2 Mózes 11
Hungarian New Translation
Készülődés a kivonulásra
11 Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, s akkor majd elbocsát benneteket innen. Mindenestül elbocsát, sőt kikerget benneteket innen.
2 Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szomszédasszonyától ezüst és arany ékszereket.
3 Az Úr pedig jóindulatot támasztott a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó szolgái, mind pedig a nép előtt.
4 Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon,
5 és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgáló elsőszülöttje, meg az állatok minden elsőszülöttje is.
6 Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban, amilyen nem volt, és nem is lesz többé.
7 De Izráel fiaira a kutya se ölti ki a nyelvét, sem emberre, sem állatra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között.
8 Ezek a szolgáid pedig mind lejönnek hozzám, és leborulnak előttem e szavakkal: Menj ki te és az egész nép, amely mögötted van! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól.
9 Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában.
10 Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el Izráel fiait országából.
2 Mózes 11
Hungarian Károli
11 Az Úr pedig monda Mózesnek: Még egy csapást hozok a Faraóra és Égyiptomra; azután elbocsát titeket innen; a mikor mindenestõl elbocsát, ûzve hajt el titeket innen.
2 Szólj azért a népnek füle hallatára, hogy kérjenek a férfi az õ férfitársától, az asszony pedig az õ asszonytársától ezüst edényeket és arany edényeket.
3 Az Úr pedig kedvessé tevé a népet az Égyiptombeliek elõtt. A férfiú Mózes is igen nagy vala Égyiptom földén a Faraó szolgái elõtt és a nép elõtt.
4 És monda Mózes: Ezt mondja az Úr: Éjfél körûl kimegyek Égyiptomba.
5 És meghal Égyiptom földén minden elsõszülött, a Faraónak elsõszülöttétõl fogva, a ki az õ királyi székében ûl, a szolgálónak elsõ szülöttéig, a ki malmot hajt; a baromnak is minden elsõ fajzása.
6 És nagy jajgatás lesz egész Égyiptom földén, a melyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé.
7 De Izráel fiai közûl az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertõl kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Égyiptom között és Izráel között.
8 És mindezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak elõttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, a mely téged követ, és csak azután megyek el. És nagy haraggal méne ki a Faraó elõl.
9 Az Úr pedig monda Mózesnek: Azért nem hallgat reátok a Faraó, hogy az én csudáim sokasodjanak meg Égyiptom földén.
10 Mózes pedig és Áron mindezeket a csudákat megtevék a Faraó elõtt; de az Úr megkeményíté a Faraó szívét. És nem bocsátá el Izráel fiait az õ földérõl.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society