Apostolok cselekedetei 13:42-52
Hungarian New Translation
42 Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat.
43 Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.
44 A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.
45 Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.
46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
47 Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig."
48 Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
49 Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.
50 De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.
51 Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba.
52 A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society