Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Utasítások a szent sátor készítésére

25 Ekkor így szólt az Úr Mózeshez:

Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre felajánlást minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat!

Ilyen felajánlást gyűjtsetek össze tőlük: Aranyat, ezüstöt és rezet,

kék és piros bíbort, karmazsin fonalat, lenvásznat és kecskeszőrt,

vörösre festett kosbőrt, delfinbőrt és akácfát,

lámpaolajat, balzsamot a felkenéshez való olajhoz és a jó illatú füstöléshez;

ónixköveket és foglalatba való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez.

Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!

Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!

A szövetség ládája

10 Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából!

11 Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt!

12 Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára!

13 Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal!

14 Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon!

15 Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!

16 Tedd a ládába a Bizonyságot, amelyet neked adok!

17 Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból!

18 Készíts két kerúbot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére.

19 Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerúbokat!

20 A kerúbok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerúbok arca a födél felé forduljon!

21 A födelet tedd a ládára, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok.

22 Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.

A szent kenyerek asztala

23 Azután készíttess egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt akácfából!

24 Vond be színarannyal, és készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!

25 Készíttess rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig készíttess körös-körül aranyszegélyt!

26 Készíttess hozzá négy aranykarikát is, és erősítsd a karikákat a négy láb négy felső végére.

27 A rúdtartó karikák a keretnél legyenek, hogy hordozható legyen az asztal.

28 A rudakat akácfából készíttesd, és vond be arannyal: azokon hordozzák az asztalt!

29 Készíttess hozzá tálakat, serpenyőket, korsókat és kelyheket, amelyekkel italáldozatot végeznek! Színaranyból készíttesd azokat!

30 Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!

A lámpatartó

31 Azután készíttess lámpatartót színaranyból! Ötvösmunkával készüljön a lámpatartó. Szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból legyenek.

32 Hat ága nyúljon ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából.

33 Három mandulavirág alakú kehely az egyik ágon gömbbel és virággal, és három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon. Így legyen mind a hat ágon, amelyek kinyúlnak a lámpatartóból.

34 A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely legyen gömbbel és virággal.

35 Legyen gömb a belőle kinyúló két ág alatt is. Gömb legyen a belőle kinyúló második két ág alatt, és gömb legyen a belőle kinyúló harmadik két ág alatt is, a lámpatartóból kinyúló mind a hat ágnál.

36 Gömbjeik és ágaik egy darabból legyenek. Egy darab színarany ötvösmunka legyen az egész.

37 Készíttess hozzá hét mécsest is, és rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret.

38 Koppantói és hamutartói is színaranyból legyenek.

39 Egy talentum színaranyból készüljön el az egész fölszerelés.

40 Ügyelj, hogy arra a mintára készíttesd, amit a hegyen láttál!

25  És szóla az Úr Mózeshez, mondván:

Szólj az Izráel fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertõl, a kit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat.

Ez pedig az az ajándék, a mit tõlök szedjetek: arany és ezüst és réz.

És kék, és bíborpiros, és karmazsinszinû [fonal], meg len [fonal,] és kecskeszõr.

És veresre festett kosbõrök, és borzbõrök, és sittim-fa.

Mécsbe való olaj, kenet-olajhoz való arómák, és füstöléshez való fûszerek.

Ónix-kövek és foglalni való kövek, az efódhoz és a hósenhez.

És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy õ közöttök lakozzam.

Mindenestõl úgy csináljátok, a mint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.

10 És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat.

11 Borítsd meg azt tiszta aranynyal, belõl is kivül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörûl arany pártázatot.

12 És önts ahhoz négy arany karikát, és illeszd [azokat] a négy szegeletére; egyik oldalára is két karikát, a másik oldalára is két karikát.

13 Csinálj rúdakat is sittim-fából, és azokat is megborítsd arannyal.

14 És a rúdakat dugd a láda oldalain levõ karikákba, hogy azokon hordozzák a ládát.

15 A rúdak álljanak a láda karikáiban; ne vegyék ki azokból.

16 És a bizonyságot, a melyet néked adok, tedd a ládába.

17 Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.

18 Csinálj két Kérubot is aranyból, vert [arany]ból csináld azokat a fedélnek két végére.

19 Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélbõl csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.

20 A Kérubok pedig terjeszszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arczaik egymásfelé legyenek; a Kérubok arczai a fedél felé forduljanak.

21 A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a bizonyságot, a melyet adok néked.

22 Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejérõl, a két Kérub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, a miket általad parancsolok az Izráel fiainak.

23 Csinálj asztalt is sittim-fából, két sing hosszút, egy sing széleset, és másfél sing magasat.

24 És borítsd be azt tiszta aranynyal, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot.

25 Csinálj reá köröskörûl egy tenyérnyi karájt, karajára pedig csinálj köröskörûl arany pártázatot.

26 Négy arany karikát is csinálj hozzá, és illeszd a karikákat a négy lábának négy szegletére.

27 A karáj mellett legyenek a karikák rúdtartókul, hogy hordozhassák az asztalt.

28 Azokat a rúdakat is sittim-fából csináld és aranynyal borítsd be, és azokon hordozzák az asztalt.

29 Készítsd el tálait is, csészéit is, kancsóit is, kelyheit is, a melyekkel italáldozatot áldoznak; tiszta aranyból csináld azokat.

30 És tégy az asztalra szent kenyeret, [mely] mindenkor elõttem [legyen].

31 Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert [arany]ból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek.

32 Hat ág jõjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból.

33 Mandolavirág formájú három csésze az egyik ágon, gombbal és virággal; és mandolavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal és virággal; így legyen a gyertyatartóból kijövõ mind a hat ágon.

34 A gyertyatartón pedig négy mandolavirág formájú csésze legyen, gombjaival és virágaival.

35 Gomb legyen a belõle [kijövõ] két ág alatt; ismét gomb a belõle [kijövõ] két ág alatt, és ismét gomb a belõle [kijövõ] két ág alatt: [így] a gyertyatartóból kijövõ [mind] a hat ág alatt.

36 Gombjaik és ágaik magából legyenek; egy darab tiszta aranyból legyen verve az egész.

37 Csinálj hozzá hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy elõre világítsanak.

38 Hamvvevõi és hamutartói is tiszta aranyból legyenek.

39 Egy tálentom tiszta aranyból csinálják azt, mindezeket az eszközöket.

40 Vigyázz, hogy arra a formára csináld, a mely a hegyen mutattatott néked.