Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Jótám uralkodása(A)

27 Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya.

Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.

Ő építette meg az Úr háza felső kapuját, sokat épített a Várhegy kőfalán is.

Júda hegyvidékén városokat épített ki, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat épített.

Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is.

És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt.

Jótám egyéb dolgai, háborúi és életútja meg van írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben.

Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben.

Akkor pihenni tért Jótám az őseihez, és eltemették Dávid városában. Utána a fia, Áház lett a király.

27  Huszonöt esztendõs vala Jótám, mikor uralkodni kezde, és tizenhat esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; az õ anyjának neve Jérusa vala, a Sádók leánya.

És kedves dolgot cselekedék az Úr elõtt, mint az õ atyja, Uzziás is cselekedett vala, csakhogy nem méne az Úr templomába; a nép azonban tovább is vétkezék.

Õ építé meg az Úr házának felsõ kapuját; a vár kõfalán is sokat építe.

Annakfelette a Júda hegyes földén városokat építe, és a ligetekben palotákat és tornyokat építe.

Õ is hadakozott az Ammon fiainak királyai ellen, a kiket megvere; és adának néki az Ammon fiai azon esztendõben száz tálentom ezüstöt s tízezer véka búzát és tízezer véka árpát. Ezt fizették néki az Ammon fiai a második és harmadik esztendõben is.

És hatalmassá lõn Jótám, mert útjában az Úr elõtt, az õ Istene elõtt járt.

Jótámnak pedig több dolgait, minden hadakozásait és útjait, ímé megírták az Izráel és a Júda királyainak könyvében.

Huszonöt esztendõs korában kezdett uralkodni, és tizenhat esztendeig uralkodék Jeruzsálemben.

És elaluvék Jótám az õ atyjával, és eltemeték õt a Dávid városában; és uralkodék Akház, az õ fia helyette.