Schlachter 2000

Israels Zug zum Schilfmeer

17 Und es geschah, als der Pharao das Volk ziehen ließ, da führte sie Gott nicht auf die Straße durch das Land der Philister, obwohl sie die nächste war; denn Gott sprach: Es könnte das Volk reuen, wenn es Kämpfe vor sich sehen würde, und es könnte wieder nach Ägypten umkehren.

18 Darum führte Gott das Volk einen Umweg durch die Wüste am Schilfmeer.[a] Und die Kinder Israels zogen gerüstet aus dem Land Ägypten.

19 Und Mose nahm die Gebeine Josephs mit sich; denn der hatte einen Eid von den Kindern Israels genommen und gesagt: Gott wird sich gewiss euer annehmen; dann führt meine Gebeine mit euch von hier herauf!

20 So zogen sie aus von Sukkot und lagerten sich in Etam, am Rand der Wüste.

21 Und der Herr zog vor ihnen her, am Tag in einer Wolkensäule, um sie den rechten Weg zu führen, und bei Nacht in einer Feuersäule, um ihnen zu leuchten, damit sie bei Tag und bei Nacht ziehen konnten.

22 Die Wolkensäule wich nie von dem Volk bei Tag, noch die Feuersäule bei Nacht.

Israel vor dem Schilfmeer — der Pharao rückt heran

14 Und der Herr redete zu Mose und sprach:

2 Sage den Kindern Israels, dass sie umkehren und sich vor Pi-Hachirot lagern, zwischen Migdol und dem Meer; gerade gegenüber von Baal-Zephon sollt ihr euch am Meer lagern!

3 Denn der Pharao wird von den Kindern Israels sagen: Sie irren im Land umher, die Wüste hat sie eingeschlossen!

4 Und ich will das Herz des Pharao verstocken, dass er ihnen nachjagt, und ich will mich am Pharao und an seiner ganzen Heeresmacht verherrlichen; und die Ägypter sollen erkennen, dass ich der Herr bin! Und sie machten es so.

5 Als nun dem König von Ägypten gemeldet wurde, dass das Volk geflohen sei, da wandte sich das Herz des Pharao und seiner Knechte gegen das Volk, und sie sprachen: Was haben wir da getan, dass wir Israel haben ziehen lassen, sodass sie uns nicht mehr dienen!

6 Und er spannte seinen Wagen an und nahm sein Kriegsvolk mit sich.

7 Er nahm auch 600 auserlesene Streitwagen mit und alle [übrigen] Streitwagen in Ägypten und Wagenkämpfer auf jedem.

8 Und der Herr verstockte das Herz des Pharao, des Königs von Ägypten, sodass er den Kindern Israels nachjagte, obwohl sie durch eine hohe Hand[b] auszogen.

9 So jagten ihnen die Ägypter nach mit allen Rossen, Streitwagen und Reitern des Pharao und mit seiner Heeresmacht und erreichten sie, als sie sich am Meer gelagert hatten, bei Pi-Hachirot, gegenüber Baal-Zephon.

10 Und als der Pharao nahe zu ihnen kam, erhoben die Kinder Israels ihre Augen, und siehe, die Ägypter zogen hinter ihnen her! Da fürchteten sich die Kinder Israels sehr, und sie schrien zum Herrn.

11 Und sie sprachen zu Mose: Gibt es etwa keine Gräber in Ägypten, dass du uns weggeführt hast, damit wir in der Wüste sterben? Warum hast du uns das angetan, dass du uns aus Ägypten herausgeführt hast?

12 Haben wir dir nicht schon in Ägypten dieses Wort gesagt: »Lass uns in Ruhe, wir wollen den Ägyptern dienen?« Denn es wäre für uns ja besser, den Ägyptern zu dienen, als in der Wüste zu sterben!

13 Mose aber sprach zum Volk: Fürchtet euch nicht! Steht fest[c] und seht die Rettung des Herrn, die er euch heute bereiten wird; denn diese Ägypter, die ihr heute seht, die werdet ihr nicht wiedersehen in Ewigkeit!

14 Der Herr wird für euch kämpfen, und ihr sollt still sein!

Israel zieht durchs Schilfmeer — die Ägypter kommen darin um

15 Und der Herr sprach zu Mose: Was schreist du zu mir? Sage den Kindern Israels, dass sie aufbrechen sollen!

16 Du aber hebe deinen Stab auf und strecke deine Hand über das Meer und zerteile es, damit die Kinder Israels mitten durch das Meer auf dem Trockenen gehen können!

17 Ich aber, siehe, ich will das Herz der Ägypter verstocken, dass sie ihnen nachziehen; dann will ich mich verherrlichen[d] an dem Pharao und an seiner ganzen Heeresmacht, an seinen Streitwagen und seinen Reitern.

18 Und die Ägypter sollen erkennen, dass ich der Herr bin, wenn ich mich am Pharao, an seinen Streitwagen und an seinen Reitern verherrliche!

19 Da erhob sich der Engel Gottes, der vor dem Heer Israels herzog, und trat hinter sie; und die Wolkensäule vor ihnen machte sich auf und trat hinter sie.

20 So kam sie zwischen das Heer der Ägypter und das Heer Israels; und sie war [für die einen] Wolke und Finsternis, und [für die anderen] erleuchtete sie die Nacht, sodass diese und jene die ganze Nacht nicht zusammenkamen.

21 Als nun Mose seine Hand über das Meer ausstreckte, da trieb der Herr das Meer die ganze Nacht durch einen starken Ostwind hinweg; und er machte das Meer zu trockenem Land, und die Wasser teilten sich.

22 Und die Kinder Israels gingen mitten in das Meer hinein auf dem Trockenen, und das Wasser war ihnen wie eine Mauer zu ihrer Rechten und zu ihrer Linken.

23 Die Ägypter aber jagten ihnen nach und zogen hinter ihnen her, alle Rosse des Pharao, seine Streitwagen und seine Reiter, mitten ins Meer.

24 Und es geschah, als die Morgenwache kam, da schaute der Herr aus der Feuersäule und der Wolke auf das Heer der Ägypter und verwirrte das Heer der Ägypter.

25 Und er löste die Räder von ihren Streitwagen und brachte sie ins Gedränge[e]. Da sprachen die Ägypter: Lasst uns vor Israel fliehen, denn der Herr kämpft für sie gegen die Ägypter!

26 Da sprach der Herr zu Mose: Strecke deine Hand aus über das Meer, damit die Wasser wieder zurückfluten über die Ägypter, über ihre Streitwagen und über ihre Reiter!

27 Da streckte Mose seine Hand aus über das Meer, und das Meer kam beim Anbruch des Morgens wieder in seine Strömung, und die Ägypter flohen ihm entgegen. So stürzte der Herr die Ägypter mitten ins Meer.

28 Denn die Wasser fluteten zurück und bedeckten die Streitwagen und Reiter der ganzen Macht des Pharao, die ihnen ins Meer nachgefolgt waren, sodass auch nicht einer von ihnen übrig blieb.

29 Aber die Kinder Israels gingen trocken mitten durch das Meer, und das Wasser war ihnen eine Mauer zu ihrer Rechten und zu ihrer Linken.

30 So errettete der Herr Israel an jenem Tag aus der Hand der Ägypter. Und Israel sah die Ägypter tot am Ufer des Meeres.

31 Da sah Israel die mächtige Hand, mit welcher der Herr an den Ägyptern gehandelt hatte; und das Volk fürchtete den Herrn, und sie glaubten an den Herrn und an seinen Knecht Mose.

Der Lobgesang Moses und Israels

15 Damals sangen Mose und die Kinder Israels dem Herrn diesen Lobgesang und sprachen:
»Ich will dem Herrn singen,
denn hoch erhaben ist er:
Ross und Reiter
hat er ins Meer gestürzt!

2 Der Herr ist meine Stärke und mein Lobgesang,
und er wurde mir zum Heil!
Das ist mein starker Gott, ich will ihn preisen;
er ist der Gott meines Vaters, ich will ihn erheben.

3 Der Herr ist ein Kriegsmann,
Herr ist sein Name.

4 Die Streitwagen des Pharao und seine Heeresmacht warf er ins Meer;
seine auserlesenen Wagenkämpfer sind im Schilfmeer versunken!

5 Die Tiefe hat sie bedeckt;
sie sanken auf den Grund wie ein Stein.

6 Herr, deine Rechte ist mit Kraft geschmückt;
Herr, deine Rechte hat den Feind zerschmettert!

7 Und mit deiner großen Macht hast du deine Widersacher vertilgt;
du hast deinen Grimm losgelassen,
der verzehrte sie wie Stoppeln.

8 Durch den Hauch deines Zorns
türmte das Wasser sich auf;
es standen die Wogen wie ein Damm,
die Fluten erstarrten mitten im Meer.

9 Der Feind sprach: Ich will sie jagen,
ich will sie ergreifen;
ich will den Raub verteilen,
will meine Wut an ihnen auslassen!
Ich will mein Schwert ziehen,
meine Hand soll sie vertilgen!

10 Du wehtest mit deinem Wind,
da bedeckte sie das Meer;
sie versanken wie Blei in den gewaltigen Wassern.

11 Wer ist dir gleich unter den Göttern, o Herr?
Wer ist dir gleich, herrlich in Heiligkeit,
furchtgebietend in Ruhmestaten, Wunder vollbringend?

12 Du strecktest deine Rechte aus,
da verschlang sie die Erde.

13 Du leitest in deiner Gnade[f]
das Volk, das du erlöst hast;
durch deine Kraft bringst du sie
zu der Wohnung deines Heiligtums.

14 Wenn das die Völker hören, so erzittern sie,
Furcht ergreift die Bewohner des Philisterlandes;

15 es erschrecken die Fürsten Edoms,
Zittern befällt die Gewaltigen Moabs;
alle Einwohner Kanaans werden verzagt.

16 Schrecken und Furcht überfällt sie
wegen deines mächtigen Armes,
sodass sie erstarren wie Steine,
bis dein Volk hindurchzieht, o Herr,
bis dein Volk hindurchzieht,
das du erworben hast!

17 Du wirst sie hineinbringen und sie einpflanzen
auf dem Berg deines Erbteils,
an dem Ort, den du, Herr,
zu deiner Wohnung gemacht hast,[g]
zu dem Heiligtum, o Herr, das deine Hände bereitet haben!

18 Der Herr herrscht als König für immer und ewig!«

19 Denn die Rosse des Pharao gingen ins Meer hinein mit seinen Streitwagen und Reitern, und der Herr ließ das Meer wieder über sie kommen; die Kinder Israels aber gingen trockenen Fußes mitten durchs Meer.

20 Und Mirjam, die Prophetin, Aarons Schwester, nahm das Tamburin in ihre Hand, und alle Frauen folgten ihr nach mit Tamburinen und im Reigen.

21 Und Mirjam antwortete ihnen [im Wechselgesang]:
Singt dem Herrn,
denn hoch erhaben ist er:
Ross und Reiter hat er ins Meer gestürzt!

Das Volk Israel in der Wüste

Israel in Mara und Elim

22 Danach ließ Mose Israel vom Schilfmeer aufbrechen, dass sie zur Wüste Sur zogen; und sie wanderten drei Tage lang in der Wüste und fanden kein Wasser.

23 Da kamen sie nach Mara; aber sie konnten das Wasser von Mara nicht trinken, denn es war sehr bitter. Daher nannte man es Mara[h].

24 Da murrte das Volk gegen Mose und sprach: Was sollen wir trinken?

25 Er aber schrie zum Herrn, und der Herr zeigte ihm ein Holz; das warf er ins Wasser, da wurde das Wasser süß. Dort gab er ihnen Gesetz und Recht, und dort prüfte er sie;

26 und er sprach: Wenn du der Stimme des Herrn, deines Gottes, eifrig gehorchen wirst und tust, was vor ihm recht ist, und seine Gebote zu Ohren fasst und alle seine Satzungen hältst, so will ich keine der Krankheiten auf dich legen, die ich auf Ägypten gelegt habe; denn ich bin der Herr, dein Arzt[i]!

Footnotes

  1. (13,18) Der Begriff »Schilfmeer« (hebr. jam suph) bezeichnet hier nach Auffassung vieler Ausleger ein Binnenmeer zwischen dem Golf von Suez und dem Mittelmeer (evt. einen der Bitterseen). Nach anderen bezeichnet er den nördlichen Ausläufer des Golfes von Suez. Darüber hinaus wird er an anderen Stellen auch für den Golf von Akaba verwendet und dort mit »Rotes Meer« übersetzt.
  2. (14,8) d.h. durch die Kraft und unter dem Schutz der erhobenen Hand Gottes.
  3. (14,13) Andere Übersetzung: Steht still / Haltet stand.
  4. (14,17) od. meine Herrlichkeit erweisen.
  5. (14,25) Andere Übersetzung: ließ sie mühsam vorankommen.
  6. (15,13) hebr. chesed.
  7. (15,17) Ein prophetischer Hinweis auf den Tempelberg in Jerusalem.
  8. (15,23) bed. »Bitterkeit«.
  9. (15,26) Andere Übersetzung: der Herr, der dich heilt (hebr. Jahweh Ropheka).
Close NT-HU

2 Mózes 13:17-15:26
Hungarian New Translation

Az Úr vezeti Izráelt

17 Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba.

18 Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.

19 József tetemét is magával vitte Mózes, mert ünnepélyesen megeskette ő Izráel fiait: Bizonyosan gondja lesz rátok Istennek, és akkor vigyétek el innen az én tetememet is magatokkal!

20 Azután fölkerekedtek Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén.

21 Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek.

22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.

A fáraó üldözőbe veszi Izráelt

14 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

2 Szólj Izráel fiaihoz, hogy forduljanak meg, és verjenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón előtt. Vele szemben táborozzanak a tengernél.

3 Hátha azt gondolja a fáraó, hogy eltévedtek Izráel fiai ezen a földön, körülzárta őket a puszta!

4 Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. És így cselekedtek.

5 Amikor jelentették Egyiptom királyának, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és szolgáinak indulata a nép iránt, és ezt mondták: Mit tettünk?! Elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból!

6 Befogatott a fáraó a harci kocsijába, és maga mellé vette a hadseregét.

7 Maga mellé vett hatszáz válogatott harci kocsit, az összes egyiptomi harci kocsit. Három ember volt mindegyiken.

8 Az Úr megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, és az üldözőbe vette Izráel fiait, Izráel fiai pedig hatalmas kéz segítségével vonultak ki.

9 Az egyiptomiak tehát üldözték őket - a fáraó minden lova, harci kocsija, lovasa és hadereje - és utolérték őket, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahírótnál, Baal-Cáfónnal szemben.

10 A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz.

11 Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?!

12 Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat?! Mert jobb nekünk, ha az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg!

13 De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.

14 Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!

Izráel átvonul a tengeren

15 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak útnak.

16 Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén.

17 Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy menjenek utánuk. Így mutatom meg dicsőségemet a fáraón és egész haderején, harci kocsijain és lovasain.

18 Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az Úr, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain.

19 Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt.

20 Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka.

21 Mózes kinyújtotta kezét a tenger felé, az Úr pedig egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel, és szárazzá tette a tengert, úgyhogy a víz kettévált.

22 Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt.

Az egyiptomiak a tengerbe vesznek

23 Az egyiptomiak üldözőbe vették őket, és bement utánuk a tenger közepébe a fáraó összes lova, harci kocsija és lovasa is.

24 A hajnali őrségváltás idején rátekintett az Úr a tűz- és felhőoszlopból az egyiptomiak táborára, és megzavarta az egyiptomiak táborát.

25 Akadályozta a harci kocsik kerekeit, és nehezen vonszolták azokat. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen!

26 Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tenger felé, és a víz visszatér az egyiptomiakra, a harci kocsikra és lovasokra.

27 Mózes kinyújtotta a kezét a tenger felé, és a tenger visszatért reggelre a medrébe egyenest a menekülő egyiptomiakra. Így hajtotta bele az Úr az egyiptomiakat a tenger közepébe.

28 Viszszatért a víz, és elborította a harci kocsikat és lovasokat, a fáraó egész haderejét, amely utánuk ment a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük.

29 Izráel fiai viszont szárazon mentek át a tenger közepén, és a víz falként állt jobbról és balról.

30 Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt Egyiptom hatalmából. És látta Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján.

31 Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek.

Mózes hálaadó éneke

15 Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Énekelek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.

2 Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.

3 Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve.

4 A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak.

5 Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe.

6 Jobbod, Uram, erőtől dicső, jobbod, Uram, ellenséget zúz szét.

7 Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót.

8 Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.

9 Üldözöm, elérem! - mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket.

10 Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben.

11 Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő.

12 Kinyújtottad jobbodat, föld nyelte el őket.

13 Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre.

14 Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.

15 Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa.

16 Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél.

17 Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.

18 Az Úr uralkodik örökkön örökké!

19 Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, visszafordította rájuk az Úr a tenger vízét, de Izráel fiai szárazon mentek át a tenger közepén.

20 Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és kivonultak utána az asszonyok mind, dobolva és körtáncot járva.

21 Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!

A keserű víz édes lesz Márában

22 Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet.

23 Megérkeztek Márába, de nem tudták meginni a vizet Márában, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának.

24 Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?

25 Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt dobta bele a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott a népnek rendelkezéseket és törvényeket, és ott tette próbára őket.

26 Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.

Listen to Exode 13:17-15:26, Nombres 28:19-25, 2 Samuel 22
Close BDS

Exode 13:17-15:26
La Bible du Semeur

Les conditions du départ

17 Quand le pharaon eut laissé partir le peuple d’Israël, Dieu ne les conduisit pas par la route du pays des Philistins, bien qu’elle fût la plus directe[a], car il s’était dit : « S’ils devaient affronter des combats, ils pourraient regretter leur départ et retourner en Egypte. » 18 Il leur fit donc faire un détour par le chemin du désert, du côté de la mer des Roseaux[b]. Les Israélites quittèrent l’Egypte, bien équipés[c].

19 Moïse emporta les ossements de Joseph, puisque celui-ci en avait solennellement adjuré les Israélites en leur disant : « Dieu ne manquera pas d’intervenir en votre faveur, alors vous emporterez mes ossements avec vous[d]. »

20 Les Israélites partirent de Soukkoth et campèrent à Etam, en bordure du désert. 21 L’Eternel marchait à leur tête, le jour dans une colonne de nuée pour leur montrer le chemin, et la nuit dans une colonne de feu pour les éclairer, afin qu’ils puissent marcher de jour et de nuit. 22 La colonne de nuée ou la colonne de feu se trouvait en permanence à la tête du peuple.

La pleine délivrance

Les Egyptiens poursuivent les Israélites

14 L’Eternel transmit ses instructions à Moïse : 2 Parle aux Israélites et dis-leur de revenir camper devant Pi-Hahiroth, entre Migdol et la mer[e] ; vous dresserez vos tentes en face de Baal-Tsephôn au bord de la mer. 3 Le pharaon pensera : Les Israélites se sont égarés dans le pays, le désert les tient emprisonnés. 4 Je rendrai obstiné le cœur du pharaon et il se lancera à votre poursuite, mais je manifesterai ma gloire à ses dépens et aux dépens de toute son armée, et les Egyptiens sauront que je suis l’Eternel.

Les Israélites se conformèrent à ces instructions. 5 On vint informer le pharaon que le peuple d’Israël avait pris la fuite. Alors le pharaon et ses hauts fonctionnaires changèrent d’avis à leur sujet et dirent : Qu’avons-nous fait là ? En laissant partir les Israélites, nous avons perdu notre main-d’œuvre !

6 Le pharaon fit atteler son char et mobilisa ses troupes. 7 Il choisit six cents de ses meilleurs chars qu’il fit suivre de tous les autres chars d’Egypte : chacun d’eux était pourvu d’un équipage de trois hommes. 8 L’Eternel rendit obstiné le cœur du pharaon, roi d’Egypte, de sorte qu’il se lança à la poursuite des Israélites qui étaient partis librement. 9 Les Egyptiens les poursuivirent donc et les rattrapèrent alors qu’ils étaient campés au bord de la mer ; tous les attelages du pharaon, ses hommes d’équipage de chars et son armée les atteignirent près de Pi-Hahiroth en face de Baal-Tsephôn.

La traversée de la mer

10 Le pharaon s’était rapproché. En regardant au loin, les Israélites aperçurent les Egyptiens lancés à leur poursuite. Ils furent saisis d’une grande peur et poussèrent de grands cris vers l’Eternel. 11 Puis ils se tournèrent contre Moïse et lui dirent : N’y avait-il pas assez de tombeaux en Egypte pour que tu nous emmènes mourir dans le désert ? Pourquoi as-tu voulu nous faire sortir d’Egypte ? 12 Nous te l’avions bien dit, lorsque nous étions encore là-bas : « Laisse-nous tranquilles, nous voulons être esclaves des Egyptiens ! » Car mieux vaut pour nous cela que de mourir au désert.

13 Moïse leur répondit : N’ayez pas peur ! Tenez-vous là où vous êtes et regardez ! Vous verrez comment l’Eternel vous délivrera en ce jour ; ces Egyptiens que vous voyez aujourd’hui, vous ne les reverrez plus jamais. 14 L’Eternel combattra pour vous, et vous, tenez-vous tranquilles.

15 L’Eternel dit à Moïse : Pourquoi cries-tu vers moi ? Ordonne aux Israélites de se mettre en route. 16 Quant à toi, lève ton bâton, tends la main vers la mer, fends-la en deux et les Israélites la traverseront à pied sec. 17 De mon côté, je rendrai les Egyptiens obstinés pour qu’ils s’engagent derrière vous. Alors je manifesterai ma gloire aux dépens du pharaon, de toute son armée, de ses chars et de ses hommes d’équipage de chars. 18 Et les Egyptiens sauront que je suis l’Eternel quand j’aurai manifesté ma gloire aux dépens du pharaon, de ses chars et de ses hommes d’équipage.

19 L’ange de Dieu qui marchait en tête du camp d’Israël passa derrière eux et la colonne de nuée se déplaça également de devant eux pour aller se tenir sur leurs arrières. 20 Elle vint se placer entre le camp des Egyptiens et celui d’Israël. D’un côté elle était obscure, et de l’autre, elle éclairait la nuit. Durant toute la nuit, aucun des deux camps ne s’approcha de l’autre.

21 Moïse étendit sa main sur la mer, et l’Eternel fit souffler sur elle pendant toute la nuit un violent vent d’est, qui refoula la mer de sorte que les eaux se fendirent et que le fond apparut. 22 Les Israélites passèrent au milieu de la mer, sur la terre ferme, alors que les eaux se dressaient comme des remparts à leur droite et à leur gauche[f]. 23 Les Egyptiens les poursuivirent et tous les chevaux du pharaon, ses chars et ses hommes d’équipage de chars s’engagèrent après eux au milieu de la mer. 24 Mais vers l’aube, l’Eternel considéra le camp des Egyptiens du haut de la colonne de nuée et de feu, et y sema le désordre. 25 Il fit s’enliser[g] les roues des chars, de sorte qu’ils n’avançaient plus qu’à grand-peine. Les Egyptiens s’écrièrent : Fuyons devant Israël car l’Eternel combat pour eux contre l’Egypte.

26 L’Eternel dit à Moïse : Etends la main sur la mer et que les eaux refluent sur les Egyptiens, sur leurs chars et sur leurs hommes d’équipage. 27 Moïse étendit la main sur la mer et, au point du jour, la mer revint en place. Les Egyptiens qui battaient en retraite trouvèrent la mer devant eux et l’Eternel les précipita dans la mer. 28 Les eaux refluèrent et couvrirent les chars et les hommes d’équipage de toute l’armée du pharaon qui s’étaient engagés à travers la mer à la suite des Israélites. Pas un seul d’entre eux n’en réchappa. 29 Quant aux Israélites, ils avaient traversé la mer à pied sec, pendant que les eaux formaient une muraille à leur droite et une autre à leur gauche. 30 En ce jour-là l’Eternel délivra Israël des Egyptiens et ils virent les cadavres des Egyptiens étendus sur le bord de la mer. 31 Israël vit la grande puissance que l’Eternel avait déployée contre les Egyptiens, et le peuple eut de la crainte envers l’Eternel : il eut confiance en lui et en Moïse son serviteur.

Le cantique de délivrance

15 Alors Moïse et les Israélites entonnèrent ce cantique[h] en l’honneur de l’Eternel :

Je veux chanter pour l’Eternel,
il a fait éclater sa gloire,
il a culbuté dans la mer |le cheval et son cavalier.
2 L’Eternel est ma force, |il est le sujet de mes chants[i],
il m’a sauvé,
il est mon Dieu, je le louerai
et je l’exalterai, |lui, le Dieu de mon père[j].
3 L’Eternel est un grand guerrier,
l’Eternel est son nom.
4 Les chars du pharaon |et toute son armée,
il les a jetés à la mer,
l’élite de ses combattants
a été engloutie |dans la mer des Roseaux,
5 et les flots les ont recouverts.
Ils ont coulé comme une pierre |dans les profondeurs de l’abîme.
6 Ton bras droit, Eternel,
a fait éclater sa puissance,
ton bras droit, Eternel,
écrase l’ennemi.
7 Dans ta gloire éclatante,
tu renverses tes adversaires,
tu déchaînes contre eux |le feu de ta colère
et ils sont consumés |comme des brins de paille.
8 Sous l’action de ton souffle[k],
les eaux se sont amoncelées,
les flots se sont dressés |comme un rempart,
et ils se sont figés |au milieu de la mer.
9 L’ennemi se disait :
Je les pourchasserai |et je les atteindrai,
je m’emparerai d’un butin,
je m’en rassasierai,
je tirerai l’épée,
je me saisirai d’eux.
10 Tu as soufflé,
et la mer les a recouverts !
Ils se sont enfoncés |comme des blocs de plomb
dans les puissantes eaux.
11 Qui, parmi tous les dieux, |ô Eternel, |qui est semblable à toi ?
Et qui est, comme toi, |paré de sainteté,
et redoutable, |et digne de louanges,
opérant des prodiges ?
12 Tu étends ton bras droit,
et la terre engloutit |nos poursuivants.
13 Dans ton amour, |tu as conduit ce peuple
que tu as libéré
et tu l’as dirigé |par ta grande puissance
vers ta demeure sainte[l].
14 Les peuples l’ont appris |et ils en ont tremblé.
La terreur a saisi
les gens de Philistie.
15 Déjà les chefs d’Edom
en sont épouvantés,
les princes de Moab
se mettent à trembler,
tous les Cananéens |en perdent le courage[m].
16 L’angoisse et la panique
s’abattent sur eux tous.
Ton action extraordinaire
les a tous pétrifiés,
jusqu’à ce qu’ait passé |ton peuple, ô Eternel !
Jusqu’à ce qu’ait passé |ce peuple que tu t’es acquis.
17 Tu les amèneras |et tu les planteras
sur la montagne |qui t’appartient,
au lieu que tu destines |à être ta demeure, |ô Eternel,
jusqu’à ton sanctuaire, |ô Eternel
que tes mains ont fondé.
18 L’Eternel régnera |à perpétuité !

19 En effet, les chevaux du pharaon, ses chars et ceux qui les montaient s’étaient engagés dans la mer, et l’Eternel avait fait refluer l’eau sur eux tandis que les Israélites avaient traversé la mer à pied sec.

20 Miryam, la prophétesse, sœur d’Aaron, prit le tambourin, et toutes les femmes la suivirent en dansant et en jouant des tambourins.

21 Miryam entonna, en réponse aux Israélites :

Chantez pour l’Eternel :
il a fait éclater sa gloire,
il a culbuté dans la mer
le cheval et son cavalier.

De la mer des Roseaux au mont Sinaï

A Mara : le peuple se désaltère

22 Sur ordre de Moïse, Israël quitta la mer des Roseaux et prit la direction du désert de Shour[n]. Ils marchèrent pendant trois jours dans le désert sans trouver de point d’eau. 23 Ils arrivèrent à Mara[o] où il y avait de l’eau, mais ils ne purent pas en boire parce qu’elle était amère – d’où le nom de Mara (Amertume). 24 Alors le peuple se plaignit de Moïse en disant : Qu’allons-nous boire ?

25 Moïse implora l’Eternel, qui lui indiqua un bois d’une certaine espèce qu’il jeta dans l’eau, et l’eau devint potable.

C’est à cet endroit que l’Eternel donna au peuple des préceptes et un code de droit ; là aussi il le mit à l’épreuve. 26 Il leur dit : Si vous écoutez attentivement l’Eternel votre Dieu, et si vous faites ce qui est droit à ses yeux, si vous êtes attentifs à ses commandements et si vous obéissez à toutes ses lois, je ne vous infligerai aucune des maladies dont j’ai frappé les Egyptiens ; car je suis l’Eternel qui vous apporte la guérison.

Footnotes

  1. 13.17 Cette route était jalonnée de forteresses surveillées par les Egyptiens.
  2. 13.18 La tradition l’identifie à la mer Rouge (voir note 14.2).
  3. 13.18 Autre traduction : en bon ordre.
  4. 13.19 Voir Gn 50.25.
  5. 14.2 D’après la tradition, il s’agit de la mer Rouge, mais l’hébreu l’appelle : mer des Roseaux (voir 13.18). Cet événement a donc pu se situer dans la partie sud du lac Menzaleh ; d’autres la situent près de l’actuelle Ismaélia, dans la partie centrale du golfe de Suez, où la mer Rouge est la moins large. D’autres identifications ont encore été proposées.
  6. 14.22 Allusion en 1 Co 10.1-2 ; Hé 11.29.
  7. 14.25 D’après le Pentateuque samaritain, l’ancienne version grecque et la version syriaque. Le texte hébreu traditionnel a : il arracha.
  8. 15.1 Voir Ap 15.3.
  9. 15.2 il est le sujet de mes chants : autre traduction : ma protection.
  10. 15.2 Cité au Ps 118.14 ; Es 12.2.
  11. 15.8 L’auteur joue sans doute ici avec les différents sens du mot hébreu : souffle, vent (voir 14.21), Esprit.
  12. 15.13 Peut-être une désignation de la Terre promise (voir v. 17) ou du sanctuaire qui y sera dressé à l’endroit que l’Eternel choisira (Dt 12.14, 18, 26 ; 14.25 ; 16.7, 15-16 ; 17.8, 10 ; 18.6 ; 31.11) pour y faire résider son Nom (Dt 12.5, 11, 21 ; 14.23-24 ; 16.2, 6, 11 ; 26.2).
  13. 15.15 La Philistie (v. 14), Edom, Moab, Canaan sont énumérés dans l’ordre qu’Israël devra suivre pour se rendre du Sinaï à la Terre promise.
  14. 15.22 A l’est de l’Egypte (Gn 25.18 ; 1 S 15.7) dans la partie nord-ouest de la presqu’île du Sinaï ; appelé désert d’Etham dans Nb 33.8.
  15. 15.23 A environ 80 kilomètres au sud de la pointe nord du golfe de Suez, sur sa rive orientale.
Next
Exodus 12
Exodus 16
Next
Previous Next
Close NRSVCE

Numbers 28:19-25
New Revised Standard Version Catholic Edition

19 You shall offer an offering by fire, a burnt offering to the Lord: two young bulls, one ram, and seven male lambs a year old; see that they are without blemish. 20 Their grain offering shall be of choice flour mixed with oil: three-tenths of an ephah shall you offer for a bull, and two-tenths for a ram; 21 one-tenth shall you offer for each of the seven lambs; 22 also one male goat for a sin offering, to make atonement for you. 23 You shall offer these in addition to the burnt offering of the morning, which belongs to the regular burnt offering. 24 In the same way you shall offer daily, for seven days, the food of an offering by fire, a pleasing odor to the Lord; it shall be offered in addition to the regular burnt offering and its drink offering. 25 And on the seventh day you shall have a holy convocation; you shall not work at your occupations.

Read full chapter
Close NR2006

Numeri 28:19-25
Nuova Riveduta 2006

19 ma offrirete, come sacrificio consumato dal fuoco, un olocausto al Signore: due tori, un montone e sette agnelli dell’anno che siano senza difetti; 20 e, come oblazione, del fior di farina intrisa d’olio; ne offrirete tre decimi per un toro e due[a] per un montone; 21 ne offrirai un decimo[b] per ciascuno dei sette agnelli, 22 e offrirai un capro come sacrificio per il peccato, per fare l’espiazione per voi. 23 Offrirete questi sacrifici oltre all’olocausto della mattina, che è un olocausto quotidiano. 24 Li offrirete ogni giorno per sette giorni; è un cibo di sacrificio consumato dal fuoco, di profumo soave per il Signore. Li si offrirà oltre all’olocausto quotidiano con la sua libazione. 25 Il settimo giorno avrete una santa convocazione; non farete nessun lavoro ordinario.

Read full chapter

Footnotes

  1. Numeri 28:20 Due, circa quattro chili.
  2. Numeri 28:21 Un decimo, circa due chili.
Close SCH2000

4 Mose 28:19-25
Schlachter 2000

19 sondern ihr sollt dem Herrn ein Feueropfer, nämlich ein Brandopfer, darbringen: zwei junge Stiere, einen Widder und sieben einjährige Lämmer; makellos sollen sie sein;

20 dazu ihre Speisopfer von Feinmehl, mit Öl gemengt; drei Zehntel sollt ihr zu jedem Stier und zwei Zehntel zu dem Widder opfern,

21 und je ein Zehntel sollt ihr zu jedem der sieben Lämmer opfern;

22 dazu einen Bock als Sündopfer, um Sühnung für euch zu erwirken.

23 Und dies sollt ihr opfern zusätzlich zu dem Brandopfer am Morgen, das ein beständiges Brandopfer ist.

24 Auf diese Weise sollt ihr täglich, sieben Tage lang, dem Herrn die Speise des wohlriechenden Feueropfers opfern; neben dem beständigen Brandopfer und seinem Trankopfer soll es geopfert werden.

25 Und am siebten Tag sollt ihr eine heilige Versammlung halten; da sollt ihr keine Werktagsarbeit verrichten.

Read full chapter
Close NT-HU

4 Mózes 28:19-25
Hungarian New Translation

19 Tűzáldozatul mutassatok be égőáldozatot az Úrnak: két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős bárányt, amelyek hibátlanok legyenek.

20 A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: egy bikához háromtized, a koshoz kéttized vékával adjatok.

21 A hét bárányhoz pedig egy-egy tizedet adjatok bárányonként.

22 Vétekáldozatul mutassatok be egy bakot, hogy engesztelést szerezzen nektek.

23 A reggeli égőáldozaton kívül, amely állandó égőáldozat, készítsétek el ezeket.

24 Ezek szerint készítsétek el naponként hét napon át az Úr kedves illatú tűzáldozati eledelét. Az állandó égőáldozaton kívül kell elkészíteni a hozzá tartozó italáldozattal együtt.

25 A hetedik napon is legyen szent összegyülekezésetek. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát!

Read full chapter
Close BDS

Nombres 28:19-25
La Bible du Semeur

19 et vous offrirez à l’Eternel en sacrifice consumé par le feu en holocauste : deux jeunes taureaux, un bélier et sept agneaux dans leur première année ; vous les choisirez sans défaut. 20 Ils seront accompagnés d’offrandes de fleur de farine pétrie à l’huile : neuf kilogrammes[a] pour chaque taureau, six kilogrammes pour chaque bélier, 21 et trois kilogrammes pour chacun des sept agneaux. 22 Vous offrirez également un bouc en sacrifice pour le péché, pour accomplir le rite d’expiation pour vous. 23 Tout ceci viendra s’ajouter à l’holocauste perpétuel du matin. 24 Vous offrirez chaque jour, pendant sept jours, ces aliments consumés par le feu et leur odeur apaisera l’Eternel. On les offrira en plus de l’holocauste perpétuel et de sa libation. 25 Le septième jour, vous aurez une assemblée cultuelle ; vous n’accomplirez ce jour-là aucune tâche relative à votre travail habituel.

Read full chapter

Footnotes

  1. 28.20 En hébreu, ici et dans les versets qui suivent, les poids sont en sicles.
Next
Numbers 27
Numbers 29
Next
Previous Next
Close NRSVCE

2 Samuel 22
New Revised Standard Version Catholic Edition

David’s Song of Thanksgiving

22 David spoke to the Lord the words of this song on the day when the Lord delivered him from the hand of all his enemies, and from the hand of Saul. 2 He said:

The Lord is my rock, my fortress, and my deliverer,
3     my God, my rock, in whom I take refuge,
my shield and the horn of my salvation,
    my stronghold and my refuge,
    my savior; you save me from violence.
4 I call upon the Lord, who is worthy to be praised,
    and I am saved from my enemies.

5 For the waves of death encompassed me,
    the torrents of perdition assailed me;
6 the cords of Sheol entangled me,
    the snares of death confronted me.

7 In my distress I called upon the Lord;
    to my God I called.
From his temple he heard my voice,
    and my cry came to his ears.

8 Then the earth reeled and rocked;
    the foundations of the heavens trembled
    and quaked, because he was angry.
9 Smoke went up from his nostrils,
    and devouring fire from his mouth;
    glowing coals flamed forth from him.
10 He bowed the heavens, and came down;
    thick darkness was under his feet.
11 He rode on a cherub, and flew;
    he was seen upon the wings of the wind.
12 He made darkness around him a canopy,
    thick clouds, a gathering of water.
13 Out of the brightness before him
    coals of fire flamed forth.
14 The Lord thundered from heaven;
    the Most High uttered his voice.
15 He sent out arrows, and scattered them
    —lightning, and routed them.
16 Then the channels of the sea were seen,
    the foundations of the world were laid bare
at the rebuke of the Lord,
    at the blast of the breath of his nostrils.

17 He reached from on high, he took me,
    he drew me out of mighty waters.
18 He delivered me from my strong enemy,
    from those who hated me;
    for they were too mighty for me.
19 They came upon me in the day of my calamity,
    but the Lord was my stay.
20 He brought me out into a broad place;
    he delivered me, because he delighted in me.

21 The Lord rewarded me according to my righteousness;
    according to the cleanness of my hands he recompensed me.
22 For I have kept the ways of the Lord,
    and have not wickedly departed from my God.
23 For all his ordinances were before me,
    and from his statutes I did not turn aside.
24 I was blameless before him,
    and I kept myself from guilt.
25 Therefore the Lord has recompensed me according to my righteousness,
    according to my cleanness in his sight.

26 With the loyal you show yourself loyal;
    with the blameless you show yourself blameless;
27 with the pure you show yourself pure,
    and with the crooked you show yourself perverse.
28 You deliver a humble people,
    but your eyes are upon the haughty to bring them down.
29 Indeed, you are my lamp, O Lord,
    the Lord lightens my darkness.
30 By you I can crush a troop,
    and by my God I can leap over a wall.
31 This God—his way is perfect;
    the promise of the Lord proves true;
    he is a shield for all who take refuge in him.

32 For who is God, but the Lord?
    And who is a rock, except our God?
33 The God who has girded me with strength[a]
    has opened wide my path.[b]
34 He made my[c] feet like the feet of deer,
    and set me secure on the heights.
35 He trains my hands for war,
    so that my arms can bend a bow of bronze.
36 You have given me the shield of your salvation,
    and your help[d] has made me great.
37 You have made me stride freely,
    and my feet do not slip;
38 I pursued my enemies and destroyed them,
    and did not turn back until they were consumed.
39 I consumed them; I struck them down, so that they did not rise;
    they fell under my feet.
40 For you girded me with strength for the battle;
    you made my assailants sink under me.
41 You made my enemies turn their backs to me,
    those who hated me, and I destroyed them.
42 They looked, but there was no one to save them;
    they cried to the Lord, but he did not answer them.
43 I beat them fine like the dust of the earth,
    I crushed them and stamped them down like the mire of the streets.

44 You delivered me from strife with the peoples;[e]
    you kept me as the head of the nations;
    people whom I had not known served me.
45 Foreigners came cringing to me;
    as soon as they heard of me, they obeyed me.
46 Foreigners lost heart,
    and came trembling out of their strongholds.

47 The Lord lives! Blessed be my rock,
    and exalted be my God, the rock of my salvation,
48 the God who gave me vengeance
    and brought down peoples under me,
49 who brought me out from my enemies;
    you exalted me above my adversaries,
    you delivered me from the violent.

50 For this I will extol you, O Lord, among the nations,
    and sing praises to your name.
51 He is a tower of salvation for his king,
    and shows steadfast love to his anointed,
    to David and his descendants forever.

Read full chapter

Footnotes

  1. 2 Samuel 22:33 Q Ms Gk Syr Vg Compare Ps 18.32: MT God is my strong refuge
  2. 2 Samuel 22:33 Meaning of Heb uncertain
  3. 2 Samuel 22:34 Another reading is his
  4. 2 Samuel 22:36 Q Ms: MT your answering
  5. 2 Samuel 22:44 Gk: Heb from strife with my people
Close NR2006

2 Samuele 22
Nuova Riveduta 2006

Canto di riconoscenza

22 (A)Davide rivolse al Signore le parole di questo canto quando il Signore lo liberò dalla mano di tutti i suoi nemici e dalla mano di Saul. Egli disse:

2 «Il Signore è la mia rocca, la mia fortezza, il mio liberatore;

3 il mio Dio, la mia rupe in cui mi rifugio, il mio scudo, il mio potente salvatore[a], il mio alto rifugio, il mio asilo. O mio salvatore, tu mi salvi dalla violenza!

4 Io invocai il Signore, che è degno di ogni lode, e fui salvato dai miei nemici.

5 Le onde della morte mi avevano circondato e i torrenti della distruzione mi avevano spaventato.

6 I legami del soggiorno dei morti mi avevano attorniato, i lacci della morte mi avevano sorpreso.

7 Nella mia angoscia invocai il Signore, gridai al mio Dio. Egli udì la mia voce dal suo tempio. Il mio grido giunse ai suoi orecchi.

8 Allora la terra fu scossa e tremò, le fondamenta dei cieli furono smosse e scrollate, perché egli era colmo di sdegno.

9 Un fumo saliva dalle sue narici; un fuoco consumante gli usciva dalla bocca, e ne venivano fuori carboni accesi.

10 Egli abbassò i cieli e discese, avendo sotto i piedi una densa caligine.

11 Cavalcava un cherubino e volava; appariva sulle ali del vento.

12 Delle tenebre s’era fatto una tenda, s’era circondato di masse d’acqua e di dense nubi.

13 Dallo splendore che lo precedeva si sprigionavano carboni accesi.

14 Il Signore tonò dai cieli. L’Altissimo fece udire la sua voce.

15 Scagliò frecce e disperse i nemici; lanciò folgori e li mise in rotta.

16 Allora apparve il fondo del mare, e le fondamenta del mondo furono scoperte dal rimprovero del Signore, al soffio del vento delle sue narici.

17 Egli tese dall’alto la mano e mi prese, mi trasse fuori dalle grandi acque.

18 Mi liberò dal mio potente nemico e da quelli che mi odiavano, perché erano più forti di me.

19 Essi mi erano piombati addosso nel giorno della mia calamità, ma il Signore fu il mio sostegno.

20 Egli mi trasse fuori al largo, mi liberò, perché mi gradisce.

21 Il Signore mi ha ricompensato secondo la mia giustizia, mi ha reso secondo la purezza delle mie mani,

22 perché ho osservato le vie del Signore e non mi sono empiamente sviato dal mio Dio.

23 Infatti ho tenuto tutte le sue leggi davanti a me e non mi sono allontanato dai suoi precetti.

24 Sono stato integro verso di lui e mi sono guardato dalla mia iniquità.

25 Perciò il Signore mi ha ripagato secondo la mia giustizia, secondo la mia purezza davanti a lui.

26 Tu ti mostri leale verso chi è leale, integro verso l’uomo integro;

27 ti mostri puro con il puro e ti mostri astuto con il perverso;

28 tu salvi la gente afflitta, ma il tuo sguardo si ferma sugli alteri, per abbassarli.

29 Sì, tu sei la mia lampada, o Signore, e il Signore illumina le mie tenebre.

30 Con te io assalgo i bastioni, con il mio Dio salgo sulle mura.

31 La via di Dio è perfetta, la parola del Signore è purificata con il fuoco. Egli è lo scudo di quelli che si rifugiano in lui.

32 Infatti chi è Dio all’infuori del Signore? Chi è rocca all’infuori del nostro Dio?

33 Dio è la mia potente fortezza e rende la mia via diritta[b].

34 Egli rende i miei piedi simili a quelli delle cerve e mi rende saldo sulle mie montagne.

35 Egli addestra le mie mani alla battaglia e le mie braccia tendono un arco di bronzo.

36 Tu mi hai anche dato lo scudo della tua salvezza e la tua bontà mi ha reso grande.

37 Tu hai allargato la via ai miei passi e i miei piedi non hanno vacillato.

38 Io ho inseguito i miei nemici e li ho distrutti. Non sono tornato indietro prima di averli sterminati.

39 Li ho annientati, schiacciati; non sono risorti; sono caduti sotto i miei piedi.

40 Tu mi hai cinto di forza per la guerra, tu hai fatto piegare sotto di me i miei avversari;

41 hai fatto voltare le spalle davanti a me ai miei nemici; ho distrutto quelli che mi odiavano.

42 Hanno gridato aiuto, ma nessuno li ha salvati; hanno gridato al Signore, ma egli non ha risposto.

43 Io li ho tritati come polvere della terra, li ho pestati, calpestati, come il fango delle strade.

44 Tu mi hai liberato dal mio popolo in rivolta, mi hai conservato capo di nazioni; un popolo che non conoscevo mi è stato sottomesso.

45 I figli degli stranieri mi hanno reso omaggio, al solo udir parlare di me, mi hanno ubbidito.

46 I figli degli stranieri si son persi d’animo, sono usciti tremanti dai loro nascondigli.

47 Viva il Signore! Sia benedetta la mia Rocca! Sia esaltato Dio, la rocca della mia salvezza,

48 il Dio che fa la mia vendetta e mi sottomette i popoli,

49 che mi libera dai miei nemici. Sì, tu m’innalzi sopra i miei avversari, mi salvi dall’uomo violento.

50 Perciò, o Signore, ti loderò tra le nazioni e salmeggerò al tuo nome[c].

51 Grandi liberazioni egli accorda al suo re e usa bontà verso il suo unto, verso Davide e la sua discendenza per sempre».

Read full chapter

Footnotes

  1. 2 Samuele 22:3 Il mio potente salvatore, lett. il corno della mia salvezza.
  2. 2 Samuele 22:33 E rende la mia via diritta, altri traducono: e a chi è integro mostra la via da seguire.
  3. 2 Samuele 22:50 Sl 18:49; +Ro 15:9.
Close SCH2000

2 Samuel 22
Schlachter 2000

Davids Danklied

22 Und David redete zu dem Herrn die Worte dieses Liedes, an dem Tag, als der Herr ihn aus der Hand aller seiner Feinde errettet hatte, auch aus der Hand Sauls.

2 Er sprach:

Der Herr ist mein Fels, meine Burg und mein Retter;

3 Gott ist mein Fels, in dem ich mich berge,
mein Schild und das Horn meines Heils,
meine sichere Festung und meine Zuflucht,
mein Retter, der mich von Gewalttat befreit!

4 Den Herrn, den Hochgelobten, rief ich an —
und wurde von meinen Feinden errettet!

5 Denn die Wogen des Todes umfingen mich,
die Ströme Belials schreckten mich;

6 die Fesseln des Totenreiches umschlangen mich,
es ereilten mich die Fallstricke des Todes.

7 In meiner Bedrängnis rief ich den Herrn an
und schrie zu meinem Gott;
er hörte meine Stimme in seinem Tempel,
mein Schreien drang zu seinen Ohren.

8 Da bebte und erzitterte die Erde;
die Grundfesten des Himmels wurden erschüttert
und bebten, weil er zornig war.

9 Rauch stieg auf von seiner Nase
und verzehrendes Feuer aus seinem Mund;
Feuersglut sprühte daraus hervor.

10 Er neigte den Himmel und fuhr herab,
und Dunkel war unter seinen Füßen.

11 Er fuhr auf dem Cherub und flog daher,
er erschien auf den Flügeln des Windes.

12 Er machte Finsternis um sich her zu seinem Zelt,
dunkle Wasser, dichte Wolken.

13 Aus dem Glanz vor ihm brannte Feuersglut;

14 der Herr donnerte vom Himmel,
der Höchste ließ seine Stimme erschallen.

15 Und er schoss Pfeile und zerstreute sie,
[seinen] Blitz und schreckte sie.

16 Da sah man die Gründe des Meeres,
und die Grundfesten des Erdkreises wurden aufgedeckt
von dem Schelten des Herrn,
von dem Schnauben seines grimmigen Zorns!

17 Er streckte [seine Hand] aus von der Höhe und ergriff mich,
er zog mich aus großen Wassern;

18 er rettete mich von meinem mächtigen Feind,
von meinen Hassern, die mir zu stark waren.

19 Sie hatten mich überfallen zur Zeit meines Unglücks;
aber der Herr wurde mir zur Stütze.

20 Er führte mich auch heraus in die Weite,
er befreite mich, denn er hatte Wohlgefallen an mir.

21 Der Herr hat mir vergolten nach meiner Gerechtigkeit,
nach der Reinheit meiner Hände hat er mich belohnt;

22 denn ich habe die Wege des Herrn bewahrt
und bin nicht abgefallen von meinem Gott,

23 sondern alle seine Verordnungen hatte ich vor Augen
und seine Satzungen — ich bin nicht von ihnen gewichen,

24 und ich hielt es ganz mit ihm
und hütete mich vor meiner Sünde.

25 Darum vergalt mir der Herr nach meiner Gerechtigkeit,
nach meiner Reinheit vor seinen Augen.

26 Gegen den Gütigen erzeigst du dich gütig,
gegen den Rechtschaffenen rechtschaffen,

27 gegen den Reinen erzeigst du dich rein,
aber dem Hinterlistigen trittst du entgegen!

28 Denn du rettest das elende Volk,
aber deine Augen sind gegen die Stolzen — du erniedrigst sie!

29 Denn du, Herr, bist meine Leuchte;
der Herr macht meine Finsternis licht;

30 denn mit dir kann ich gegen Kriegsvolk anrennen,
mit meinem Gott über die Mauer springen.

31 Dieser Gott — sein Weg ist vollkommen!
Das Wort des Herrn ist geläutert;
er ist ein Schild allen, die ihm vertrauen.

32 Denn wer ist Gott außer dem Herrn,
und wer ist ein Fels außer unserem Gott?

33 Gott ist es, der mich umgürtet mit Kraft
und meinen Weg unsträflich macht.

34 Er macht meine Füße denen der Hirsche gleich
und stellt mich auf meine Höhen;

35 er lehrt meine Hände kämpfen
und meine Arme den ehernen Bogen spannen.

36 Du gibst mir den Schild deines Heils,
und deine Herablassung macht mich groß.

37 Du machst mir Raum zum Gehen,
und meine Knöchel wanken nicht.

38 Ich jagte meinen Feinden nach und vertilgte sie
und kehrte nicht um, bis sie aufgerieben waren;

39 ich rieb sie auf und zerschmetterte sie, Dass sie nicht mehr aufstehen konnten;
sie fielen unter meine Füße.

40 Du hast mich gegürtet mit Kraft zum Kampf,
du hast unter mich gebeugt, die gegen mich aufstanden.

41 Du wandtest mir den Rücken meiner Feinde zu,
ich habe vertilgt, die mich hassen.

42 Sie schrien, aber da war kein Retter;
zum Herrn, aber er antwortete ihnen nicht.

43 Und ich zerrieb sie wie Erdenstaub,
wie Straßenkot zertrat, zerstampfte ich sie.

44 Du hast mich gerettet aus den Streitigkeiten meines Volkes
und bewahrtest mich auf zum Haupt der Heiden;
ein Volk, das ich nicht kannte, dient mir;

45 die Söhne der Fremden schmeicheln mir,
sie gehorchen mir aufs Wort.

46 Die Söhne der Fremden verzagen
und kommen zitternd aus ihren Burgen.

47 Der Herr lebt! Gepriesen sei mein Fels,
und Gott, der Fels meines Heils, sei hoch erhoben!

48 Der Gott, der mir Rache verlieh
und mir die Völker unterwarf,

49 der mich meinen Feinden entkommen ließ.
Du hast mich erhöht über meine Widersacher,
du hast mich errettet von dem Mann der Gewalttat!

50 Darum will ich dich, o Herr, loben unter den Heiden
und deinem Namen lobsingen,

51 dich, der seinem König große Siege verliehen hat
und Gnade erweist seinem Gesalbten[a],
David und seinem Samen bis in Ewigkeit.

Read full chapter

Footnotes

  1. (22,51) od. Messias (Christus).
Close NT-HU

2 Sámuel 22
Hungarian New Translation

Dávid éneke(A)

22 Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az Úrnak, amikor az Úr kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből.

2 Így mondta: Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm,

3 Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.

4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.

5 Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem.

6 A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám.

7 Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.

8 Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.

9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.

10 Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt.

11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.

12 Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből.

13 Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.

14 Dörög az Úr az égben, mennydörög a Felséges.

15 Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait.

16 Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az Úr dorgálásától, haragos szele fúvásától.

17 Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.

18 Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam.

19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.

20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.

21 Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.

22 Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent.

23 Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.

24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.

25 Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, tisztaságom szerint, amit jól lát.

26 A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy.

27 A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.

28 A nyomorult népet megsegíted, de a kevélyeket látod, és megalázod.

29 Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben.

30 Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.

31 Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.

32 Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?

33 Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent.

34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.

35 Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.

36 Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, és sokszor meghallgattál engem.

37 Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim.

38 Üldözöm és elpusztítom ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.

39 Végeztem velük, szétzúztam őket, nem kelnek föl, lábam elé hullottak.

40 Felruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.

41 Megfutamítottad ellenségeimet, gyűlölőimet elpusztíthattam.

42 Néznek széjjel, de nincs szabadító, az Úrra néznek, de nem válaszol.

43 Összezúztam őket, mint a föld porát, összetiprom, széttaposom, mint az utca sarát.

44 Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm.

45 Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám,

46 mert elepednek az idegenek, reszketve jönnek elő rejtekükből.

47 Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék Isten, szabadító kősziklám!

48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket vet alám.

49 Kiszabadítasz ellenségeim közül, támadóim fölé emelsz, megmentesz az erőszakosoktól.

50 Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.

51 Nagy győzelmet ad királyának az Úr, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.

Read full chapter
Close BDS

2 Samuel 22
La Bible du Semeur

Un cantique de David

22 David adressa à l’Eternel les paroles de ce cantique lorsque l’Eternel l’eut délivré de tous ses ennemis, et en particulier de Saül. 2 Il dit ceci :

L’Eternel est ma forteresse, |mon rocher, mon libérateur.
3 Dieu est mon roc solide |où je me réfugie.
Il est mon Sauveur tout-puissant, |mon rempart et mon bouclier.
Mon asile est en lui.
Toi, mon Sauveur, tu me délivres |des hommes violents.
4 Loué soit l’Eternel : |quand je l’ai appelé,
j’ai été délivré |de tous mes ennemis.
5 La mort m’enserrait de ses flots,
et, comme un torrent destructeur, |me terrifiait.
6 Oui, le séjour des morts |m’entourait de ses liens,
le piège de la mort |se refermait sur moi.
7 Alors, dans ma détresse, |je priai l’Eternel.
Vers mon Dieu, je lançai |mon appel au secours,
mon cri parvint à ses oreilles
et, de son temple, il m’entendit.

8 La terre s’ébranla |et elle chancela,
les fondements du ciel |se mirent à frémir,
tout secoués par sa colère.
9 De ses narines s’élevait |de la fumée,
et de sa bouche |surgissait un feu dévorant,
des charbons embrasés |en jaillissaient.
10 Il inclina le ciel |et descendit,
un sombre nuage à ses pieds.
11 Il chevauchait un chérubin |et il volait,
et il apparaissait |sur les ailes du vent.
12 Il s’enveloppait de ténèbres,
des nuages opaques, |un amas d’eau |formaient sa tente.
13 De l’éclat brillant devant lui
jaillissaient des charbons ardents.
14 L’Eternel tonna dans le ciel,
le Dieu très-haut |fit retentir sa voix.
15 Et soudain il tira des flèches[a] |pour disperser mes ennemis,
il lança des éclairs |pour les mettre en déroute.
16 A la menace de l’Eternel,
et au souffle tempétueux |de sa colère,
le fond des eaux parut,
les fondements du monde |se trouvèrent à nu.

17 Du haut du ciel, |il étend sa main pour me prendre,
me retirer des grandes eaux.
18 Il me délivre |d’un ennemi puissant,
de gens qui me haïssent |et sont plus forts que moi.
19 Ils m’affrontaient |au jour de mon désastre,
mais l’Eternel |a été mon appui.
20 Il m’a retiré du danger, |l’a éloigné de moi,
il m’en a délivré |à cause de son affection pour moi.

21 L’Eternel a agi |en tenant compte |de ma conduite juste,
comme mes mains sont pures, |il m’a récompensé ;
22 car j’ai suivi |les voies qu’il a prescrites,
je n’abandonne pas mon Dieu |pour m’adonner au mal.
23 J’ai toujours ses lois sous mes yeux,
je ne fais fi |d’aucun de ses commandements.
24 Envers lui, je suis sans reproche,
je me suis gardé du péché.
25 L’Eternel m’a récompensé |d’avoir agi avec droiture
et de m’être gardé pur sous ses yeux.

26 Avec ceux qui sont bienveillants, |toi, tu te montres bienveillant.
Avec qui est irréprochable, |tu es irréprochable.
27 Et avec celui qui est pur, |tu es toi-même pur,
et avec celui qui agit |de manière tordue, |tu empruntes des chemins détournés.
28 Un peuple affligé, tu le sauves,
tu regardes les orgueilleux |et puis tu les abaisses.
29 Tu es ma lampe, ô Eternel.
Tu illumines mes ténèbres.
30 Avec toi, je me précipite |sur une troupe bien armée[b],
avec mon Dieu, |je franchis des murailles.
31 Parfaites sont les voies |que Dieu prescrit,
la parole de l’Eternel |est éprouvée.
Ceux qui le prennent pour refuge |trouvent en lui un bouclier.
32 Qui est Dieu, sinon l’Eternel ?
Qui est un roc ? C’est notre Dieu !
33 C’est Dieu ma place forte[c],
il me trace un chemin parfait.
34 Grâce à lui, je cours comme une gazelle,
il me fait prendre position |sur les hauteurs.
35 C’est lui qui m’entraîne au combat,
et me fait tendre l’arc de bronze.

36 Ta délivrance |me sert de bouclier,
en m’exauçant, tu me grandis.
37 Tu m’amènes à marcher |sur un chemin bien large,
mes jambes ne fléchissent pas.
38 Je poursuis tous mes ennemis, |je les détruis
et je ne reviens pas |sans les avoir exterminés.
39 Je les achève, je les frappe :
aucun ne se relève,
ils tombent sous mes pieds.
40 Tu me rends fort pour le combat,
tu fais plier mes agresseurs : |les voilà à mes pieds.
41 Tu mets mes ennemis en fuite,
et ceux qui me haïssent, |je les anéantis.
42 Ils ont beau crier au secours, |personne ne vient à leur aide,
et s’ils appellent l’Eternel, |celui-ci ne leur répond pas.
43 Je les broie comme la poussière de la terre,
je les piétine, je les foule |comme la boue des rues.

44 En face d’un peuple en révolte, |tu me fais triompher.
Tu me maintiens chef d’autres peuples.
Un peuple qu’autrefois |je ne connaissais pas |m’est maintenant soumis.
45 Oui, des étrangers me courtisent,
au premier mot, ils m’obéissent.
46 Les étrangers perdent courage,
tremblants[d], ils quittent leurs bastions.
47 Dieu est vivant ! Qu’il soit béni, |lui qui est mon rocher !
Que l’on proclame la grandeur |de Dieu, le rocher qui me sauve.
48 Ce Dieu m’accorde ma revanche,
il abaisse sous moi des peuples.
49 Lui, il me fait échapper à mes ennemis.
Oui, tu me fais triompher d’eux,
tu me délivres |des hommes violents.
50 Aussi je publie tes louanges, |ô Eternel, parmi les peuples,
je te célèbre par mes chants[e].
51 Pour son roi, l’Eternel opère |de grandes délivrances.
Il traite avec bonté |l’homme qui de sa part |a reçu l’onction d’huile sainte,
David et sa postérité, |pour toute éternité.

Read full chapter

Footnotes

  1. 22.15 C’est-à-dire les éclairs (Ha 3.11 ; Ps 144.6).
  2. 22.30 Autre traduction : une muraille.
  3. 22.33 Le texte hébreu de Qumrân, certains manuscrits de l’ancienne version grecque, la version syriaque et la Vulgate ont : qui m’arme de force.
  4. 22.46 D’après quelques manuscrits hébreux, certains manuscrits de l’ancienne version grecque et la Vulgate (voir Ps 18.45). Le texte hébreu traditionnel porte : ils s’arment.
  5. 22.50 Cité en Rm 15.9.
Next
2 Samuel 21
2 Samuel 23
Next
dropdown
New Revised Standard Version Catholic Edition (NRSVCE)

New Revised Standard Version Bible: Catholic Edition, copyright © 1989, 1993 the Division of Christian Education of the National Council of the Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved.

Nuova Riveduta 2006 (NR2006)

Copyright © 2006 Società Biblica di Ginevra

Schlachter 2000 (SCH2000)

Copyright © 2000 by Geneva Bible Society

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

La Bible du Semeur (BDS)

La Bible Du Semeur (The Bible of the Sower) Copyright © 1992, 1999 by Biblica, Inc.®
Used by permission. All rights reserved worldwide.