Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Salamon megáldja a gyülekezetet(A)

Akkor ezt mondta Salamon: Az Úr mondta, hogy homályban kíván lakni.

Házat építettem neked lakásul, maradandót, örök lakóhelyül.

Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, miközben Izráel egész gyülekezete állt.

Ezt mondta: Áldott az Úr, Izráel Istene, aki ígéretet tett apámnak, Dávidnak és azt hatalmával be is teljesítette. Ezt mondta:

Attól a naptól fogva, hogy kihoztam népemet Egyiptom földjéről, nem választottam várost Izráel egyetlen törzséből sem azért, hogy házat építsenek, és ott legyen az én nevem. És nem választottam ki senkit, hogy fejedelme legyen népemnek, Izráelnek.

De most kiválasztottam Jeruzsálemet, hogy ott legyen nevem, és kiválasztottam Dávidot, hogy népemnek, Izráelnek a vezetője legyen.

De amikor apám, Dávid, házat akart építeni Izráel Istene, az Úr neve tiszteletére,

akkor ezt mondta apámnak, Dávidnak az Úr: Azzal, hogy házat akartál építeni az én nevem tiszteletére, jót akartál.

De te nem építheted föl azt a házat, hanem a fiad, aki a te véredből származik, ő építi majd föl azt a házat nevem tiszteletére.

10 Az Úr teljesítette ígéretét, amit tett, mert amikor én apámnak, Dávidnak a helyére léptem és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az Úr, fölépítettem ezt a házat Izráel Istene, az Úr neve tiszteletére.

11 És elhelyeztem ott a ládát, abban van az Úr szövetsége, amelyet Izráel fiaival kötött.

Salamon templomszentelési imádsága

12 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, és kiterjesztette kezeit.

13 Salamon ugyanis egy emelvényt készíttetett rézből, és azt a bekerített hely közepén helyeztette el. Hossza öt könyök, szélessége öt könyök, magassága pedig három könyök volt. Föllépett rá, majd térdre esett Izráel egész gyülekezetével szemben, kezét kiterjesztette az ég felé,

14 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem az égben, sem a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.

15 Megtartottad, amit ígértél szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon.

16 Most azért, Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak ígértél, amikor ezt mondtad: Nem vesznek ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek, de csak akkor, ha fiaid ügyelnek útjukra, és törvényem szerint élnek, ahogyan éltél te is.

17 Most azért, Uram, Izráel Istene, váljék valóra ígéreted, amelyet szolgádnak, Dávidnak tettél!

18 De vajon lakhatik-e Isten a földön az emberekkel? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged. Hát még ez a ház, amelyet én építettem!

19 Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és imádságot, amikor szolgád színed előtt imádkozik!

20 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről azt mondtad, hogy ott lesz a te neved. Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik!

21 Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor imádkoznak ezen a helyen! Hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik!

22 Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerítik, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban,

23 te halld meg a mennyből, és tégy igazságot szolgáid ügyében: fizess meg a bűnösnek, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be az igazságát, és bánj vele igazsága szerint!

24 Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezik ellened, de azután megtér, és vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik, és könyörög színed előtt ebben a házban,

25 te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét, és hozd vissza arra a földre, amelyet neki és őseinek adtál!

26 Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeznek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket,

27 te hallgasd meg őket a mennyből, és bocsásd meg szolgáidnak és népednek, Izráelnek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül!

28 Ha majd éhínség lesz az országban, vagy dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség lesz,

29 akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás és fájdalom, és kiterjeszti a kezét e ház felé,

30 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered az emberek szívét,

31 hogy féljenek téged és járjanak a te utaidon, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál.

32 Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nagy nevedért, erős kezedért és kinyújtott karodért, ha eljön és imádkozik ebben a házban,

33 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem.

34 Ha majd néped hadba vonul ellenségei ellen olyan úton, amelyen te küldöd, és hozzád imádkozik e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem,

35 te hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket!

36 Ha vétkeznek ellened, mert nincs ember, aki ne vétkeznék, és megharagszol rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, és foglyul ejtve fogságba viszik őket, távoli vagy közeli országba,

37 de szívből megtérnek azon a földön, ahova fogságba vitték őket, ha megtérnek, és így könyörögnek hozzád fogságuk földjén: Vétkeztünk, bűnt követtünk el, gonoszul cselekedtünk!

38 Ha teljes szívükből és teljes lelkükből megtérnek hozzád fogságuk földjén, ahol őket fogva tartják, és imádkoznak hozzád országuk felé fordulva, amelyet őseiknek adtál, a város felé, amelyet kiválasztottál, és a ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem,

39 hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! Bocsásd meg népednek, hogy vétkezett ellened!

40 Most azért, Istenem, legyen nyitva szemed, és füleddel figyelj az imádságra ezen a helyen.

41 És most indulj el, Úristen, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája! Papjaidat, Úristen, vedd körül szabadításoddal, híveid pedig örvendezzenek a jónak!

42 Úristen, ne fordulj el fölkentedtől: gondolj arra, hogy milyen kegyelmes voltál szolgádhoz, Dávidhoz!

Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy õ lakoznék ködben.

Én pedig lakóházat építettem néked, helyet, a hol örökké lakjál.

Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét; és Izráel egész gyülekezete felállott.

És monda: Áldott az Úr, Izráel Istene, ki szólott volt az õ szája által az én atyámnak, Dávidnak, és [hatalmas] kezeivel beteljesítette, mondván:

Attól a naptól fogva, a melyen kihozám az én népemet Égyiptom földébõl, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy házat építenének, a melyben lenne az én nevem, sem férfit nem választottam, hogy az én népemnek Izráelnek vezére lenne.

Hanem Jeruzsálemet választottam, hogy az én nevem abban lenne, és választám Dávidot, hogy [vezére] lenne az én népemnek, Izráelnek.

Ámbár az én atyám, Dávid elvégezé magában, hogy házat építene az Úrnak, Izráel Istenének,

De az Úr azt mondotta Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól tetted, hogy szívedben ezt elvégezted;

Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, a ki a te ágyékodból származik, õ épít az én nevemnek házat.

10 És beteljesíté most az Úr az õ beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székébe, a mint az Úr megmondotta volt; és megépítém a házat az Úrnak, Izráel Istene nevének.

11 És abba helyeztem a ládát, a melyben az Úrnak szövetsége van, melyet szerzett volt az Izráel fiaival.

12 És oda állott [Salamon] az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szemben, és kezeit kiterjesztette.

13 Salamon pedig egy széket csináltatott vala rézbõl, a melyet a tornácznak közepén helyeztetett el, melynek hossza öt sing, szélessége is öt sing, magassága pedig három sing vala. Felálla abba, és térdeire esvén az egész Izráel gyülekezete elõtt, kezeit az ég felé kiterjeszté,

14 És monda: Oh Uram, Izráelnek Istene, nincsen hozzád hasonló Isten sem mennyben, sem földön, a ki megtartod a te fogadásodat és irgalmasságodat a te szolgáidhoz, a kik te elõtted teljes szívvel járnak!

15 Ki megtartottad a te szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, a mit szólottál néki; mert te magad szólottál, és kezeiddel beteljesítéd, a mint e mai napon megtetszik.

16 Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, mondván: Nem fogy el elõttem a te magodból való férfiú, a ki az Izráelnek királyiszékiben üljön; csakhogy a te fiaid õrizzék meg az õ útjokat, hogy az én törvényemben járjanak, mint te én elõttem jártál.

17 Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, bizonyosodjék meg a te beszéded, melyet szólottál volt a te szolgádnak, Dávidnak!

18 (Avagy lakozhatnék-é valósággal az Isten e földön az emberek között? Ím az egek és az egeknek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.)

19 És tekints a te szolgád könyörgésére és imádságára, oh én Uram Istenem, meghallgatván kiáltását és könyörgését, a melylyel könyörög a te szolgád elõtted!

20 Hogy a te szemeid éjjel és nappal figyelmezzenek e házra, e helyre, a melyrõl azt mondottad, hogy nevedet abba helyezénded, meghallgatván könyörgését a te szolgádnak, a mikor e helyen könyörögne.

21 Hallgasd meg azért a te szolgádnak és a te népednek Izráelnek könyörgését, a mikor könyörögni fognak e helyen; hallgasd meg a te mennyei lakhelyedbõl, és meghallgatván õket, légy kegyelmes!

22 Mikor valaki vétkezéndik felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és õ ide jõ, megesküszik oltárod elõtt ebben a házban,

23 Te hallgasd meg a mennybõl és vidd véghez, és tégy igaz ítéletet a te szolgáid között, az istentelent megbüntetvén, fejére fordítván az õ útját; és az igazat megigazítván, megfizetvén néki az õ igazsága szerint.

24 Mikor pedig megverettetik a te néped, az Izráel az õ ellenségeitõl, mivel te ellened vétkeztek; és [hozzád] visszatérve vallást tesznek a te nevedrõl, könyörögnek és imádkoznak te elõtted e házban:

25 Te hallgasd meg a mennybõl, és bocsásd meg a te népednek, az Izráelnek bûnét, és hozd vissza õket arra a földre, a melyet adtál nékik és az õ atyáiknak.

26 Mikor az ég berekesztetik és nem lészen esõ, mivel vétkeztek te ellened; és imádkozni fognak e helyen és vallást tesznek a te nevedrõl és megtérnek bûneikbõl, mert te sanyargatod õket:

27 Te hallgasd meg a mennybõl, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és a te népednek, az Izráelnek; minekutána õket megtanítándod az igaz útra, a melyen járjanak; és adj esõt a te földedre, a melyet adtál a te népednek örökségül.

28 Éhség ha lesz a földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha az õ ellensége szorongatja az õ birodalmának földében; ha bármiféle csapás és nyomorúság [jövend] reájok:

29 A ki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te néped, az Izráel, ha elismeri kiki az õ csapását és fájdalmát, és kezeit e házban kiterjeszténdi:

30 Te hallgasd meg a mennybõl, a te lakhelyedbõl és légy kegyelmes, és kinek-kinek fizess az õ útai szerint, a mint megismerted az õ szívét, mert egyedül csak te ismered az emberek fiainak szívét;

31 Hogy féljenek téged, járván a te útaidon, míg élnek e föld színén, a melyet adtál volt a mi atyáinknak.

32 Sõt még az idegent is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövend messze földrõl a te nagy nevedért és a te hatalmas kezedért és a te kiterjesztett karodért, mikor ide jutván, könyörögnek e házban:

33 Te hallgasd meg a mennybõl, a te lakóhelyedbõl, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedrõl neveztetik e ház, a melyet én építettem.

34 Ha a te néped hadba megy ki az õ ellensége ellen azon az úton, a melyen elbocsátod õket; ha könyörögnek, hozzád [fordulván] e város felé, a melyet választottál magadnak, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:

35 Te hallgasd meg az égbõl az õ könyörgésöket és imádságukat, és szerezz nékik igazságot.

36 Ha vétkeznek ellened (mert nincsen ember, a ki nem vétkeznék) és reájok megharagudván, az ellenség kezébe adándod és õket fogságba viendik azok, a kiktõl megfogattak, messze földre vagy közelre,

37 És ha az [idegen] földön, a hol fogva tartatnak, magokba szállnak, és megtérvén, az õ fogságuk helyén könyörögnek hozzád, és ezt mondandják: Vétkeztünk, hamisan és gonoszul cselekedtünk;

38 És megtérendenek te hozzád teljes szívökbõl és teljes lelkökbõl az õ fogságuk földében, a hol õket fogva tartják, és könyörögnek [hozzád,] az õ földjüknek útja felé [fordulva,] a melyet adtál volt az õ atyáiknak, és e város felé, a melyet választottál [magadnak,] és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:

39 Hallgasd meg akkor az õ könyörgésöket és imádságukat a mennybõl, a te lakhelyedrõl, és szerezz nékik igazságot, és bocsásd meg a te népednek, hogy ellened vétkezett.

40 Most azért, oh én Istenem, legyenek a te szemeid nyitva és füleid legyenek figyelmesek a könyörgésre ezen a helyen.

41 És most kelj fel, oh Úr Isten, a te nyugodalmadba, te és a te hatalmasságodnak ládája! A te papjaid, oh Úr Isten, öltöztessenek fel üdvösséggel, és a te szenteid örvendezzenek a jóban.

42 Oh Úr Isten, ne utáld meg a te felkenetett [király]od orczáját; emlékezzél meg Dávidhoz, a te szolgádhoz való [nagy] irgalmasságaidról!