2 Sámuel 23:8-39
Hungarian New Translation
Dávid kiváló vitézei(A)
8 Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Basebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le.
9 Azután Eleázár, Ahóhi fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak,
10 de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni.
11 A következő volt Sammá, a hárári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok előtt,
12 de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet.
13 Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg Adullám barlangjába, amikor a filiszteusok serege a Refáim-völgyben táborozott.
14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél volt.
15 Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ki hoz nekem ivóvizet a betlehemi kútból, amely a kapunál van?
16 Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített a betlehemi kútból, amely a kapunál volt, elhozták, és odavitték Dávidnak. De ő nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak,
17 és ezt mondta: Az Úr mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz.
18 Abisaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt ennek a háromnak a vezetője. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a három között.
19 A három között a legtekintélyesebb volt, ezért lett a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl.
20 A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett.
21 Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg.
22 Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz.
23 Tekintélyes volt a harminc között, de a hárommal nem ért föl. Dávid a testőrök vezetőjévé tette.
24 Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia,
25 a haródi Sammá, a haródi Eliká,
26 a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia,
27 az anátóti Abiezer, a húsái Mebunnaj,
28 az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj,
29 a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia,
30 a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj,
31 az arbái Abialbón, a bahúrimi Azmávet,
32 a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia,
33 a harári Sammá, az arári Ahiám, Sárár fia,
34 a maakái Elifelet, Ahaszbaj fia, a gilói Eliám, Ahitófel fia,
35 a karmeli Hecró, az arbái Paaraj,
36 a cóbai Jigál, Nátán fia, a gádi Báni,
37 az ammóni Celek, meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója,
38 a jeteri Írá, a jeteri Gáréb
39 és a hettita Úriás; összesen harmincheten.
Read full chapter
2 Sámuel 23:8-39
Hungarian Károli
8 Ezek pedig a Dávid erõs [vitézeinek] nevei: Joseb-Bassebet, a Tahkemonita, a ki a testõrök vezére; õ dárdáját forgatván, egy ízben nyolczszázat sebesített meg.
9 Õ utána volt Eleázár, Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; õ egyike a három hõsnek, a kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harczra, és az Izráeliták megfutamodtak volt.
10 Õ megállván, vágta a Filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az Úr azon a napon, a nép pedig visszatére õ utána, [de] csak a fosztogatásra.
11 Õ utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyûlének a Filiszteusok egy seregbe ott, a hol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elõl:
12 Akkor õ megálla annak a darab [földnek] közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze.
13 A harmincz vezér közül is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében.
14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a Filiszteusok õrsége pedig Bethlehemnél.
15 [Vizet] kivánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nékem vizet innom a bethlehemi kútból, mely a kapu elõtt van?
16 Akkor a három vitéz keresztül tört a Filiszteusok táborán, és merítének vizet a bethlehemi kútból, mely a kapu elõtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. Õ azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az Úrnak.
17 És monda: Távol legyen tõlem, Uram, hogy én ezt míveljem: avagy azoknak az embereknek vérét [igyam-é meg], kik életöket [halálra ]adva mentek el a [vízért?] És nem akará azt meginni. Ezt mívelte a három hõs.
18 Továbbá Abisai, Joábnak atyjafia, Sérujának fia, a ki e háromnak feje volt, a ki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és néki nagy híre vala a három között.
19 A három között bizonyára híres volt és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel.
20 Benája is, Jójadának fia, vitéz ember, nagytehetségû, a ki Kabséelbõl való vala; ez ölé meg a Moábitáknak két fõvitézét. Ugyanõ elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen.
21 Ugyanõ ölt meg egy Égyiptomból való tekintélyes embert. Az égyiptomi kezében dárda vala, és õ [csak egy] pálczával méne reá; és kivevé az égyiptomi kezébõl a dárdát, és megölé õt a maga dárdájával.
22 Ezeket cselekedé Benája, Jójadának fia, és néki is jó híre vala a három erõs vitéz között.
23 Híres volt õ a harmincz között, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. És elõljáróvá tevé õt Dávid a tanácsosok között.
24 Asáel is, Joáb atyjafia, e harmincz közül való, [kik ezek:] Elkhanán, a bethlehemi Dódónak fia.
25 Haród [városbeli] Samma; [azon] Haródból [való] Elika.
26 Héles, Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia.
27 Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Húsáthból való.
28 Sálmon, Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból.
29 Héleb, Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié.
30 Benája, Piráthonból való; Hiddai, a patak mellett való Gáhasbeli.
31 Abiálbon, Árbátból való; Azmávet, Bárhumból való.
32 Eljáhba, Sahalbomból való; Jásen fia, Jonathán.
33 Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia.
34 Elifélet, Ahásbainak fia, Maakátból való; Eliám, Gilóbeli Akhitófelnek fia.
35 Hesrai, Kármelbõl való; Paharai, Arbiból való.
36 Jigeál, Sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való.
37 Sélek, Ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, a Séruja fiának fegyverhordozója.
38 Ira, Jithribõl való; Gáreb, Jithribõl való.
39 Hitteus Uriás. Mindössze harminczheten.
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society