A A A A A
Bible Book List

4 Mózes 21Hungarian New Translation (NT-HU)

A rézkígyó

21 Amikor meghallotta a kánaáni Arád királya, aki a Délvidéken lakott, hogy odaért Izráel az atárimi úton, megtámadta Izráelt, és foglyokat ejtett közülük.

Ekkor fogadalmat tett Izráel az Úrnak, és ezt mondta: Ha egyszer kezembe adod ezt a népet, mindenestül kiirtom városait.

Az Úr meghallotta Izráel szavát, kezébe adta ezeket a kánaániakat, és Izráel mindenestül kiirtotta őket és városaikat. Ezért nevezték el azt a helyet Hormának.

Majd elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme,

és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt.

Ezért mérgeskígyókat küldött az Úr a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt.

Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért.

Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra.

Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.

Izráel tovább vándorol a pusztában

10 Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban.

11 Óbótból továbbmenve, tábort ütöttek Ijjé-Abárimban, abban a pusztában, amely Móábtól napkeletre van.

12 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek a Zered-pataknál.

13 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek az emóriak határában eredő Arnón túlsó partján, a pusztában, mert az Arnón Móábnak a határa Móáb és az emóriak között.

14 Ezért van szó az Úr harcainak könyvében Váhébról Szúfában, a völgyekről, az Arnónról,

15 a völgyek lejtőiről, amelyek Ár városa felé húzódnak, és elérik Móáb határát.

16 Onnan Beérbe mentek. Ott van az a kút, amelynél ezt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, mert vizet adok neki.

17 Ekkor énekelte Izráel ezt a dalt: Buzogj föl, kút, zengjétek dalát!

18 Kút, fejedelmek ásták, nép vezérei vájták kormánypálcájukkal, vezérbotjaikkal, puszta ajándékát.

19 Mattánából Nahaliélba mentek, Nahaliélból pedig Bámótba.

20 Bámótból Gajba mentek, amely Móáb mezején van a Piszga csúcsánál, mely a sivatagra néz.

Szíhón legyőzése

21 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, ezzel az üzenettel:

22 Szeretnék átvonulni országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, amíg átvonulunk területeden.

23 De nem engedte meg Szíhón Izráelnek, hogy átvonuljon területén, hanem összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, kivonult Izráel ellen a pusztába, és Jahacba érve megütközött Izráellel.

24 De Izráel kardélre hányta őket, és birtokba vette az országot az Arnóntól a Jabbókig, az ammóni határig, mert meg volt erősítve az ammóniak határa.

25 Elfoglalta Izráel mindazokat a városokat, és letelepedett Izráel az emóriak városaiban, Hesbónban is, meg a hozzá tartozó falvakban.

26 Mert Hesbón Szíhónnak, az emóriak királyának a városa volt, aki hadat viselt Móáb előbbi királya ellen, és elfoglalta egész országát az Arnónig.

27 Ezért mondják a regélők: Jöjjetek Hesbónba! Épüljön és erősödjék Szíhón városa!

28 Mert tűz csapott ki Hesbónból, láng Szíhón városából: megemésztette Ár-Móábot, az Arnón menti magaslatok urait.

29 Jaj neked Móáb! Elvesztél Kemós népe! Fiai földönfutókká lettek, leányai az emóriak királyának, Szíhónnak foglyaivá.

30 Lőttünk rájuk, s elpusztult minden Hesbóntól Díbónig, elpusztítottuk Nófahig, egész Médebáig.

Óg legyőzése

31 Ezután letelepedett Izráel az emóriak földjén.

32 Mózes kémeket küldött Jazérba, elfoglalták a hozzá tartozó falvakat, és kiűzték onnan az emóriakat.

33 Azután megfordultak, és Básán felé vonultak. De kivonult ellenük Óg, Básán királya egész hadinépével, hogy megütközzék velük Edreiben.

34 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott.

35 És úgy megverték őt fiaival és egész hadinépével együtt, hogy senki sem tudott elmenekülni közülük. Az országot pedig birtokba vették.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes