Add parallel Print Page Options

13  Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.

Elõre megmondtam és elõre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, a kik ezelõtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes;

Mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, a ki irányotokban nem erõtelen, hanem erõs ti bennetek.

Mert noha megfeszíttetett erõtelenségbõl, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erõtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejébõl ti nálatok.

Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.

De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.

Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk.

Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem [csak] az igazságért.

Mert örvendünk, ha mi erõtelenek vagyunk, ti meg erõsek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért.

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.

11 Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.

13 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Záró figyelmeztetések és üdvözletek

13 Ez lesz a harmadik látogatásom nálatok. Emlékezzetek rá, hogy meg van írva: „Minden vádat két vagy három tanú szavának kell megerősítenie!”[a] Legutóbb, a második látogatásom alkalmával figyelmeztettem azokat, akik a látogatásom előtt vétkeztek. Most, hogy távol vagyok, ismét figyelmeztetek mindenkit, aki vétkezik: amikor ismét hozzátok megyek, nem leszek elnéző a bűnösökhöz! Szeretnétek biztosan tudni, hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy ő egyáltalán nem gyenge, hanem nagyon is erőteljes közöttetek! Igaz ugyan, hogy amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él. Igaz, hogy Krisztusban mi is gyengék vagyunk, de az is igaz, hogy Krisztussal mi is erőteljesnek fogunk bizonyulni Isten ereje által, amikor közöttetek leszünk!

Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen csak akkor, ha valóban hitben éltek. Remélem, felismeritek, hogy mibennünk igazán Krisztus él! Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos ugyanis, hogy rajtunk lássátok, és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy Krisztus nem él bennünk.

A valósággal szemben úgysem tehetünk semmit, csak a valóságért. Mert ha mi gyengék vagyunk is, mégis örülünk, ha ti erősek vagytok! Azért imádkozunk, hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. 10 Ezeket a dolgokat azért írom most a távolból, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúan bánnom veletek. Mert az Úrtól a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre kaptam a hatalmat, nem arra, hogy romboljalak benneteket.

11 Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, s akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz!

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az itteni testvérek köszöntenek benneteket!

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szent Szellem közössége[b] legyen veletek!

Footnotes

  1. 2 Korintusi 13:1 Idézet: 5Móz 19:15.
  2. 2 Korintusi 13:13 közössége Jelentheti a Szent Szellemben való közös részvételt, vagy a hívők szeretet-közösségét és egységét, amit a Szent Szellem teremt meg közöttük.

Pál érkezéséig rendeződjék a gyülekezet

13 Most harmadszor megyek hozzátok: "Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!"

Előre megmondtam, most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is azoknak, akik előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha mégegyszer elmegyek, nem leszek kíméletes;

minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.

Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él az Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt az Isten hatalmából közöttetek.

Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.

De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk.

Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak.

Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.

Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.

Befejezés, üdvözlés, áldás

11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!