Add parallel Print Page Options

Halálból az életre

Régebben szellemileg halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek, akárcsak a többi ember — a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet[a] követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek. Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és a régi természetünk kívánságai uralkodtak rajtunk. A saját elgondolásainkat törekedtünk megvalósítani, és igyekeztünk elérni, amit a régi természetünk megkívánt. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna.

Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket! Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. 10 Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.

Nem vagytok már idegenek!

11 Emlékezzetek rá, hogy emberi származásotok szerint korábban ti az Izráelen kívüli népek közé tartoztatok. Ezért benneteket „körülmetéletlennek”[b] neveztek azok, akik magukat „körülmetélteknek” nevezik, mivel a testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Emlékezzetek rá, hogy akkor még Krisztus nélkül éltetek, és nem tartoztatok Izráel népének közösségébe. Ezért semmi közötök nem volt Istennek a saját népével kötött szövetségeihez[c], amelyekhez ígéretek is kapcsolódnak. Reménység nélkül éltetek ebben a világban, és nem ismertétek Istent. 13 Igen, valamikor Istentől távol éltetek, de most Krisztus Jézusban közel kerültetek hozzá. Valóban, Krisztus vére — vagyis halála — által jöttetek közel Istenhez.

14 Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat, 15 amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. 16 Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett. 17 Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez, 18 mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[d], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[e] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.

Footnotes

  1. Efézusiakhoz 2:2 szellemi fejedelem A Sátán.
  2. Efézusiakhoz 2:11 körülmetéletlen A zsidók így nevezték azokat, akik nem voltak körülmetélve. Sokszor egyszerűen „nem zsidó embert” jelent. Lásd a Szójegyzékben.
  3. Efézusiakhoz 2:12 szövetségek Azok a szövetségek, amelyeket Isten kötött népével a Jézus előtti időkben. Lásd a Szójegyzékben.
  4. Efézusiakhoz 2:20 templom Az a hely, ahol Isten népe imádja Istent. Itt szellemi értelemben a hívőket jelenti, akik Istent imádják — ők az Isten szellemi temploma.
  5. Efézusiakhoz 2:20 sarokkő Az épület legelső és legfontosabb alapköve.

A bűn miatt halottak életre keltése Krisztusban

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,

amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.

Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett,

minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -

és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért,

hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.

10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét

11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve.

12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban.

13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor "távol" voltatok, "közel" kerültetek a Krisztus vére által.

14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,

15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.

16 Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában,

17 és eljött, és "békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek".

18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.

19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.

20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus,

21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban,

22 és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.